Szergej Jeszenyin: MICSODA ÉJ!

MICSODA ÉJ!

Micsoda éj! Én nem birom!
Nincsen álom. Ó, Hold, te átok:
már-már érzem, mint egykoron,
a lelkemböl húnyt ifjuságot.

Jeges éveim kedvese,
színjátszást ne hívj szerelemnek.
Csak hadd hulljon a Hold leve
a vánkosomhoz kicsi kedvnek.

A torz vonásaim, na hisz,
rajzolná ki - ha volna mersze.
Most már kiszeretni se bírsz,
ha nem szerettél bele, persze.

Csak egyszeri a szerelem -
idegen vagyok ím tenéked:
hársfa hiába hív-izen,
ha lába térdig hóba téved.

Tudod te is, mint tudom én,
hogy kéklő-fényes holdtükörben
nem virág ül hárs levelén,
de hóban a hárs dérütötten.

Már rég egyikünk sem szeret,
én másikat - biz te sem engem.
És mindkettőnknek egyremegy,
szerelmet játszani szeretlen.

De álnok szód ölelve hív,
ravaszdi csókkal szenvedélyig, -
álmodja májusát e szív
és azt a kedvest örökétig.

1925

ERDŐDI GÁBOR