Bejegyzések
Brit kutatók szerint a Stonehenge-hez hasonló hatalmas kőkörök
eredetileg egy kis skóciai szigeten alakultak ki, és innen terjedtek el a
Brit-szigeteken – írta az Origo.hu hírportálon megjelent cikkében Keisz Ágoston.
A mintegy 70 szigetből álló Orkney-szigetek Skócia északnyugati partjainál fekszik. A szigetcsoport legnagyobb tagja, a Mainland már korábban is híres volt két kőköréről, azaz megalitjáról: Brodgar gyűrűjéről (Ring of Brodgar) és Stenness Szikláiról (Stones of Stenness). A régészek a már ismert két kőkörtől nem messze egy harmadik, még korábbi, eltérő jellegű megalitot fedeztek fel. Az elmúlt 11 évben csupán az új lelőhely egy részét tárták föl, ám az új datálási eljárások segítségével fény derült arra, hogy a Mainland megalitjai valamennyi Brit-szigeteken található kőkörnél ősibbek.
Nem importálták a megalitokat Nyugat-Európába
Európában már a kőkorszak utolsó szakaszában, a Kr. 4-3. évezredben is jelentős építmények jöttek létre. Az összefoglaló néven megalitként – a szó eredeti jelentése: nagy kő – ismert, újkőkorszakban létrejött alkotások közül a legismertebb az Angliában fölépített Stonehenge. A hatalmas kövekből összeállított építményeknek azonban Nyugat-Európa más részein, jellemzően Spanyolországban, Franciaország nyugati részein, Belgiumban és Hollandiában is nyomára bukkantak a régészek.
A legismertebb kőkör, a Stonehenge Angliában
A megalitok létrejöttének ideje, módja és célja régóta fontos kutatási témája a régészeknek, és a régészet újabb megközelítésével összhangban több elmélet született a megalitokat létrehozó társadalmak jellegzetességeire vonatkozóan is. A kutatás nagyon nehéz, hiszen az írásbeliség kialakulása előtti időkből pusztán tárgyi emlékek segítségével kell választ találni ezekre az összetett kérdésekre. A tárgyi emlékek pontos datálása ráadásul nagy kihívás elé állítja a régészeket, hiszen a radiokarbon datálás rendelkezésre álló módszere szerves anyagokon jól használható, a kövek datálásban azonban csak áttételesen, egyéb leletek révén segíthet. Nehézséget jelent az is, hogy sokszor éppen az a konkrét régészeti környezet – egyéb leletek, mint például kerámiadarabok, csontok – feltáratlan, ami a datálást elősegíthetné.
A 20. század közepéig a kutatók úgy vélték, hogy a nyugat-európai megalitok közel-keleti – főként krétai közvetítéssel egyiptomi és mezopotámiai – hatásra jöttek létre. A 20. század közepén azonban a régészeti leletek datálásának forradalmian új módszerével, a radiokarbonra épülő eljárással kimutatták, hogy a nyugat-európai megalitok egyértelműen a korábban példának tekintett krétai sírok előtt keletkeztek. Ezzel világossá vált, hogy a nyugat-európai hatalmas kőépítmények nem külső hatásra, importált technikával jöttek létre, hanem belső folyamatok eredménye volt mind a gondolat, mind a kivitelezés. A korszakkal foglalkozó kutatók a 20. század második felében főként arra koncentráltak, hogy olyan új kutatási módszereket dolgozzanak ki, amelyek segítségével megrajzolható az a folyamat, aminek eredményeként az újkőkor Nyugat-Európája létrehozta a megalitokat.
„Új megalit” Orkney legnagyobb szigetén
Az Orkney-szigetek legnagyobbján, a Mainlanden eddig ismert két fontosabb megalit mellett a 2002 óta tartó ásatások során egy harmadikat is föltártak. A sziget belsejében két tavat – egy sós- és egy édesvizűt – választ el az a földszoros, amelynek középső részén a régészek az elmúlt évtizedben a környék legrégebbre datált építményét (Ness of Brodgar) találták. Az eddigi kutatásokról a Science legújabb száma közöl cikket.
A Kr. e. 3200 körül épített, eddig csak részben föltárt komplexum központi részét egy közel ötszáz négyzetméteres „csarnok” maradványai alkotják, amelynek a közepén egy kereszt alakú szentély helyezkedik el. A csarnokot négy méter magas falak övezték, az egész komplexumot pedig egy száz méter hosszú fal vette körül.
Kr. e. 2800 körül, mintegy 200 évvel a Stonehenge előtt keletkezett az a már régebb óta ismert másik építmény, amely a földszoros déli végét foglalja el (Stones of Stenness). 10-12 hatalmas kőoszlopából csupán négy áll ma is, ám a többi helye is tisztán kivehető. Ez a legrégebbi ma ismert olyan építmény, amely a henge és a kőkörök jellemzőit egyesíti. A henge-típusú építmény esetében a lényeg nem a hatalmas kövek alkotta kör volt, hanem egy kör alakú csatorna és a mellette futó töltés, amit ebben az esetben a közepén elhelyezkedő hatalmas kőkörrel kombináltak. A földszoros északi részén nem sokkal később egy hasonló, ám még nagyobb, 100 méter átmérőjű kőkör épült (Ring of Brodgar).
Az utóbbi két építmény már korábban ismert volt a régészek előtt. Pontosabb datálásuk mellett fontos új eredmény az, hogy a földszoros északi végén föltárt kőkör 27 megmaradt kőoszlopa összesen hét különböző forrásból származik, a legmesszebb éppen 15 kilométerre található fölállításuk végleges helyétől. A kutatók szerint ez arra utal, hogy nagyfokú együttműködés eredménye volt a henge létrejötte, hiszen a sziget különböző pontjain élő emberek közötti együttműködés eredménye volt a nagyszabású építkezés. A kutatók szerint ennek a folyamatnak részben oka, részben eredménye volt a kor komplex társadalmi struktúráinak kialakulása.
A legrégebbi kőkörök
Az új eredményekben nagy szerepe volt annak, hogy Alasdair Whittle és Alex Bayliss régészek a kormeghatározás új módszerét dolgozták ki a leletek korának pontos meghatározására. A megalitok mellett talált egyéb leletek – így faszénmaradványok vagy állati csontok – radiokarbon-meghatározása, amit matematikai modellel kombinálnak, képes arra, hogy 40 év pontossággal datálja az adott tárgyakat. Módszerük segítségével kimutatták, hogy az első nagyszabású építmények a Brit-szigeteken Kr. e. 4000 körül épültek. Ezek azonban még nem kőből, hanem földből készültek, és gátak és csatornák kör alakúra formált rendszeréből létrehozott komplexumok voltak. A datálás szerint aztán több mint ezer évvel később az Orkney-szigeteken hozták létre a henge és a kőkörök kombinálásából létrehozott sajátos építménytípust, ami aztán a kőkori Britannia legmaradandóbb jellegzetessége lett.
A kronológia mellett más tényezők is támogatják ennek a típusnak Orkney-szigeteki eredetét. Az Orkney-szigeteken ugyanis Kr. e. 3200 körül olyan jellegzetes, rovátkolt díszítésű kerámia jelent meg, ami aztán Britannia más tájain is elterjedt. A kerámia a köveknél sokkal könnyebben határozható meg a radiokarbon-eljárás segítségével, így világosan látható, hogy a jellegzetes rovátkolt kerámiák akkor terjedtek el szerte Britanniában, amikor Kr. e. 2800 után Orkney-n kívül máshol is kör alakú megalitok építésébe fogtak. A jellegzetes kerámia ráadásul a henge-ek és a kőkörök közelében került elő, így eléggé valószínűnek tűnik, hogy a rovátkolt díszítés és a kör alakban fölállított hatalmas kövek gondolata együtt terjedt el Britanniában. Orkney Kr. e 3000 körül azonosított jellegzetes háztípusa is fölbukkant a Brit-szigeteken mintegy 300 évvel később.
Miért épp ott?
A régészet bizonytalanságai között meglehetősen érdekesnek tűnik tehát a kör alakú megalitok elterjedéséről alkotott új elmélet. Jóval bizonytalanabb azonban a válasz arra a kérdésre, hogy vajon miért éppen a Brit-szigetek félreeső vidékén, az Orkney-szigeteken született meg az a régészeti kultúra, ami aztán a Brit-szigeten meghatározó lett. Egy messze nem általánosan elfogadott elmélet szerint Skóciában és Angliában Európából érkezett „hódítók” telepedtek meg, akik a földművelés ismeretét is magukkal hozták. Némely kutatók szerint az Orkney-szigetek újításaiért is ezek az új telepesek voltak a felelősek.
A kutatók számára a mezei egér egy faja, a Microtus arvalis kínál egy lehetséges megoldást. Ez az állat ugyanis teljességgel hiányzik a Brit-szigetekről, Európában viszont erősen elterjedt. A kutatók szerint a mezei egeret az Európából érkező telepesek hozták be az Orkney-szigetekre, ahol ma is jelentős populáció él. Az egerek csontmaradványainak elemzéséből kiderül, hogy nagyjából a „rovátkolt díszítésű” kerámiák megjelenésével egy időben bukkantak föl az egerek Orkney-n, ráadásul a DNS elemzése azt is kimutatta, hogy Orkney egereinek legközelebbi rokonai valahol Belgiumban vagy Észak-Franciaországban élnek. Az elmélet szerint tehát valahonnan a mai Belgium vagy Franciaország területéről érkező telepesek érkeztek Orkney szigetére a Kr. e. IV. évezred végén, akik magukkal hozták „rovátkolt díszítésű” kerámiájukat és mezei egereiket. Ezek a „hódítók” aztán más európai hódítókkal és a helyi lakossággal érintkezve alakították ki sajátos régészeti kultúrájukat, ami aztán meghódította a Brit-szigeteket.
Természetesen nem minden kutató osztja ezt az elméletet, mivel a mezei egerek érkezésén kívül kerámia, vagy más, régészetileg értékelhető nyoma nincs a mai Belgium vagy Franciaország területéről érkező telepeseknek. Éppen ezért egyelőre még rejtély, hogy miért éppen ezen a szigeten alakult a kőkörök jellegzetes formája. Az azonban nagyon valószínűnek tűnik, hogy a Kr. e. 2800 körül Orkney szigetén hatalmas kövekből fölépített kör alakú építmény mintául szolgált a Brit-szigeteknek.
Forrás: Albannach/origo
A mintegy 70 szigetből álló Orkney-szigetek Skócia északnyugati partjainál fekszik. A szigetcsoport legnagyobb tagja, a Mainland már korábban is híres volt két kőköréről, azaz megalitjáról: Brodgar gyűrűjéről (Ring of Brodgar) és Stenness Szikláiról (Stones of Stenness). A régészek a már ismert két kőkörtől nem messze egy harmadik, még korábbi, eltérő jellegű megalitot fedeztek fel. Az elmúlt 11 évben csupán az új lelőhely egy részét tárták föl, ám az új datálási eljárások segítségével fény derült arra, hogy a Mainland megalitjai valamennyi Brit-szigeteken található kőkörnél ősibbek.
Nem importálták a megalitokat Nyugat-Európába
Európában már a kőkorszak utolsó szakaszában, a Kr. 4-3. évezredben is jelentős építmények jöttek létre. Az összefoglaló néven megalitként – a szó eredeti jelentése: nagy kő – ismert, újkőkorszakban létrejött alkotások közül a legismertebb az Angliában fölépített Stonehenge. A hatalmas kövekből összeállított építményeknek azonban Nyugat-Európa más részein, jellemzően Spanyolországban, Franciaország nyugati részein, Belgiumban és Hollandiában is nyomára bukkantak a régészek.
A legismertebb kőkör, a Stonehenge Angliában
A megalitok létrejöttének ideje, módja és célja régóta fontos kutatási témája a régészeknek, és a régészet újabb megközelítésével összhangban több elmélet született a megalitokat létrehozó társadalmak jellegzetességeire vonatkozóan is. A kutatás nagyon nehéz, hiszen az írásbeliség kialakulása előtti időkből pusztán tárgyi emlékek segítségével kell választ találni ezekre az összetett kérdésekre. A tárgyi emlékek pontos datálása ráadásul nagy kihívás elé állítja a régészeket, hiszen a radiokarbon datálás rendelkezésre álló módszere szerves anyagokon jól használható, a kövek datálásban azonban csak áttételesen, egyéb leletek révén segíthet. Nehézséget jelent az is, hogy sokszor éppen az a konkrét régészeti környezet – egyéb leletek, mint például kerámiadarabok, csontok – feltáratlan, ami a datálást elősegíthetné.
A 20. század közepéig a kutatók úgy vélték, hogy a nyugat-európai megalitok közel-keleti – főként krétai közvetítéssel egyiptomi és mezopotámiai – hatásra jöttek létre. A 20. század közepén azonban a régészeti leletek datálásának forradalmian új módszerével, a radiokarbonra épülő eljárással kimutatták, hogy a nyugat-európai megalitok egyértelműen a korábban példának tekintett krétai sírok előtt keletkeztek. Ezzel világossá vált, hogy a nyugat-európai hatalmas kőépítmények nem külső hatásra, importált technikával jöttek létre, hanem belső folyamatok eredménye volt mind a gondolat, mind a kivitelezés. A korszakkal foglalkozó kutatók a 20. század második felében főként arra koncentráltak, hogy olyan új kutatási módszereket dolgozzanak ki, amelyek segítségével megrajzolható az a folyamat, aminek eredményeként az újkőkor Nyugat-Európája létrehozta a megalitokat.
„Új megalit” Orkney legnagyobb szigetén
Az Orkney-szigetek legnagyobbján, a Mainlanden eddig ismert két fontosabb megalit mellett a 2002 óta tartó ásatások során egy harmadikat is föltártak. A sziget belsejében két tavat – egy sós- és egy édesvizűt – választ el az a földszoros, amelynek középső részén a régészek az elmúlt évtizedben a környék legrégebbre datált építményét (Ness of Brodgar) találták. Az eddigi kutatásokról a Science legújabb száma közöl cikket.
A Kr. e. 3200 körül épített, eddig csak részben föltárt komplexum központi részét egy közel ötszáz négyzetméteres „csarnok” maradványai alkotják, amelynek a közepén egy kereszt alakú szentély helyezkedik el. A csarnokot négy méter magas falak övezték, az egész komplexumot pedig egy száz méter hosszú fal vette körül.
Kr. e. 2800 körül, mintegy 200 évvel a Stonehenge előtt keletkezett az a már régebb óta ismert másik építmény, amely a földszoros déli végét foglalja el (Stones of Stenness). 10-12 hatalmas kőoszlopából csupán négy áll ma is, ám a többi helye is tisztán kivehető. Ez a legrégebbi ma ismert olyan építmény, amely a henge és a kőkörök jellemzőit egyesíti. A henge-típusú építmény esetében a lényeg nem a hatalmas kövek alkotta kör volt, hanem egy kör alakú csatorna és a mellette futó töltés, amit ebben az esetben a közepén elhelyezkedő hatalmas kőkörrel kombináltak. A földszoros északi részén nem sokkal később egy hasonló, ám még nagyobb, 100 méter átmérőjű kőkör épült (Ring of Brodgar).
Az utóbbi két építmény már korábban ismert volt a régészek előtt. Pontosabb datálásuk mellett fontos új eredmény az, hogy a földszoros északi végén föltárt kőkör 27 megmaradt kőoszlopa összesen hét különböző forrásból származik, a legmesszebb éppen 15 kilométerre található fölállításuk végleges helyétől. A kutatók szerint ez arra utal, hogy nagyfokú együttműködés eredménye volt a henge létrejötte, hiszen a sziget különböző pontjain élő emberek közötti együttműködés eredménye volt a nagyszabású építkezés. A kutatók szerint ennek a folyamatnak részben oka, részben eredménye volt a kor komplex társadalmi struktúráinak kialakulása.
A legrégebbi kőkörök
Az új eredményekben nagy szerepe volt annak, hogy Alasdair Whittle és Alex Bayliss régészek a kormeghatározás új módszerét dolgozták ki a leletek korának pontos meghatározására. A megalitok mellett talált egyéb leletek – így faszénmaradványok vagy állati csontok – radiokarbon-meghatározása, amit matematikai modellel kombinálnak, képes arra, hogy 40 év pontossággal datálja az adott tárgyakat. Módszerük segítségével kimutatták, hogy az első nagyszabású építmények a Brit-szigeteken Kr. e. 4000 körül épültek. Ezek azonban még nem kőből, hanem földből készültek, és gátak és csatornák kör alakúra formált rendszeréből létrehozott komplexumok voltak. A datálás szerint aztán több mint ezer évvel később az Orkney-szigeteken hozták létre a henge és a kőkörök kombinálásából létrehozott sajátos építménytípust, ami aztán a kőkori Britannia legmaradandóbb jellegzetessége lett.
A kronológia mellett más tényezők is támogatják ennek a típusnak Orkney-szigeteki eredetét. Az Orkney-szigeteken ugyanis Kr. e. 3200 körül olyan jellegzetes, rovátkolt díszítésű kerámia jelent meg, ami aztán Britannia más tájain is elterjedt. A kerámia a köveknél sokkal könnyebben határozható meg a radiokarbon-eljárás segítségével, így világosan látható, hogy a jellegzetes rovátkolt kerámiák akkor terjedtek el szerte Britanniában, amikor Kr. e. 2800 után Orkney-n kívül máshol is kör alakú megalitok építésébe fogtak. A jellegzetes kerámia ráadásul a henge-ek és a kőkörök közelében került elő, így eléggé valószínűnek tűnik, hogy a rovátkolt díszítés és a kör alakban fölállított hatalmas kövek gondolata együtt terjedt el Britanniában. Orkney Kr. e 3000 körül azonosított jellegzetes háztípusa is fölbukkant a Brit-szigeteken mintegy 300 évvel később.
Miért épp ott?
A régészet bizonytalanságai között meglehetősen érdekesnek tűnik tehát a kör alakú megalitok elterjedéséről alkotott új elmélet. Jóval bizonytalanabb azonban a válasz arra a kérdésre, hogy vajon miért éppen a Brit-szigetek félreeső vidékén, az Orkney-szigeteken született meg az a régészeti kultúra, ami aztán a Brit-szigeten meghatározó lett. Egy messze nem általánosan elfogadott elmélet szerint Skóciában és Angliában Európából érkezett „hódítók” telepedtek meg, akik a földművelés ismeretét is magukkal hozták. Némely kutatók szerint az Orkney-szigetek újításaiért is ezek az új telepesek voltak a felelősek.
A kutatók számára a mezei egér egy faja, a Microtus arvalis kínál egy lehetséges megoldást. Ez az állat ugyanis teljességgel hiányzik a Brit-szigetekről, Európában viszont erősen elterjedt. A kutatók szerint a mezei egeret az Európából érkező telepesek hozták be az Orkney-szigetekre, ahol ma is jelentős populáció él. Az egerek csontmaradványainak elemzéséből kiderül, hogy nagyjából a „rovátkolt díszítésű” kerámiák megjelenésével egy időben bukkantak föl az egerek Orkney-n, ráadásul a DNS elemzése azt is kimutatta, hogy Orkney egereinek legközelebbi rokonai valahol Belgiumban vagy Észak-Franciaországban élnek. Az elmélet szerint tehát valahonnan a mai Belgium vagy Franciaország területéről érkező telepesek érkeztek Orkney szigetére a Kr. e. IV. évezred végén, akik magukkal hozták „rovátkolt díszítésű” kerámiájukat és mezei egereiket. Ezek a „hódítók” aztán más európai hódítókkal és a helyi lakossággal érintkezve alakították ki sajátos régészeti kultúrájukat, ami aztán meghódította a Brit-szigeteket.
Természetesen nem minden kutató osztja ezt az elméletet, mivel a mezei egerek érkezésén kívül kerámia, vagy más, régészetileg értékelhető nyoma nincs a mai Belgium vagy Franciaország területéről érkező telepeseknek. Éppen ezért egyelőre még rejtély, hogy miért éppen ezen a szigeten alakult a kőkörök jellegzetes formája. Az azonban nagyon valószínűnek tűnik, hogy a Kr. e. 2800 körül Orkney szigetén hatalmas kövekből fölépített kör alakú építmény mintául szolgált a Brit-szigeteknek.
Forrás: Albannach/origo
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése