Tolnai Ottó legszebb verseiből

DOREEN 2
(ars poetica helyett)
azért írom neked ezt a verset
mert úgysem tudod elolvasni
mert különben sem érdekelnek
a versek 

(a Braque-ot is csak azért törölgeted
mert drága
mert 10 000 000-t ér
mit is jelenthetnének neked
buja trópusi virággal bélelt lány
ezek a sápadt
még az első fázisból való
hanyag sárga virágok
be sem rámáztattad
pedig csak 60x30
talán észre sem vennéd
ha ellopnák
ha ellopnám)
mégis néha nagyon megörülsz
a nevednek

táviratok new yorkból
domonkos istvánnak uppsalába
1.
washingtonban egy őszhajú bácsika
azt mondta még sosem látott ilyen
ártatlan tiszta arcot mint az enyém
őrizzem meg
utazzak el new yorkból akárhová
new york nem amerika
a pokol
szemérmesen azt válaszoltam
de hát én mindig is dudás akartam lenni
(igaz akkor még nem tudtam ilyen egzakt pontossággal
hogy onnan ahová a dudásoknak alá kell szállniuk
a pokolból
nincs visszatérés)
nincs visszatérés stop
2.
nagyon elkeveredtem valahol a manhattan-en
noha azt mondják olyan mint egy kockás füzetlap
nem lehet eltévedni de hát én éppen a kockás
matematika-füzetekben tévedtem el mindig
elkeveredtem nagyon pedig akkor
az első hónap után már kezdtem otthonosan mozogni
ám hirtelen sikerült megkapaszkodnom egy
míniumos korlátban
s így nem zuhantam a tojássárga taxik alá
nem tudtam hol vagyok hová akarok menni
mit is keresek ebben a zöld üveg bábelban
amit egy elvétett baseball-labda minden pillanatban
összedönthet csörömpölve
és egyáltalán egész semmis életem stb
néhány hete olvastam volt kerouac naplójában
ginsberg megkérdezte a jazz-zenész lester youngtól
mit csinálna ha ledobnák new yorkra az atombombát
s ő azt felelte kivenne egy drága ékszert a tiffany
kirakatából
később mivel ez a párbeszéd eléggé megfogott
valahogy eszembe jutott az első atombomba fedőneve
manhattan volt majd egy napon pedig világossá vált
előttem
a szó szoros értelmében megvilágosodás volt
hogy tulajdonképpen magukra dobták
manhattan-re a manhattant
szóval hogy már rég megtörtént
s lester nem vette ki az ékszert
én meg itt állok a gomba közepén gügyén mint
egy napernyő alatt
de aznap már túl voltam ezeken az
eszmefuttatásokon rég
ahogy bartók mondotta éppen itt túl ezeken az
atomizéken
csak egyszerűen elvesztem a manhattan-en
elveszejtettem magam
egyszerűen lebénultak a lábaim
(tán trombózis lelki okokból kifolyólag)
még nem tudtam sírni vagy sikítani kezdek-e
csak szorítottam a vörös korlátot és bámultam
a zöld üvegfalak között suhanó tojássárga taxikat
s akkor lépteket hallottam az üvegfalak
üveghegyek mögül az óperenciás tengeren túlról
látni véltem ahogy kanizsán (európában)
koncz pista bezárja ügyvédi irodáját
és elindul haza a templom a tűzoltólaktanya
a kórház mellett
a széles utcán édesanyjához ebédelni
egyenletes ritmusban rakva egymás mellé
kis lábait nagy hasa alatt
s láttam ahogy délutáni fiestája után megy vissza
hogy szép sorban újra fogadja az embereket
akik halni válni akarnak vagy loptak gyilkoltak éppen
s láttam ahogy este ismét bezárja irodáját
és indul vacsorázni édesanyjához
meginni maga gyártotta sörét a nagy barna bögréből
csak kis lábaira ügyeltem (bal-jobb-bal)
és lassan én is megtettem ott a manhattan-en
az első lépést
őt fixálva lassan én is reanimáltam a nagy csámpás
lábaimat
s elhatároztam az első postáról sürgönyzök
uppsalába (európába)
valamit arról, hogy koncz pista az egyetlen
tájékozódási pontunk (fogódzónk) a világban nekünk
akik a költészet felszíni kalandját is végig akartuk
csinálni
és a vörös korláton át a mélybe zuhantunk
s most a kénes közegben vakon kóválygunk
de neked nem kell magyaráznom milyen bonyolult
egy sürgönyt feladni itt new yorkban (legalábbis nekem)

Forrás:  http://tolnai.irolap.hu/hu/tolnai-otto-legszebb-versei-0

Kapcsolódó tartalom: Tolnai Ottó vajdasági magyar költő