2014. február 8., szombat

Hogyan kezeljük a náthát és az influenzát?





Az enyhe januárral együtt érkezik a megfázások, a nátha és az influenza szezonja. Ha minden elővigyázatosság ellenére megkaptuk ezek valamelyikét, mit tehetünk a tünetek enyhítésére?



Ezúttal egy kanadai magazin olvasói tettek fel kérdéseket a lapnak, amely szakértőt hívott meg, hogy válaszoljon rájuk.
K: Négy tizenéves lányom és két idős szülőm van, akik hajlamosak szörnyű köhögőrohamokra az évnek ebben a szakában. Nem tudom, hogy a tünet egyszerű megfázás vagy súlyos influenzás fertőzés következménye-e. Hogy tudom ezeket megkülönböztetni, és milyen gyógyszert használjak?
V: A megfázás és az influenza mindenkit elérhet. Minden gyerek és felnőtt számíthat rá, hogy évente legalább egyszer elkapja valamelyiket. Sajnos egyik se gyógyítható, pusztán a tüneteket enyhíthetjük, amíg a beteg magától meggyógyul. Valóban fontos tisztázni, hogy milyen betegséggel van dolgunk, mielőtt bármilyen gyógyszert is adnánk. A rosszul megválasztott orvosság ronthatja a beteg állapotát. Ezen kívül az se mindegy, hogy egy időben milyen gyógyszereket veszünk be, mivel az orvosságoknak lehetnek úgynevezett kereszthatásai, azaz az egyik gyógyszer befolyásolhatja a másik hatását gyengítve vagy felerősítve azt. Ha többféle gyógyszert vásárolunk, beszéljük meg a gyógyszerésszel, hogy lehet-e azokat együttesen alkalmazni.
A megfázás és az influenza tünetei
A megfázást vagy náthát körülbelül 200 féle kórokozó okozhatja, míg az influenzát három vírustörzs. A megfázás a felső légutak vírusos fertőzése és általában 3-7 napig tart, az emberek negyedénél pedig akár 2 hétig is. A nátha tünetei fokozatosan fejlődnek ki néhány nap alatt az orrfolyástól, és -dugulástól, a tüsszögésen, köhögésen át a hőemelkedésig. A rendszeres és alapos kézmosás csökkentheti a továbbfertőzés veszélyét.
Az influenza cseppfertőzéssel terjedő vírusos betegség, tehát a köhögéssel és tüsszentéssel a levegőbe került kórokozók terjesztik. Az influenza tünetei általában hirtelen alakulnak ki, magas lázzal, végtagfájdalmakkal és köhögéssel. Az influenzás beteg általában letört, nincs is igazán kedve elhagyni az ágyat.
Az influenza sem tart általában 3-7 napnál tovább, de szintén hajlamos rá, hogy akár két hétig is maradjon. Bár a kétféle betegség tünetei hasonlóak, az influenza igazából súlyos betegség, szövődményei csecsemők, kisgyermekek és idős emberek esetében akár életveszélyesek is lehetnek. Ha a beteg láza 40 fok körülire szökik fel, feltétlenül látnia kell az orvosnak.
A szakemberek azt javasolják, hogy mindenki oltassa be magát időben influenza ellen.
Akár a gyerekeket, akár a család idős tagjait szeretnénk kezelni, kérdezzük meg a gyógyszerészt, hogy mi lenne a legalkalmasabb gyógyszer számukra. Tájékoztassuk, ha az illető valamilyen más betegségére szed orvosságot. Az antibiotikumok hatástalanok a vírusok ellen, ezért a fájdalmat és a lázat aszpirinnel, ibuprofén- vagy acetaminofén tartalmú gyógyszerekkel csökkenthetjük. A gyerekek esetében kérjünk külön gyerekek számára gyártott készítményeket. A szoba levegőjének párásítása szintén jót tesz.

Forrás: Öreg a nénikéd!


Nincsenek megjegyzések: