BALAJTHY SÁNDOR KIÁLLÍTÁSA

A víz halmazállapotai

Nincsen véletlen, hiszen a szellemi világban rend és törvényszerűség uralkodik, amely ugyan leképeződik a fizikai síkra, de az, aki nem lát rá a dolgok mögötti összefüggésekre, nem tudja összekapcsolni a fizikai megnyilvánulást a szellemi törvényekkel, így véletlennek nevezi a törvényszerű eseményeket. A hétköznapi életben ez azt jelenti, hogy ha szükségünk van valamire az előrehaladásban, akkor találkozni fogunk azzal a személlyel, könyvvel, élménnyel vagy információval, ami éppen akkor segít. Valami ilyen érzést vált ki Balajthy Sándor fotóit nézni az M Galériában. „A víz halmazállapotai” nevet viselő kiállításon nem kell okoskodni, csak nézni és érezni kell. Nem írhatom, hogy fiatal fotóművész – bár annak született alanyi jogon –, mert Sándor tulajdonképpen informatikus. De ez mindegy is. Olyan őserővel, elemi ösztönnel érzi, hogy mi a lényeg és mi az a kompozíció, amit hétévnyi nyüstöléssel sem vernének ki belőle valamelyik művészeti felső iskolán.

Lehet szakmailag analizálni, okoskodni vagy szakmailag finnyogni, de nem érdemes. Nincsenek véletlenek. Neki publikálni kellett ezeket a képeket, mert a tehetséget majdnem olyan nehéz sokáig rejtegetni, mint az érzéseket. A keleti bölcselet szerint pedig a víz maga az érzés. Az érzés szimbóluma, ami utat tör a felszínre bármi áron, kitartóan, szelíd ellenállhatatlan erővel. Bármelyik halmazállapotában, és delejesebben bármelyik más elemnél.

A víz az élethez nélkülözhetetlen, ezért tiszteletünk tárgya. A tűz meleget ad és éltet. Ott van a születéskor, a házasságánál és a halálnál A föld azon jótevő anya, amelynek méhéből minden ered, amelyben minden tenyészik, nő, gyümölcsöz, és amelybe minden visszatér. A lég – levegő, lehelet, szél, szellő, szellet, lélek, szellem – az istenség és az emberek közötti elem, az istenségek, az emberfeletti lények eleme, régi nyelven: levegőég, amelyben jár a tündér és táncolnak a boszorkányok, repked a sárkány, a lidérc és a táltos paripa.

De Európában nem ismerik sem a tündért, sem hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk se rá. A tündérek a csodálatos világban az emberiség, a természet, a föld jótevő anyáiként jelennek meg, kik a halandókat kegyelve, látogatva boldogító munkával és művészettel áldják meg. Az égig érő fa motívuma is elszigetelt, Európában csak magyar területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás előtt Keletről hozott ősvallásunk maradványának kell tekintenünk. Ezért aztán rázzuk le róla a legkisebb fiút, ha nem eu-kompatibilis valami okosok szerint?

Kinek jutna eszébe kritika alá vonni egy tündérmesét?! A képek nem simán tájképek, hanem gondolatokkal mesélnek és az érzések halmazállapotai is. Meglepően őszinték a csinált világban.

A gondolat nem más, mint féken tartott cselekvés és annak rendkívüli fiziológiai hatása. Azt fejezi ki, hogy a test indulna, az izmaink tettre készen megfeszülnek. A gondolat nemcsak testünk fiziológiai folyamatait irányítja, hanem spirituális eszköz is. Ha a gondolat könnyed, akkor boldogok, életerősek vagyunk. Ha negatív és borús, akkor betegnek és unalmasnak érezzük magunkat. Amint eszünkbe jut valami, azonnal gondolatot teremtünk, és a gondolat nemcsak a mi, hanem a környező emberek aurájának az energiáját is befolyásolja. Ezt nevezik művészetnek, és ezért a gondolatért születik egy kiállítás.

Gyakran előfordul, hogy torlaszokat hozunk létre mentális energiánkban, mert a gondolatainkkal túlságosan ragaszkodunk bizonyos dolgokhoz. Pedig már gondolkoztak helyettünk, és csak néznünk és éreznünk kéne.

Életünk során egyik állomásról a másikra érkezünk, különböző emlékekkel és tapasztalatokkal gyarapodunk. Az állomások egy színdarab felvonásai. Jellegzetes kosztümöt hordunk, jellegzetes hanghordozással beszélünk, különböző emberekkel találkozunk, és különböző kellékeket használunk. Életünk új fejezetéhez érve tökéletesen új díszlet vár, talán új felvonáshoz érkeztünk, meglehet, hogy egy teljesen új darabban. Az új darab ismét valami újra tanít, további lehetőséget nyújt, hogy egy kicsivel jobban megismerjük a környező világot. De nem!

Legtöbben egyik előadásból a másikba hurcoljuk a kellékeket. Az új színpad élhetetlenné és egyre zsúfoltabbá válik. Életutunkat járva végül a kellékek, kosztümök és berendezési tárgyak olyan hatalmas terhét cipeljük, hogy már képtelenek vagyunk új darabot megtanulni és előadni. Következésképpen már nem vesszük észre az új díszletet, mindegyre a régi forgatókönyv lebeg a szemünk előtt, közben egyhangú életünkre panaszkodunk. Pedig csak nem csinálunk helyet életünkben az új energiáknak. Szükségünk van rá, hogy a múlt béklyóitól megszabadulva új energiákat teremtsünk és hívjunk az életünkbe. Nem kell, hogy feltétlenül a maréknyi emlegetett csapatból publikáljon valaki, mert nem csak az az érték! Nézzük meg A víz halmazállapotai című kiállítást Balajthy Sándor szubjektívjén át.

MEGTEKINTHETŐ:
2010. szeptember 15-30.
Hétköznap: 9.00 – 19.00, hétvégén: 9.00 – 14.00 óráig
Marczibányi Téri Mûvelõdési Központ
M Galéria
1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.

2010.09.22.

Urbán Beatrice (1969, Budapest – Mártély – Budapest) E-mail: urban.beatrice@prherald.hu

Forrás: PR Herald (A Magyar Géniusz Projektiroda által „Regisztrált Tehetségpont”)