Randevú – Bencsik István kiállítása

.

A nőiség, a női test szépsége a témája Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész kiállításának, amely pénteken nyílt a baranyai megyeszékhely Pécsi Galériájában.
„Izgat, foglalkoztat, kíváncsivá tesz az emberi test. A test, mint az alma vagy a cserebogár, a mindenség része. Viszonyban, viszonylatban van mindennel. Az emberi test nem lehet zárt rendszer, hiszen keletkezik és megszűnik. Ez filozófia. Testfilozófia."
Bencsik István

Gamus Árpád, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. képzőművészeti vezetője az MTI-nek elmondta: a galéria Széchenyi téri kiállítóhelyén berendezett Randevú című tárlat a 83 éves művész 35 legújabb erotikus szobrát mutatja be az érdeklődőknek.
A három modellről mintázott nem egész alakos, hanem 40-50 centiméter nagyságú, női testrészeket bemutató alkotások elegánsak, látványosak és friss formavilágot tükröznek, megtekintésükre november 23-ig van lehetőség Pécsett - tette hozzá.
Bencsik István 1931-ben született Marcaliban. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1951 és 1957 között tanult, mestere Mikus Sándor volt. Az alkotó 1954 óta kiállító művész, dolgozott a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület elnökeként, Makrisz Agamemnon asszisztenseként, többedmagával megalapította a villányi Nemzetközi Szobrászati és a nagyatádi Nemzetközi Faszobrászati Alkotótelepet.
A művész a rajztanszék tanáraként oktatott a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, alapítója volt a pécsi Képzőművészeti Mesteriskolának, tagja a Magyar Művészeti Akadémiának.
Bencsik István pályája kezdetén lírai, figurális szobrokat készített, 1968-tól az emberi mellkas térbeli koordinátái alapján orvosi célra, fakockákból ragasztott, összecsiszolt, plasztikus, felnagyított, objektívan ábrázolt torzókat mintázott.
Ugyanebben az időben fémlemezből hajtogatással, gyűréssel, szobrokat hozott létre, fémtárgyakat alakított át amorf alakzatokká, drótplasztikákkal jelentkezett. Az 1970-es évek elején a villányi és a nagyatádi alkotótelepen nonfiguratív szobrokat faragott.
Az 1970-es évek második felétől a torzó lesz művészetébenben a meghatározó motívum. A torzók folytatásai a testrészleteket ábrázoló nagyméretű kő-, fa- és márványszobrai, valamint az 1980-as évek második felétől születő, ujjrészletekből épülő sorozata.
Munkásságát 1992-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 2009-ben megkapta a Pécsi Kisplasztikai Biennále nagydíját.

(Forrás: MTI)