2014. október 25., szombat

1896. október 25 - Az Iparművészeti Múzeum átadása




118 évvel ezelőtt Ferenc József felavatta a budapesti Iparművészeti Múzeumot

Iparművészeti Múzeum
(fotó: Gottl Egon)
 
Az Iparművészeti Múzeum alapítását Rómer Flóris kezdeményezte 1864-ben a hasonló jellegű londoni illetve bécsi intézmények példájára. A gyűjtemény megalapozása már 1872-ben megkezdődött, amikor az országgyűlés 50 000 forintot szavazott meg iparművészeti tárgyak vásárlására. 1880-ban megnyílt az Iparművészeti Iskola, de mivel ennek sem volt állandó helye, a két intézmény együttes elhelyezésére alkalmas épület tervezésére1891. május 15-i határidővel pályázatot írtak ki. A bíráló bizottság tagjai között olyan szaktekintélyek voltak, mint Ráth György, Stróbl Alajos, Ybl Miklós, Petz Samu és Steindl Imre. A 12 pályázat közül az első díjat a Lechner Ödön – Pártos Gyula tervezőpáros kapta. Azonban ez a terv sem felelt meg minden szempontból a kivitelezésre bocsátáshoz; költségcsökkentésre és a millenniumi ünnepségek végéig való megvalósíthatóság miatt bizonyos egyszerűsítésekre volt szükség. Lechner a hatalmas, szabálytalan telektömböt a lehető legjobb térkihasználással és a szimmetriát nélkülözni kénytelenül is rendkívül harmonikusan építette be. Az épületelemeket illetően az angol gótika, a korai reneszánsz és legfőképpen a mór stílus elemeit használta fel, a külső dekorációnál pedig jellemzően magyar megoldásra törekedett a Zsolnay kerámiák alkalmazásával, amelyek magyar találmány: a pirogránit felhasználásával készültek. A belső kialakítás különlegessége a kétszintes, üvegtetős kiállítási csarnokot összefogó, ornamentális dísszé formált acél tartószerkezet. Lechner az épület minden részén a rendelkezésre álló legkorszerűbb szerkezeti elemeket alkalmazta. Viszont ő is elismerte, hogy az átfogó stílusjegyek összhatásukban „túlságosan indus” hatást keltenek.
Lechner Ödön: Az Iparművészeti Múzeum bejárata

 

A zárókő letételi ceremóniára 1896. október 25-én került sor, I. Ferenc József jelenlétében. A múzeum ünnepélyes megnyitója 1897. november 20-án volt.


Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Lechner Ödön; Válogatta és szerkesztette Gerle János, Holnap Kiadó, 2003


Nincsenek megjegyzések: