2018. november 19., hétfő

Angyalok szárnyalása nyolcadszor




.

Angyalok szárnyalása címmel november 19-én 19 órától jótékonysági esten együtt lépnek fel a nagyszínpadon a Békéscsabai Jókai Színház művészei és a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ fogyatékossággal élő fiataljai. A rendezvény nyolcéves hagyományra tekint vissza, de az együttműködés a két intézmény között sokkal régebbi.

Tarsoly Krisztina színművésszel, a gála rendezőjével az előzményekről és a szeretet erejéről Niedzielsky Katalin beszélgetett.

A hagyomány és az együttműködés gyenge kifejezés ahhoz képest, amilyen szeretettel foglalkoztok hosszú évek óta a Degré utcai otthon lakóival. S nem csak alkalomszerűen, karácsonykor, közös fellépésre, programokra készülve, hanem mint a jó barátok, szerető családtagok, úgy jártok hozzájuk rendszeresen, és olyan ragaszkodással fogadnak benneteket a fiatalok.
A nyolcadik gálát szervezzük, de az ismeretségünk 14 éves, és a folyamatos kapcsolattartásra nekünk éppen úgy van igényünk, szükségünk, mint nekik. Ez a kapcsolat a szívünkben él, várnak és számítanak ránk, és annyira sok szeretet árad belőlük felénk, hogy mi is mindig meghatódunk. Nagy boldogság, hogy egy jó ügyért dolgozhatunk, és csodálatos látni, hogy egy-egy alkalom, fellépés között milyen sokat fejlődnek a fiatalok produkcióban, kommunikációban, kifejezésben, egymással való közlekedésben. Az a fiú például, aki először nagyon visszahúzódó volt, nehezen szólalt meg, öt év után standup comedyvel lép fel.

Komáromi Anett színművésszel együtt kezdted a fogyatékossággal élő fiatalok támogatását, tevékenységetekért két éve Békéscsaba ifjúságáért kitüntetést kaptatok. A Jókai Színházban szívügy a jelelt és narrált előadások tartása, a hallás- és látássérültek színházi élményhez segítése.
A gála feladatait úgy osztjuk meg, hogy én rendezem, Anett konferál, az utóbbi években Presits Tamással együtt, és hozzájuk társul két fiatal is az otthonból. De szinte az egész társulat megmozdul, mindenki első szóra jött és nagy szeretettel, odaadással vesz részt ebben a projektben. 

A művészek fellépése a fiatalokkal és gondozóikkal együtt eleve nagyon megható, szívhez szóló. Ehhez még olyan dalokat, verseket, prózai részleteket válogattok, amiket nem hiszem, hogy bárki végig tud hallgatni sírás nélkül.
Az idén lehet, hogy ezt még fokozzuk, mert a konferálást kiegészítjük kis gondolatokkal, aforizmákkal, amik az együtt töltött nyolc évről szólnak. Kezdetektől vezetünk ugyanis egy emlékkönyvet, és annak a bejegyzéseiből válogattuk a szöveget, nagyon személyes részleteket idézünk, amiket a fiatalok mondtak. Igazi életszínház lesz, amiben a fiatalok megnyilvánulnak, színházat játszanak, megvalósítják álmaikat. Ez a nyolcadik gála megújulás is lesz, nagyon szeretik a fiatalok, és nekünk is szükségünk van rá. Alig kezdtük el most is próbálni, mindjárt azt kérdezték: Ugye, lesz jövőre is?! Igen, a hagyomány tovább él. Az a hagyomány is, hogy minden néző kap ajándékot, most is, de hogy mit, az maradjon meglepetés!

Hogy ilyenkor megmozdul az egész város, mindenkit megérint az Angyalok szárnyalása, azt tudom, de konkrétan hány ember lép színpadra?
Hatvan fellépőnk lesz, ennél sokkal több a segítő, a nevelő. A műsor kiegészül zenével, olyan dalok csendülnek fel, amelyek közel állnak hozzájuk, lesz ének, tánc. Két kórus is emeli az est színvonalát, a Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kórusa Hajtmann Ildikó, valamint a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola kórusa Greksza Attiláné vezényletével.

Tavaly már felléptek a gyermekkórusok, és azóta tartják a kapcsolatot az otthon lakóival.
Ennek nagyon örülünk, mert ez nemcsak a műsor miatt fontos, hanem azért is, mert minél hamarabb találkoznak a gyerekek a fogyatékossággal élő társaikkal, fiatalokkal, annál jobban kezelik ezt a helyzetet. A tavalyi műsor óta meghívták egymást, ez nagyon fontos hozadéka a közös fellépésnek. Történik valami a lelkükben, kapcsolatban lesznek, követik egymás életét, fejlődését, részesei lesznek egymás életének, ami elképesztő töltekezést jelent. Nekünk külön élmény látni, hogy honnan indultak, és hová jutottak el - az együttlétezésnek köszönhetően - velünk a színpadon. Aki ezt látja, másképp kezd el gondolkodni az élet fontos dolgairól. Talán egy költőtől származik az idézet: „Álmokban és szeretetben semmi sem lehetetlen.” Szükségünk van a töltekezésre, ez a gála egy örömegyüttlétet ígér. Reméljük, csordultig lesz mindenki lelke szeretettel! (Niedzielsky Katalin)

A jótékonysági estre jegyek a Jókai Színház szervezőirodájában kaphatók, a bevételt a központ lakóinak támogatására ajánlja fel a teátrum.

2018. november 19. 19:00
Angyalok szárnyalása
Békéscsabai Jókai Színház

Nincsenek megjegyzések: