Bejegyzések
Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő,
kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és
elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra.
Kérdés nélkül elkezd mesélni:
– Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli
patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztet.
Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú
nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák
árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga
nagy fák árnyékában…
– Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokba nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja, van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat, és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot…
Az autó halad a tavaszi verőfényben… a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem és megálltam. Az utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki a diófákat ültette…
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út… Megyek, én is veszek tíz facsemetét!
– Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli
patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztet.
Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú
nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák
árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga
nagy fák árnyékában…
– Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokba nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja, van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat, és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot…
Az autó halad a tavaszi verőfényben… a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem és megálltam. Az utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki a diófákat ültette…
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út… Megyek, én is veszek tíz facsemetét!
Szeretettel,
Csaba testvér
Csaba testvér
Forrás: ERDÉLY - MA 2012.07.14.
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése