Hollandia - Irodalom

Hollandia irodalmáról a XVI. század végétől, a független Hollandia megalakulásától szokás beszélni. Korábban, a hollandok és flamandok közös irodalmának, a németalföldi irodalomnak a részeként említik.

A függetlenség előtti időszakot vizsgálva, a terület ha lazán is, de politikai, kulturális és részben nyelvi értelemben egységet képezett. Az első németalföldi nyelvű irodalmi művek a mai Belgium területén keletkeztek és latin, majd később francia kulturális hatásokról tanúskodnak.

A kezdetek

A holland nyelv első, összefüggő irodalmi emléke a Wachtendonck zsoltártöredékek, a X. század elejéről származnak. Két századdal később, a XII. század szülöttje volt az első nagy németalföldi költő, Henrich von Veldeke (1140 k.-90 k.), akit a németek is magukénak vallanak.

Az ezt követő időszakban a XIV. századdal bezárólag, a németalföldi irodalom többnyire a francia mintát utánozta. Flandria és Brabant területén állateposzok, lovagregények, kelta mondák feldolgozásai és udvari költemények születtek. Kivételt ez alól, a brabanti misztikus prózai hagyomány jelentett, amely a francia kulturális hatástól mentes maradt.

Középkor

A XIV. században, a lovagi kultúra hanyatlásával előtérbe kerültek a vallási-morális témájú művek, illetve a nagy történelmi összefoglalások. Jó példa erre Melis Stoke (1270 k.-1330 k.) Hollandi verses krónika című műve. Stoke által jutott először szóhoz az északi régió az irodalomban.

Ugyancsak a XIV. században bontakozott ki az észak-németalföldi térségben a "modern vallásosság" elnevezésű mozgalom is, amelynek csak annyiban van jelentősége a holland irodalomra nézve, hogy innen kapta az ihletet Kempis Tamás, „Krisztus követése” című , világhírű munkájához, illetve ennek szellemében nevelkedett Rotterdami Erasmus is.

A középkori németalföldi irodalomnak a drámai hagyomány a legfontosabb része. A XIV. századból fennmaradt legkorábbi drámai művek a „művészi játékok”, valamint a népi bohózatok (kluchtok). Valamennyi világi témájú, műfaját tekintve a francia fabliau-n alapuló, humoros-anekdotikus, sokszor vaskos verses történet.

A vallásos témájú dráma a XV. századra tehető, és az un. retorikai kamarák tagjai írták. Ezek a kamarák céhszerű társaságok voltak, francia mintára szerveződtek abból a célból, hogy a város vallásos, vagy világi ünnepeire didaktikus célzatú műveket írjanak. Kiemelkedő alkotások közülük a reneszánsz drámát előlegező Mariken van Nieumeghen (XV. sz. vége), és a sajátos középkori Elckerlyc.

A XVI. században H. L. Spiegel, és F. van Marnix a holland nyelv megújításával előkészítette az önálló holland irodalom első (kb. 1580-1712-ig), évszázadát, amelyet aranykorként emlegetnek.

A XVII. századi országot pezsgő kulturális és tudományos élet jellemezte. Ekkora tehető az amszterdami színház megnyitása (1637), több európai hírű egyetem (groningeni, leideni) működése.

Az újkor irodalma

A XVIII. század egészében véve a holland irodalom talán legkevésbé eredeti szakasza, tele utánzással, terméketlen egyoldalúsággal. Az igen erős francia klasszicista hatás miatt „parókakorszaknak” is nevezik.

Üdítő színfoltot jelentett ezzel szemben Hubert Poot egyszerre elegáns és természetes lírája, és Justus van Effen objektív, egyszerű nyelvezetű prózája.

Ezeknek az éveknek igazi, nagy irodalmi eseménye a holland regény születése, a női regényíró kettős Betje Wolf és Aagje Deken tollából. Levélregényük, 1782-ben Sara Burgerhart címen jelent meg, amelyet Samuel Richardson hasonló jellegű szentimentális művei ihlettek.

Már a romantika előfutárának tekinthető a század végén alkotó két költő, Antony Staring és Willem Bilderdij.

A XIX. század első felében a holland történelmi regén fénykoráról beszélhetünk, amely W. Scott nyomán született meg, és Jacob van Lennep, Aernout Drost és Anna Bosboom-Toussaint munkásságában teljesedett ki.

A klasszicista korszak után beköszöntő irodalmi megújulás központi fóruma az 1837-ben alapított De Gilds című szépirodalmi folyóirat lett. Az itt publikáló irodalmárok, többek közt meghatározó szerepet játszottak az irodalomkritikai normarendszer kialakításában.

Népszerűségnek örvendett az olvasók körében Nicolaas Beets Camera obscura (1839) című kispróza-gyűjteményében felsejlő kedélyes humorosság.

A XIX. századi modern holland prózairodalom főalakja Eduard Douwes Dekker, álnevén Multaturi Max Havelaar volt. A „Java gazdag és éhezik„ (1860) című regényével kora legmaradandóbb alkotását hozta létre. A regény reális képet ad a holland gyarmatokon uralkodó embertelen állapotokról.

A XIX. század vége felé a holland irodalom megújítása a De Nieuwe Gids című folyóirat (1885-1943) köréhez tartozó ún. nyolcvanasok nemzedékeként emlegetett írók nevéhez fűződik. Az új nemzedék programját - amely a l’art pour ’l art esztétikai és művészeti elveit valotta – két költő-teoretikus, Willem Kloos és Albert Verwey fogalmazta meg.

A csoport további kiemelkedő tagjai: Herman Gorter költő, Herman Heijermans drámaíró, továbbá, Lodewijk van Deyssel, Frederik Willem van Eeden, Louis Marie Anne Couperus és és Marcellus Emants prózaírók, akik nagymértékben hozzájárultak a holland irodalmi nyelv fejlődéséhez, modernizálódásához.

Az 1880-as évek uralkodó irányzata az individualizmus volt, majd az azt követő nemzedék művészetében előtérbe kerültek a filozófiai és társadalmi problémák.

Kortárs irodalom

A XX. század első évtizedének költői közül említésre méltó a mítoszteremtő Adrianus Roland Holst, Jan Hendrik, akit a „holland Mallarmé-nak is neveztek, valamint Jacobus Cornelius Bloem, az újromantika képviselője.

A "vitalizmus" hírdetője Hendrik Marsan, közvetlenül az I. világháború után jelentkezett első verseivel, akárcsak a pesszimista hangú lírikus, Jan Jacob Slauerhoff, aki mint költő, és regényíró az elmúlt idők utáni vágyódását fogalmazta meg. Arthur van Schendel az újromantika prózairodalmának volt kiemelkedő személyisége.

A XX. század legfontosabb folyóirata a két világháború közti időszakban létre jött Forum (1932-1935) volt, amely föleg a prózaírókat gyűjtötte maga köré. A két alapító Menno ter Braak és Edgar du Perron, akik az újromantika és az esztéticizmus ellen indítottak harcot, és hallaták szavukat a fasizmussal szemben is.

Az 1930-as évektől a holland és flamand irodalom ismét szerves egységet képez. Szorosan együttműködnek egymással a két ország írói, irodalmi szervezetei és kulturális minisztériumai. Ennek eredményeként egységesült a helyesírás, könyvkiadás, továbbá a nyelvművelés.

Forrás: EU-25