2019. február 9., szombat

A Tehetség Napja: bepillantás a Zeneakadémia életébe




Nyilvános zeneórák, koncertek, filmvetítés, előadás, kerekasztal-beszélgetés is szerepel a Zeneakadémia idei családi eseményének programján. A Tehetség Napján, február 10-én bárki ízelítőt kaphat a hazai zenei felsőoktatás szakmai műhelyének életéből.

Hamarosan egyedülálló alkalom nyílik a magyar zenei felsőoktatás kiemelkedő szakmai műhelyének megismerésére: február 10-én délelőtt tizenegy órakor a Zeneakadémia tehetségeiből álló Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével kezdődik a Solti teremben a rendezvény, zárásként pedig a zenetörténet egyik legkiemelkedőbb tehetségének tartott Mozart műveit is hallhatják a látogatók a Zeneakadémia Kamarazenekarának tolmácsolásában, Rolla János vezetésével. A két koncert között több teremben párhuzamosan zajlanak majd a programok.
„A Tehetség Napja lehetőséget nyújt, hogy a közönség megismerje az intézményben folyó oktatást és a pályakezdő muzsikusokat, hiszen a Zeneakadémián tanuló tehetséges zenészek később a magyar hangversenyélet megkerülhetetlen szereplőivé válhatnak” – emelte ki Dr. Vigh Andrea rektor.
Vigh Andrea, Fassang László, Eötvös József, Dráfi Kálmán és növendékeik nyilvános órákon engednek betekintést a zeneoktatás műhelytitkaiba. A Rendkívüli Tehetségek Képzőjének koncertjén általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytató, kiemelkedő képességű fiatal zenészek játszanak, műsorral készülnek többek között a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium növendékei, az Egyházzene Tanszék kórusa, a Doktori Iskola és az Ének Tanszék hallgatói is.
A kerekasztal-beszélgetésen művészek és tanárok – köztük a Zeneakadémia rektora és tanszékvezetői – vitatják meg a Zeneakadémián folyó oktatás, tehetséggondozás és a zenei pályára lépés kérdéseit, Molnár Fanni zenetudomány szakos hallgató pedig Csodagyerek címmel tart ismeretterjesztő előadást.
A Tehetség Napjára egész napos belépőjegy váltható, amely 50% kedvezményt biztosít a Zeneakadémia Kamarazenekarának esti koncertjére.
A Tehetség Napjára a jegyek online is megvásárolhatók.
 

Nincsenek megjegyzések: