2018. november 21., szerda

Már a gyáli lovas tanyát is elérte a gasztroforradalom




.
Tejberizs

Egy étteremtulajdonos úgy gondolta, jó ötlet a hagyományos csárdát gurman hellyé változtatni. A terveket komolyan gondolta, és felső kategóriás éttermeket megjárt személyzetet toborzott, illetve több milliót költött a konyha modernizációjára. Mára látszanak is az eredmények.


Préselt báránylapocka, szuvidált sertésszűz, friss alapanyagok, helyi termelőktől – ilyen ínyenc fogásokkal már akár egy gyáli lovas tanyán is találkozhatunk. A Galopp Major megújult éttermében ugyanis nem csak a külsőségekben, de a filozófiában is bekövetkezett a váltás, amit mi sem példáz jobban, mint hogy a Michelin-csillagos Costes étteremből jött az új konyhafőnöke, Bötz-Gál Tamás.
A belvárosi éttermek mellett Izlandon is gyűjtött tapasztalatot a konyhafőnök, Bötz-Gál Tamás, aki az étterem átalakulásában fontos szerepet játszott. Az új technológiák bevezetését követően az étlap megújítására fókuszált, amely a Galopp Major történetében az eddigi legrövidebb menü lett, ugyanakkor a legkimunkáltabb is. A tulajdonos nagy mozgásteret engedett az ételek terén, kikötve viszont, hogy az elsődleges szempont mindig az íz legyen, inkább finom legyen az étel, mint csupán érdekes.
A három évvel ezelőtt indult átalakulás nyomán egy klasszikus csárda szokásos kínálata cserélődött le fokozatosan bisztró jellegűre, ezzel együtt a célközönség is afelé tolódott el, akik szerelmesek a gasztronómiába, és értékelik a különleges fogásokat, illetve az igényes tálalást. A tulajdonos, Benke Dávid, meg van róla győződve, hogy ez jelenti a jövőt, és egyébként ő maga is már évek óta az ilyen jellegű éttermeket részesíti előnyben (nagy példaképe a balatonszemesi Kistücsök), ezért úgy érzi, az álma vált valóra most. Persze a váltás nem volt fájdalommentes, hiszen sok régi törzsvendég esélyt sem adott az új vonalnak, de aki igen, még úgy is elismeréssel nyilatkozott, hogy nem arra a szolgáltatásra számított, mint amit végül kapott.
A Galopp Major maga, ahol a megújult étterem is üzemel, egy családi tulajdonban lévő, 4 hektár parkosított területet ölel fel, ahol lovarda, és szálláshelyként nyolc kör alakú házikóval rendelkezik. Ez utóbbiak is, mint az étterem, nádfedelesek, ami olyan hangulatot kölcsönöz a majornak, mintha egy skanzen lenne. Sokak számára már családi program kijárni időnként a Galopp Majorba, de egyre több rendezvényt is bonyolít a hely, főként a megújult teraszhelységnek köszönhetően.
Habár kimondottan könnyen megközelíthető, kívülről szinte megbújik a major, főként célirányosan érkeznek a vendégek, akik már kézről kézre adják egymásnak az étterem hírét. Kissé meglepő lehet a helyszín szempontjából, sokan azt gondolják, hogy ez az étlap a belvárosba való, és nem egy tanyára, azonban a tulajdonos szerint nem kell, hogy kizárja egymást a két dolog. Sőt, sok gurmanhoz közelebb lehet ez a helyszín mind fizikailag, mind hangulatában, és a tanyán például nem kell bajlódni a parkolóhely-kereséssel, csúcsforgalommal, ezek rendezvény helyszínként is vonzóvá teszik a Galopp Majort.
A gazdasági fellendülés ellenére a munkaerőpiac erőteljesen rányomta a vendéglátás idei évére a bélyegét, ilyen körülmények között sok étterem az életben maradásért küzd, a legtöbb nem is gondol a fejlesztésre. A költségek növekedése még az adókedvezmények mellett is áremelésre kényszeríti az iparágat, de a Galopp Major esetében ez inkább erősítette a kategóriaváltás ötletét. Azt még mindig vállalhatóbbnak tartotta ugyanis a tulajdonos, hogy egy magasabb szintű szolgáltatással vezet be magasabb árakat, mint hogy ugyanazért a színvonalért kérjen el többet a vendégektől. Nagyon drágának így sem mondható az étlap, hiszen a főételek 3500 Ft-tól indulnak, és sok felső kategóriás étteremmel szemben gyermekételt is kínálnak kedvezményes áron. Az árakra ráadásul nem rakódik felszolgálási díj, mint sok helyen, mivel az a tulajdonos szerint egyáltalán nem vendégbarát rendszer, és reméli, nem lesz kötelező a jövőben sem, bár érkeztek ilyen hírek is.

www.galoppmajor.hu
 

Nincsenek megjegyzések: