Elek Artúr: Alpár Ignác

Alpár Ignác egyik utolsó élő tagja volt annak az építészi nemzedéknek, mely a milleniumot megelőző és az azt követő két évtized során Budapest városképét kialakította. Előtte elment Czigler Győző, Hauszmann Alajos, Petz Samu, Lechner Ödön, akiknek kortársa, majd vetélytársa volt.

Alpár Ignác portréja. 1905 körül készült fénykép.

Alpár pályája azonban a millenium után lendült magasra. Addig csupán a vidéken épített. Sokat és tömegre, költségre nem jelentéktelen épületeket. A fővárosban azonban ismeretlen volt a neve mindaddig, míg a milleniumi kiállítás történelmi csoportjának épületére kitűzött pályázatot meg nem nyerte. Az akkor szinfalszerű építmény azóta maradandó épületté változott, a mai Mezőgazdasági Múzeummá. Ma talán vegyes érzést kelt, - akkor igen eredeti ötletként hatott a hazánk különböző építészeti korszakait képviselő monumentális épületrészeknek egybeforrasztása.

Ez a sikere tette országosan ismertté Alpár nevét, és ettől kezdődik tulajdonképpeni pályája, annak az a része, amely Budapestet szelte át és amelyen élete főművei keletkeztek. Szerencsés korszak volt. A terjeszkedő fővárosnak új városrészekre és egész sereg új középületre volt szüksége. A Lipótváros közepén terpeszkedő sokudvaros, polygon alaprajzú rengeteg Újépületet akkoriban bontották le, hogy a mai Szabadság-tér háztömbjeit építsék a helyére. Egymás után írtak ki nagy pályázatokat, köztük az áru- és értéktőzsdére, az osztrák-magyar bank budapesti főépületére (a mai Nemzeti Bank épületére). A mérkőzésekből Alpár Ignác került ki győztesen, s elmondható róla, hogy a Szabadság-tér építészeti képét ő alakította ki két hatalmas épületével. Mind a kettő főként az alaprajzi megoldásával nyerte meg a pályabírák tetszését. Alpárban addig is, azóta pedig még inkább a célszerű belső helyiségbeosztás mesterét becsülték.

Ez a tehetsége biztosította számára későbbi nagy banképületeinek megtervezését: a Hitelbankét és a Pesti Hazai Takarékpénztár váci utcai főépületéét. Hatalmas irodával, tehetséges fiatal építészek seregével dolgozott Alpár ezeken a munkákon. S közben bérházak tervezésére és vidéki építkezésekre is jutott ideje.

Magyar Nemzeti Bank (Budapest), 1905.

Robusztus munkás volt, a régi Pest elpusztíthatatlan «pámászterei»-nek utolsója. Fizikumra, hangra, súlyra, tekintélyre óriás. És biztoskezű adminisztrátor, ki tevékenységének sok szálát soha össze nem zavarta. Bár nem volt tanára a Műegyetemnek, művészeti és főképp építészeti kérdésekben mindenkinél nagyobb tekintély volt, az államnak kinevezetlenül is szinte hivatalos szakértője. Minden fontosabb pályázat eldöntése körül szava jutott s ennyiben a maga építkezésein túl közvetve is fontos része jutott az újabb magyar építőművészet kialakulásában.

Anker-ház (Budapest), 1910.

Sok értékes tulajdonsága volt, de a képzelet lendületessége és általában az eredetiség nem tartozott közéjük. Maradt nehány épülete (például az Anker-udvar, vagy az Apponyi-téri Girardi-ház), amelyeknek kvalifikálása csak kegyetlen jelzőkkel lenne lehetséges. Ezeken az épületein különben sem nagyon biztos ízlése teljesen felmondta a szolgálatot.

Építészi érdemei közé tartozik, hogy nagy monumentális épületeinek külső és belső díszítésében feladatokat juttatott a többi művészetnek is, különösen a szobrászatnak és az iparművészetnek. Ezeknek a művészeteknek nagy szolgálatot tehetett volna, sőt alkalomcsinálója lehetett volna a magyar monumentális szobrászatnak, ha helyes ítélettel tudja művészeit megválogatni. Gondoljunk csak a Nemzeti Bank relief-frízére, mely a terjedelmes épület két homlokzatát övezi széles sávban. Micsoda hálás és talán örök jelentőségű feladat arra hivatott szobrász kezében, annak ellenére, hogy a fríz építészeti tekintetben megoldatlan maradt! És mi lett belőle. 

Alpár Ignác (született Schöckl Ignác, Pest, Józsefváros, 1855. január 17. – Zürich, 1928. április 27.)

Forrás: Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 10. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ