BÍRÓ LAJOS: Szeptember - Egy jó férj története - III-IV

BÍRÓ LAJOS: Szeptember
- Egy jó férj története -
III.

Másnap este már tíz órakor hazament, hogy korán ágyban legyen és egészen kiélvezze a lakásának a nyugalmát, tisztaságát és kényelmét. Az előszoba ismét világos volt és ismét várta Julcsa, a cseléd.

- Minek virraszt Julcsa? Ne várjon rám.

- De igen, nagyságos úr. Hátha szüksége van valamire a nagyságos úrnak.

- De nem...

A lány besietett a dolgozószobába, meggyújtotta a lámpát, azután visszafordult Vajda felé, elvette tőle a kalapját és a botját, azután kisietett és vizet hozott be.

- Megmelegszik, ha idebenn áll - mondta. - Most hozom a jégről.

Vajda ivott a vízből, a víz friss volt és hideg, jól esett neki. A lány még nem ment, illedelmesen és csendesen várakozott.

- Na köszönöm Julcsa - mondta Vajda -, most igazán lefekhetik.

Erre kiment a lány. Másnap reggel azután ismét megjelent. Mikor Vajda kinyitotta a szemét és egy egészséges, jókedvű, hangos és hosszú ásítással felébredt, akkor egyszerre beperdült a szobába. Felhúzta az ablak rolóit, behozta a tiszta cipőket, kikészítette a tiszta inget és jelentette, hogy a fürdő készen van. Vajdának jólesett a világosság, a rend és a tisztaság.

- Köszönöm Julcsa - mondta jókedvűen. - Honnan tudta, hogy felébredtem? Nem is csengettem.

- Figyeltem rá, nagyságos úr - válaszolt alázatosan és buzgón a lány.

Minden reggel figyelt rá ezentúl. Hét órától kezdve a dolgozó szobában hallgatózott és mihelyt meghallotta Vajda ébredésének a hangját, azonnal bent volt a hálószobában. Este az előszobában várt és amikor Vajda egyszer-kétszer napközben is hazajött, két perc múlva bent termett, tett-vett, elsötétítette a szobát, hogy a délutáni álom zavartalan legyen és várt, hogy sietve teljesíthessen minden parancsot.

Ebéd után egyszer hazament Vajda. A lány be akarta sötétíteni a szobát.

- Köszönöm Julcsa - mondta Vajda -, most nem alszom. Leveleket akarok írni.

Leült az íróasztalhoz és hozzáfogott az íráshoz; a lány ekkor keresztülment a szobán. Vajda felpillantott. A lány megállott, ránézett, egy furcsa, habozó, alázatos és mégis tolakodóan asszonyi mosoly volt az arcán. Vajda meghökkenve és elámulva nézett bele ebbe a mosolygásba, a lány lassan és mosolyogva félre hajtotta a fejét, azután megindult és lassú léptekkel bement a hálószobába. Vajda meghökkenve nézett utána. Mit csinál vajon bent a hálószobában? Hallgatózott. A lány járt-kelt bent; nyilván valami dolga van. Takarít vagy ágyaz. De miért mosolygott?

Vajda bosszankodva fogta a tollát, belecsapta a tintatartóba és folytatta az írást. Öt perc múlva kinyílt a hálószoba ajtaja és kijött a lány. Vajda felnézett. A lány megint mosolygott, átment a szobán, az ajtóban visszanézett, és csendesen kiment. Vajda elámulva nézett utána, nem tudott írni a meghökkenéstől. Két perc múlva ismét bejött a lány; a hálószoba felé tartott; mosolygott.

- Mit csinál ott bent, Julcsa? - kérdezte Vajda idegesen.

- Szellőztetem az ágyneműt - mondta a lány, mosolygott és kiment.

Vajda mértéktelen dühbe jött. Mit akar ez a lány? Mit mosolyog ez a lány? Mit gondol ez az otromba cseléd? Azt hiszi ez a béka, hogy ő majd kezd vele valamit? Ez talán azt hiszi, hogy az ő kedvéért jött haza. Ez a rongyos. Ez a mocskos. Ez a konyhaszagú. Mit röhög ez itt az ő arcába?

Két hete, amióta egyedül volt, mindenfelől azzal a feltevéssel és azzal a biztatással kínozták, hogy csalja meg a feleségét. A barátai mind természetesnek tartották, hogy sietve felhasználja az egyedüllét alkalmát és belemegy egy csomó könnyű és piszkos szerelmeskedésbe. A barátai kedvéért együtt töltött néhány éjszakát könnyű éjszakai nőkkel és ezek a nők is mind úgy tekintettek rá és úgy beszéltek vele, mint akivel természetes módon dolguk lesz. Fel volt háborodva ezek felett a budapesti férjek felett és undorodva utálta lármás és ízetlen és olcsó és piszkos szerelmeiket. Ideges volt és a dühtől remegett, mert újra meg újra megismétlődött és hozzá tolakodott az a feltevés, hogy meg fogja csalni a feleségét.

És most ez is. Ez a mocskos. Ez a konyhalány. Aki ismeri a feleségét, aki látta az asszonyt és látta az ő életüket. Ez merészel a feleségével versenyezni. Ez meri a hitvány ábrázatát egy szemtelen mosollyal odakínálni. Itt. Ebben a házban. Ebben a szobában.

Földhöz csapta a tollát, kirúgta maga alól a székét és elment hazulról. Másnap leutazott egy napra a tenger mellé a feleségéhez. Azzal a szándékkal ment le, hogy elcsapatja a lányt, lent azonban megenyhült a haragja. Szegény féreg, gondolta, minek bántani; tíz budapesti ház közül kilencben elfogadták volna a kínálkozását; nem is várták volna, míg kínálkozik; miért megbüntetni azért, mert félreismerte a helyzetet; az ember ne csináljon nagy dolgot a maga erényeiből; ősszel visszakotródik a lány a konyhába a szakácsné mellé és akkor hónapokig nem kerül a szeme elé; hadd illesztgesse magát a nyáron; szegény, buta, piszkos teremtés...

Egy boldog napot töltött lent a feleségével, örült a gyerekeinek, azután visszautazott Budapestre.

BÍRÓ LAJOS: Szeptember
- Egy jó férj története -
IV.

Ez július elején volt. Ettől kezdve az egész nyarat Budapesten töltötte. Az egész júliust és augusztust szeptember közepéig. Egyetlen egy napra sem tudott elszabadulni. Az üzletben rengeteg sok dolga volt. Bánóval, a társával egy posztógyár alapításán dolgoztak, a vasárnapjait is az irodájában töltötte és azt a három napot, amely ahhoz kellett, hogy lemenjen, visszajöjjön és egy napot lent lehessen, nem tudta a munkájától elszakítani.

Az első három héten pompásan bírta az egyedüllétet. A nyári életet ekkorra már szabályozta, kényelmesen berendezte, jó vendéglőt, rendes vacsorázó társaságot talált, délutánra volt egy kaszinói kártyapartija és vacsora utánra egy nyugalmas, csendes társasága, amely nem rohant a feketekávé mellől a külön szobákba. Sokszor írt a feleségének, sokszor gondolt rá és ekkor még remélte, hogy hamarosan megint lemehet hozzá egy napra. A lakásában eleinte terhére volt a cseléd alázatos tolakodása, a lány még mindig körülötte forgolódott csendes és szemtelen mosolygásával, lassanként azonban megszokta ezt is, nem törődött vele, rá sem nézett, a lány bejött és kiment, forgolódott és tett-vett ok nélkül, ő pedig nyugodtan írt vagy olvasott, vagy lefeküdt vagy aludt és már észre sem vette.

Augusztus elején már látta, hogy egész nyáron nem mehet le a feleségéhez. Sok dolga volt, a városban tébolyító volt a hőség, kezdett nyugtalankodni és idegeskedni. A munka nem ment jól, nem volt étvágya és nem tudott aludni. Nagyon vágyódott a felesége után, türelmetlenül és idegesen óhajtotta; mindig kísértésben volt, hogy hazahíjja és egyszer meg is írt egy levelet, amelyben kétségbeesve könyörgött neki, hogy azonnal üljön vonatra... Azonban kivette a zsebéből a felesége utolsó levelét, elolvasta még egyszer, az asszony boldogan írta, milyen jó a gyerekeknek a tenger, és milyen jó lent lenni, ekkor dühösen széttépte a levelét és haragudott magára a kíméletlensége és az önzése miatt.

Augusztus közepén ekkor egy délután, amint hazament aludni, álmosan, félálomban megnézte a lányt, aki átment a szobán és az ajtóból visszanézett rá. A lányon fekete ruha volt, hosszú szoknya, fehér gallér.

- Ni - mondta ekkor magában -, hogy megcsinosodott ez a rongyos.

Nagyon álmos volt, a szemei lecsukódtak és az az egy érzése volt, hogy a lány bizonyosan nem konyhaszagú többé.

- Az ilyen parasztlány! - mondta csodálkozva. - Egy félév alatt mi lesz belőle... Szobalány akar lenni...

Aztán elaludt. Este azonban figyelmesen megnézte a lányt, aki állhatatosan várta minden este az előszobában. Csakugyan megcsinosodott. A haját nem simította le a fejére, hanem kerek frizurát rakott belőle, az arca is megfinomodott, a ruhája csinos volt és tiszta, a cipői formásak, így meglátszott, hogy egészen szép kis lábai vannak, a kezei is kicsik és megfinomodottak...

Mikor lefeküdt, kinevette magát.

- Ez a lány - mondta -, egy cseppet sem lett csinosabb. Egészen jelentéktelen különbségekkel olyan, mint másfél hónappal ezelőtt. Csak én nézem más szemmel...

Kinevette magát, azután nyugodtan megállapította, hogy százszor csinosabb is lehetne a lány, mégis hiába keringene itt körülötte, behunyta a szemét, a feleségére gondolt, forró vágyódást érzett és elaludt.

Egy hét múlva egy forró éjszakán a lány fehér hálókabátban jött elébe.

- Nagyságos úr - mondta - réklit vettem... Olyan meleg van...

Vajdát is kínozta a meleg, a lány fehér hálókabátja meglepte, megijesztette, ingerelte, zavarban volt, tikkadt lett a torka.

- Igen - mondta -, nagyon meleg van.

A lány vizet hozott be, megállott, mosolyogva nézett Vajdára és alázatosan mondta:

- A nagyságos úrnak rossz lehet itt... A nagyságos asszony lent van... És a gyerekek is...

Vajda meglepetve érezte, hogy örül ennek a jóindulatnak.

- Bizony Julcsa - mondta hálásan -, rossz így...

A lány hallgatott, ő is hallgatott, zavarodottan állottak, Vajda ekkor megszólalt.

- Hová való maga Julcsa...?

- Losoncra, nagyságos úr.

Megint hallgattak.

- Hogy jött fel Budapestre? - kérdezte Vajda.

- Otthon is szolgáltam... Itt könnyebben boldogul egy lány...

Megint hallgattak. Vajdának egy-két vidéki emléke kóválygott a fejében arról, mit kell most mondani.

- Hát... volt-e... otthon... szeretője? - kérdezte végre dadogva.

- Nem volt nekem - mondta bátran és hetykén a lány.

Vajda egészen megzavarodott, a torka fullasztóan száraz volt, egy érnek a lüktetését érezte benne, a szeme elhomályosodott és ekkor hozzányúlt a lányhoz. Nem tudta, mi lesz ebből a mozdulatból. A lány vállát érte a keze, végigsiklott a fehér vásznon; erre megrettent, nagyot dobbant a szíve, a mozdulatból egy ijedt vállveregetés lett.

- No... jól... van... Julcsa - mondta dadogva -, jó éjszakát.

Hirtelen megfordult és otthagyta a lányt. A hálószobában rémülten és haragosan nézett szét. Mi történt vele? Mibe akart belemenni? Micsoda alávaló és piszkos dolog ez... És ez a lány... Ez a mocsok... Ez a rongy...

Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 16. szám · / · BÍRÓ LAJOS: Szeptember