Gellért Oszkár: G. barátom levele Angyalföldről

Emlékszel-é? Negyven hónapja múlt. A kávéházban már csak ketten ültünk. Egy-egy halk szó még, furcsa, babonás, Vérről, végzetről, hősről: háborúról. Az asztalunkon rengeteg hamu S hervadt ujságok, sűrű füst körültünk.

Fizetni! S akkor mintha valamit
Még elfeledtem volna a lapokból -
(Tán a szinházak mai műsorát)
Egy névre siklott a tekintetem.
Vadidegen. De babérkoszorús.
Valami szép vitézi tett tapadt rá.

S egyszerre akkor ellenállhatatlan
Kapcsoltam össze a nevem nevével
S hozzákötöttem sorsom oldhatatlan.
Ameddig ő él: addig élek én.
Ha megölik: betellett nékem is.
Egy pillanat lesz mindkettőnk halála.

És megkezdődött a nagy lesi-játék.

Fohászt tanultam: Őrizd őt nagy ég,
Engedd, hogy önzőn féltsem őt magamnak,
Tartsd tőle távol kettőnk fátumát.
S kisértem, védtem pergőtűzön át.
S éjjel árkában virrasztottam érte.

És jött a hír egy drága nap: fogoly.
Fogoly, fogoly! óh hála néked isten,
Most már kivárom könnyen a jövőt,
Barátom, most már nem fogok meghalni.

Beh elsiettem boldogságomat!

Pár hónapig élhettem csak nyugodtan
És jött az új hír: megszökött vitézül
S fronton van újra, új babér neki:
Új rettegés, új rémület nekem.

És egyszer aztán mégis hazajött.
Golyók roncsolták szent testét cafattá,
Sebek, sebek, de nem halálosak!
Csak hála, hála: hosszan gyógyulók!
Pár hónap, tán félév is eltelik,
Mig frontra juthat újra. S addig, addig?
Addig talán még vége is lehet.

Barátom, most már nem fogok meghalni.

S tegnap, tegnap, jaj szörnyü, szörnyü hír:
Tegnap, hallom, gyógyultan s útrakészen
Végzett magával. S meghalt enkezétől.

Barátom, most velem mi lett? felelj:
Én kúsztam éjjel gyilkosként be hozzá?!

S meghaltam-e már?

Vagy élek-e még?

Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 3. szám