Napjaink szentjei: Clemente Vismara, aki tízezer gyermeket nevelt fel Burmában

Piero Gheddo az Avvenire című napilapban írt a burmai misszionáriusról, akit június 26-án avatnak boldoggá Milánóban. Nem volt vértanú, sem püspök, szerzetesrendet sem alapított: az isteni gondviselésbe vetett hite és az emberek iránti lángoló szeretete azonban megváltoztatta körülötte a világot.

Gheddo hangsúlyozza, hogy bár egyszerű misszionárius volt, küldetését hősies módon élte meg. 1897-ben született, részt vett az első világháborúban, szolgálata révén még kitüntetésben is részesült. Ám közben megértette: „az élet csak akkor értékes, ha másoknak adjuk”. Pap és misszionárius lett, 1923-ban Burmába ment a Pápai Missziós Művek által. Keng Tungba, törzsek lakta hegyvidéki területre indult, de végül Mong Linbe küldték, Laosz, Kína és Thaiföld határára. Rövid idő alatt három plébániát hozott létre, járta a vidéket, gyógyszert vitt az embereknek, alkalmazkodott szegényes életmódjukhoz. Magához vette az árva, elhagyott gyermekeket, olykor meg is vásárolta őket szüleiktől, hogy megváltsa őket a nyomortól. Árvaházat alapított, amely mindig zsúfolásig telve volt. Hosszú élete alatt folyamatosan 200–250 gyermek vette körül, akikről teljes mértékben ő gondoskodott. „Karrierje” során 10 000 gyermeket nevelt fel! Nem véletlen, hogy a gyermekek védőszentjének nevezik, és csodák történnek általa a kicsinyekkel, a családokkal.

Clemente atya sokat és jól írt; publikációiból szerzett némi pénzt, hogy el tudja tartani népes csapatát. Egy alkalommal így írt: „Itt rosszabb, mint a lövészárkokban volt, de ezt a háborút én magam akartam, és teljes egészében meg kell vívnom Isten segítségével.” Lassacskán kialakult körülötte az egyház: a világ egy olyan sarkában, ahová csak az ópiumkereskedők, a varázslók és a gerillák teszik be a lábukat, ahol turisták véletlenül sem fordulnak meg. Iskolákat alapított, kápolnákat épített, műhelyeket hozott létre, rizsföldeket ültetett be, öntözőcsatornákat épített; ácsnak, szerelőnek, kőművesnek tanította ki az embereket; új növényeket hozott be az ültetvényekre. A Gyermek Mária szerzetesrendbe tartozó olasz nővérek segítették a munkáját. Clemente atya mindenkivel beszélgetett, békét teremtett falvak és törzsek között, a nomád törzseket letelepítette: ma már iskolába járnak, vannak egészségügyi szolgáltatásaik, saját orvosaik, ápolóik, tanáraik, papjaik, civil hatóságaik.

Miután Mong Lin környékén ötven falut evangelizált, püspöke 1956-ban Mong Pingbe küldte, 230 kilométernyi távolságra. Hatvanévesen a semmiből kezdte újra: „Engedelmeskedem a püspökömnek, mert tudom, hogy hibázok, ha a saját fejem után megyek.” Itt is plébániákat hozott létre, és tevékenysége nyomán ötven másik falu vált katolikussá. Itt halt meg 1988-ban; az általa épített lourdes-i templom és barlang közelében temették el.

Ő lesz Burma/Mianmar első szentje. Burmában, a jelenlegi Mianmarban közel 200 misszionárius dolgozott már, a tizennégy egyházközségből hatot ők alapítottak, 300 000 embert kereszteltek meg. Abraham Than, Keng Tung püspöke hangsúlyozta, hogy sok szentéletű misszionárius élt Burmában, de egyiküket sem veszi körül olyan hódolat a nép részéről, mint Vismara atyát.

Piero Gheddo 1983-ban, Vismara 86 éves korában találkozott vele: „derűs, vidám volt, mindenkivel nagylelkű, az Isten embere”. A missziót kalandos és költői módon élte meg, amint magával ragadó írásai is tanúsítják. Az isteni gondviselésbe vetett hite végtelen volt: soha nem számolta meg a pénzt, nem mérlegelt, nem készített előzetes költségvetéseket. Magához vette a gyermekeket, az öregeket, a leprásakat, a fogyatékosokat, az özvegyeket, és mindenkinek adott enni egy olyan országban, ahol a lakosság nagy része az év egy részében éhezik. „Ma mindannyian ettünk, holnap majd az Úr gondoskodik rólunk” – szokta mondani.

Forrás: Magyar Kurír