Rozványi Vilmos: Éjféli harcok régi kedvesemmel

Ébredezik a múlt titkos rózsaköddel,
Rózsaköd méhéből kibomlik a tested.
Sorsom engem kínnal, búval, bajjal tört el;
Ahogy vágyó szemmel álmaim közt leslek:

Hogy bomlik a fátyol? Hogy villan az emlék?
Hogy ragyog ki benne büszke gyöngyház melled?
Tested nekem, mintha szeretője lennék,
Harmatosan hajlong a hold fénye mellett.

Így látlak meg éjjel! minden áldott éjjel!
S vágyó szemmel űzlek át az óceánon,
Túl a Csimborasszón, vízen-földön széjjel,
Kínos, beteg kéjjel az egész világon.

Grönland hideg haván jégszobornak látszol
S mellem a mellednek forró takarója!
Lídia homokján elepedsz a láztól
S remegő kezemből hullong rád a rózsa!

Éjfélig menekülsz, éjfélkor megállasz,
Kígyó tested lila, lágy szirmokra nyúlik.
Szavam szaggat, unszol: víg mosoly a válasz,
Szemem imájába szemed gúnyja hullik.

Ragadozó testtel a mellemre kúszol,
Hazug vérigéid játszanak fülemmel,
Szétbontott hajaddal bilincsekbe húzol
S már reszket a szívem halálsejtelemmel.

Egy perc s elaléltat zenés susogásod
S hallgatlak s már hiszek s már áldalak szinte,
S ekkor a szívembe körmöd belevágod
S megtörülöd a vért kondor fürtjeimbe!

Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 4. szám