Szentimrei Jenő: Szent Erzsébet legendája

Csodálatos egy történet:
Árpádházi szent Erzsébet
Özvegyet, árvát istápolt,
Könnyet törölt, sebet ápolt.

Szegényeit napról-napra,
Alkonytájt meglátogatta,
Üres kézzel sohse látták,
Mindenütt örömmel várták.

Férje, Ottó, mondta egykor:
Sok is már az irgalomból
S megtiltotta nem egy rendben,
Hogy szegényeihez menjen.

Hallja egy nap Szent Erzsébet:
Szegény beteg lát szükséget.
Bort, almát tett kötőjébe
S hozzá indult, lopva, félve.

Ám találkozik Ottóval,
Ki rátámad kemény szóval:
"Megtiltottam tegnap éppen
S ma itt állasz tetten-érten?"

Szent Erzsébet szólt ijedten:
Itt a kertben rózsát szedtem
S kötényembe gyűjtögettem,
Nem tudom, mi rosszat tettem?

Belepirult szégyenkezve,
Hogy hazug szót ejt ki a nyelve.
Férje ránéz. Kérdi tőle:
"Lássuk, rózsa van a kötődbe?"

Reszketett a szent királylány,
Kis kötényét széjjel tárván
S íme benne illatozva
Rózsa volt csak, csupa rózsa.


Forrás: Verscsokor a természetről