TAKÁCS GYULA: MAGÁNYOSAN 1.,2.,3.

1.

Mint tengerből, ha jő a kék öböl, Tihany felől úgy lép felénk a tó. A tükre most opálos szürkeség, de zöld ahol hasítja a hajó. E nagy tálból merem ebédemet. A nádas mellé vetem horgomat, és az aranyszínű puliszka rajt, ölünkbe csalja a szép pontyokat. És délre nyárson vagy a tepsiben sercegve sül a hófehér falat. A jó vörös bor róluk álmodik, kulacsbölcsőn szundítva fák alatt

2.

Igy űzik egymást csendes napjaim, e kis homoksziget szűk partjain, hol csendben én és egy család rigó oly vígan élünk, mint pólyás papin. Anyánk a nappal és apánk az éj, mindegyik csak nekünk kedveskedik: hol a hűs holdat vagy a tűz napot a fűzfáink fölött ellengetik.
3.


A hegy alatt kalászos már a rozs. Kakuk számol a kis akácoson. A percek úgy szöknek dalával szét, hogy észre sem veszem, s az est oson. És most látom tarló már rég a rozs. A víg szüret lassacskán itt topog. A hegy olyan, mint puttonyos legény, kit földhözvertek már az új borok. Tepsimben egyre kevesebb a hal. Málé, kukac elől a mélyre megy. A nádkunyhóm résén eső csepeg. Falunkban zeng az őszi egyszeregy. Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 7. szám · / · TAKÁCS GYULA: MAGÁNYOSAN