Ami a fejedben van, azt senki sem veheti el tőled

Ami a fejedben van, azt soha senki el nem veheti tőled

Jó tanulást kívánok minden tantárgyból!

Szeptemberben kezdődik az iskola. Nem mondtam újat.

Felnőttek és gyerekek egyszerre vagyunk szomorkásak. A jó felnőtt azért, mert annak idején ő sem szeretett iskolába járni, késő bánat; akkor most mit mondjon gyermekének? A jó tanuló iskolás kissé elkeseredett, hogy olyan gyorsan elszállt e nyár, nem lett boldogabb, felszabadultabb. A határtalan és értelmes játszadozás ideje is letelt.

A rossz szülőkről, tanulókról és körülményeikről miért pont a nagy helyszűke ellenére írjak hosszú eszmefuttatást?

Aki világosan akar látni, ne bambuljon naphosszat a tévé előtt, az tanuljon! Ma már interneten is lehet, de ott is fontos az éberség. Ha a bab – a weblap – nem ehető, nem kell lenyelni, ki kell köpni. Nem a monitorra! A tanulás a munkánál is jobban nemesít, mert megismerjük múltunkat a jelenben, előre ábrándozhatunk, hogy mennyi mindent lehetne még felépíteni egy szebb és jobb jövő érdekében…

A Virradat című lap egyik 1921-ben megjelent számából, Szabó Dezső tollából ollóztam az alábbiakat – nem az internetről másoltam. Az elmúlt 90 év alatt semmit sem változott a magyar oktatásban, a nagy szavakat és technikai bravúrokat leszámítva.

„Mindenáron javítani kell a tanárság anyagi helyzetén. A tanár éppen olyan fontos, mint az ágyú és az aeroplán, pedig nekünk életszükségletünk az ágyú. Emberré kell menteni a tanárt, munkáserővé az elcsigázott rabszolgát.”

Ugyanott:

„Meg kell teremteni az iskolai nevelés pszichikai egységét.”

Aztán:

„A tanároknak, ha csak egy kis aggódásuk van a magyar jövő iránt, ki kell csikarniuk a tanításban azt a jogot a magyar nyelv számára, mely megilleti. Az egyvérű, egynyelvű francia a két alsó osztályban hetenként tíz, tíz és fél órát szentel az anyanyelvnek, s a többi osztályokban öt-hat órát. Nálunk, ahol annyi idegen idióma fenyegeti a magyar nyelv tiszta fejlődését, őrült lelkiismerettel tűrték meg, hogy a magyar nyelv három szerény órával kuporodjék a boldog idegen nyelvek mellett. Mindennap legyen magyaróra minden osztályban. Tudom, hogy túlzásnak fogják minősíteni a következő kívánságomat, pedig minden szakismeret a gyermek lelki gépezetének ismerete mellett szól: teljesen felesleges, hogy a reáliskola és gimnázium alsó négy osztályában idegen nyelvvel »terheljük« a gyermekek lelkét. Ahol a tanítás jó, a reáliskola négy felső évében a latintanítás terén pompásan elérik azt az eredményt, melyet a gimnázium nyolc év alatt ér el. Hagyjuk tehát az idegen nyelvek tanítását a négy felső évre. Képtelenség, hogy a gyermek még fejletlen nyelvérzékébe egyszerre német, francia, latin csizmákkal rugdossunk bele. Nem képzelik, hogy ez a bábeli kalimpálás hogy kihat az egész lelki életre! A negyedik osztályból eltávozó tanuló, ha olyan környezetbe jut, ahol idegen nyelvre van szüksége, a gyermek mohó majmolásával úgyis hamar megtanulja. Ha pedig környezetében nem találkozik idegen nyelvvel, két hét alatt elfelejti, amit négy év alatt tanult. De aztán ez az iskolai magyartanítás legyen igazán a faji psziché, a faj szellemi szépségeinek fölszívása!”

*

E régi receptet ma is alkalmazni lehetne a magyar psziché gyógyításánál.

Én a szamosújvári reálgimnáziumban érettségiztem 1978-ban. Az orosz nyelvet nyolc éven keresztül kényszerítették ránk, nem ment, a román államnyelvet sem szerettük! A latin holt nyelvet csak egy évig tanították, az angolt négy éven át, az utóbbival én álltam hadilábon. Globalizált világunkban a szép magyar nyelv mellett angolul muszáj megtanulni, kínaiul ajánlatos.

Jó tanulást minden tantárgyból!

Kettős elnyomásban megtanultam, hogy a magyartól mindent elvehetnek, vagyonából is kifoszthatják, de amit megtanult, ami a fejében van, azt soha senki el nem veheti tőle!

Bicskanyitogató és szívrepesztő érzés, hogy mi az évszázadok alatt hányszor, de hányszor szlovákot, szerbet, románt – sajátos életközösségeikkel együtt – ölelő karjainkkal oltalmaztunk, kardjainkkal védelmeztünk, de magasabb osztályokba, rendekbe mégis oly kevesen jutottak! Ki hányszor bukott meg, azt nem számoltuk, a világért sem akartuk megsérteni érzékenységüket, csak tovább pumpáltuk beléjük a magyar állam vallási és közoktatásügyi minisztériumának pénzeit, hogy egy szebb jövő legyen osztályrészük magunk mellett. Sőt, az utóbbi évtizedben megvalósult a pozitív diszkrimináció. Például egy cigány gyermek 3-as tanulmányi átlaggal ösztöndíjat kap (egy magyar gyermek csak 4-es átlaggal kaphatja meg ugyanazt az összeget). Hálájukból és köszönetükből semmi testrészünk se kér! Ráadásul az egész világot ellenünk hergelik. Ennyit az iskolába járásról...

Juhos-Kiss János - KAPU.CC