Antoine de Saint-Exupéry

111 évvel ezelőtt, ezen a napon megszületett Antoine de Saint-Exupéry, francia regényíró.


Száztizenegy éve, 1900. június 29-én látja meg a napvilágot, majd 44 évvel később, egy hasonlóan tikkasztó nyári napon, július 31-én repülőgépével örökre eltűnik a térképről.
"Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem…" - akár Saint-Exupéry ars poeticája is lehetne az Ady Hunn, új legenda c. versében elhangzó sor. A legendába illő életet egy világirodalmi jelentőségű alkotás, A kis herceg koronázza meg, amit 1999-ben az évszázad könyvének kiáltanak ki a franciák.

Arisztokratából lett hivatásos pilóta - ha egész életét csak a repülésnek szenteli, úttörő bevetései akkor is elegendő alapot szolgáltatnak a hírnévre: nevét a francia légi társaság egyik argentin járata máig is őrzi. Ő azonban nem elégedett meg ennyivel. Ha Adynál maradunk: "új vizekre" szállt, hogy ritkás fényű mélységekbe ereszkedjen a filozófia terén is. Fizikai és szellemi értelemben egyaránt teljes önmegvalósításra törekvő elme volt.

"Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszközre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy-egy titkát ragadja meg, és az igazság, melyet kibont, egyetemes. A repülőgép, a légi útvonalak eszköze is csak így hozza kapcsolatba az embert minden ősi problémával".

Saint-Exupéry szavai nyomán azonnal felsejlik egy másik, világméretben egyetemesebb hatású filozófus tétele: Buddha vallotta, hogy a Tan, melyet hagyományoz csak eszköz - csónak, amit a vízen való átkelést követően felesleges továbbcipelnünk a hátunkon. Saint-Exupéry szenvedélyesen beleszeret a repülésbe: kiskorától, hogy "feltalált" egy repülő biciklit élete utolsó pillanatáig hű társa s egyben koporsója lett a gép.

   

A repülés, mint a testi és szellemi szabadság egy lehetséges formája más szerzőket is megihletett. Richard Bach Illúziók c. könyvének főszereplője egy olyan huszadik századi Messiás, aki sétarepülőzéssel keresi kenyerét, s ha jónak látja, bármikor továbbállhat. A magasság persze nemcsak a szabadság, hanem az emberi határok mérője is. Az ég "féltékeny isteni lakói" nem szívesen veszik a hívatlan, gyarló földi látogatókat, akik megzavarják nyugalmukat, titkukat fürkészik, babérjaikra tőrnek. Ilyen büntetés várt Ikaruszra is, s az Ember tragédiájának kevésbé mitikus "légköréből" sem szabadulhat a földi világ kínja elől menekülő Ádám (űr-szín).

Utazás földön, vízen vagy levegőben - hordozza a konkrét és a szimbolikus értelemben vett, szellemi utazás képzetét egyaránt. Így utazott egykor Odüsszeusz és Aeneas a tengeren, Dante a Pokoltól a Mennyig; de így bolyong Vörösmarty Csongorja is, aki ugyancsak megfordul a három szféra határán. Saint-Exupéry számára a repülés maga volta a tett, az ember egyedüli megváltója - általa felülemelkedhet emberi gyengeségén. Szemben Sartre vagy Camus egzisztencialista elképzeléseivel - a létbe vetett ember megtapasztalja a Semmit, magánya szorongásba taszítja (Camus figurái lázadnak ez ellen) -, Saint-Exupéry nem áll meg, nem lázad és nem hagyja magát elkeseríteni.

Utazásában ugyanis benne rejlik az élettapasztalás lehetősége: a repülés kiszélesíti horizontját, a metszően tiszta ég olyan csillogó ékek birtokosává teszi, mint a felelősségérzet, hősiesség, kitartás, bajtársiasság. De a felhőkön túl ott mocorog az örök kérdés: célt keres életéhez. Gépe kiemeli őt a nyüzsgő, emberszagú világból, a mindennapok fölé repíti, ahonnan valóban minden más.

Csodás gondolatok szülője a lég. A világ látszólagos értelmetlensége mögött fel-felsejlenek az eligazító útjelzők, amit először Nietzschénél (a felfokozott, intenzív élet és akarat kultusza), majd később - immár a maga útját járva - sajátos humanista filozófiájában talál meg. Onnan "fentről" válik világossá számára, hogy nem az egyes egyének kusza rengetegéből kiindulva kell az általános emberiig jutni, hanem - Vigh Árpád szavaival élve - "az Ember határozza meg az embereket". Saint-Exupéry ezt fogalmazta meg utánozhatatlanul egyszerű, láttató stílusában:
   

"Egy katedrális nem azonos kövek halmazával… Nem a kövek határozzák meg a katedrálist, hanem emez teszi gazdaggá a köveket tulajdon jelentésével."

A fent említett értékek és humanista mérce repülős-műveiben (pl. A déli futárgép, Éjszakai repülés, Az ember földje, A hadirepülő) csakúgy, mint a világirodalom talán legbájosabb - felnőtteknek szigorúan ajánlott - meséjében, A kis herceg-ben is mozgatórugóvá válnak.

   
"Léon Werth-nek
Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy fölnőttnek ajánlom. Komoly mentségem van rá: ez a fölnőtt széles e világon a legjobb barátom. De van egy másik mentségem is: ez a fölnőtt mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyveket is. Harmadik mentségem pedig a következő: ez a fölnőtt Franciaországban él, s ott éhezik és fázik. Nagy szüksége van vigasztalásra. Ha pedig ez a sok mentség nem elegendő, akkor annak a gyereknek ajánlom könyvemet, aki valaha ez a fölnőtt volt. Mert előbb minden fölnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.) Ajánlásomat tehát kijavítom, ilyesformán:
Léon Werth-nek,
amikor még kisfiú volt."
   

Mese, melynek kerete - majdnem egy évtizeddel korábban - fenyegető valóság volt az író életébe. 1935 végén díjat tűznek ki a Párizs-Saigon légiút megtételének rekordjára. Saint-Ex - ahogy a barátai nevezték - rögvest jelentkezik az útra, de gépe a Líbiai-sivatag felett lezuhan, és a pilóta öt napon át kószál étlen-szomjan a tikkasztó homokrengetegben. Élménye az élet pereméről különös művek írására sarkallja: ilyenek lesznek Az ember földje és A kis herceg.

Művei - első alkotása a Déli futárgép kivételével - nem tekinthetők hagyományos értelemben vett regényeknek. Elmélkedésgyűjtemény, esszéfüzér - talán így definiálhatók. A Kis herceg is efféle gondolatuniverzum, melynek bolygóit a mesevilágban sorban be is járhatjuk. Máig is vannak, akik találgatják - nem titkolt misztikus hajlandósággal -, hogy a pilóta és a "kis herceg" találkozása valójában nem harmadik típusú találkozás volt-e. Az ufórajongó-táboron túl van azonban egy nagyobb népszerűségnek örvendő felfogás, ami Saint-Exupéry gyermeki énjét, az egykorvolt kisfiút vetíti a "hercegecskébe".

  Pszichológusok közt ma már vitán felül áll, hogy a gyermekkornak kiemelkedő jelentőségű szerep jut az ember egyed- és pszichés fejlődésében. Kedvelt gyakorlat a lelki problémákkal küszködő "kliens" szembesítése gyermeki önmagával; illetve a máig is vitatott regresszió, melynek során a pácienst hipnózis juttatja vissza zsenge gyermekkorába, hogy így fedjék fel szorongásai, képzetei gyökerét. Gyermekrajzok úttörő kutatója, az "álomfejtés" egyik legjelentősebb művelője Carl Gustav Jung mélylélektani elemzéseinek módszerét már alkalmazták is a műre. Eugen Drewermann teológus vállalkozott erre A lényeg láthatatlan c. nagy vitákat kiváltó könyvében. Az ellentábor öncélú lélekbúvárkodásnak titulálja a művet, mondván: Saint-Exupéry alkotása épp azért vonzó és lenyűgöző alkotás, mert gyermeki nyíltságot követel olvasója részéről is. Nem szükséges hozzá különösebb elemzés, hogy bárki befogadhassa. Tudományosan kétes megalapozottsága ellenére is elismerik azonban jelentőségét a szerző lelki portréjának színesítésében, az írásban motiváló erők feltérképezésében.
Nemcsak a lélek okleveles gyógyászai foglalkoznak szívesen a gyermekkorral, hanem az emberi pszichét nem kevésbé behatóan, de a "hegy" más oldaláról ismerő alkotó művészek. Csáth Géza novelláiban (A kis Emma, Anyagyilkosság stb.) a gyermekkor ősi, kegyetlen ösztönöknek is teret nyújt - sötét tónusba vonva a szívmelengető gyermekszobákat. Karinthy méltán híres elbeszélése, a Találkozás egy fiatalemberrel tükörképe is lehetne a Kis herceg-nek, Karinthy ugyanis saját magával találkozik össze a korzón: egykori fiatal önmaga tesz szemrehányást a "felnőttnek", a vágyak, tervek be nem váltásáért.

Saint-Exupérytől nem volt idegen a gondolatok, viták ilyetén való ütköztetése, melyben mindkét fél akár az író alteregójának is felfogható. A Kis herceg mégsem nevezhető szokványosnak sem az életműben, sem az irodalomban. Fantasztikus világ tárja ki kapuit a távolról érkezett "emberke" "csengettyűkacagására": gyönyörűséggel és döbbenettel szegezve földhöz a pilótát, a "fölnőttet", hogy gépe szárnyainál is messzebb és különösebb helyre repítse. Messzire, ahol a gyermeki szó még a képzelet teremtő erejével bír; ahol egy nem megfelelően tartott firka-bárány halálos veszedelmet jelenthet egy szép és végtelenül hiú, de páratlanságában értékes virágnak.

Saint-Exupéry lenyűgöző meséje a homoktengeren bontakozik ki, a szárazföldön, ám nem kevésbé végtelen terepen, mint az óceáné vagy az égé. A gyermek ösztönös csodálatával szemben a "fölnőttnek" újra meg kell tanulnia a "természetben-létet" és az elemek mély tiszteletét. Saint-Exupéry vonzódása és szinte áhítatos szeretete az ősi elemek iránt gyermekké avatja őt. Gyermekké - nem infantilizmus ez, hanem az ember lelki fejlődésének egyik lehetséges csúcspontja. A vallások többsége becsüli és védi az elesetteket: a teremtő asszonyokat, a hagyományozó öregeket és a tiszta lelkű gyermekeket. A gyermekek még elemi kapcsolatban állnak azzal a világgal, amiből a "fölnőttek" már "kiűzettek": egyek még vele. Újra megtalálni az Édent - el kell veszítened, hogy ismét rálelhess. Gépe "védőszárnyai" nélkül, a Föld egyik legkietlenebb, legmagányosabb pontján találja meg "kis hercegét" írónk, leli meg az utat a keleti vallásokban oly nagyra becsült gyermeklét felé. A ciklikus világképben nem jelent visszafejlődést, inkább "hazatérést" - immár más szemmel és szinten.

Saint-Ex megtalálja a kis hercegét, hogy hamarosan el is váljon tőle. A búcsú fájdalmas, de törvényszerű: a kis herceg immár örökre vele marad: a csillagok többé nem némák annak, aki barátot sejt mögöttük. Távozása a Földről azonban csak úgy lehetséges, ha kis hősünk kilép a helyi szabályok béklyójából: elveszíti, ami anyagivá, érzékelhetővé teszi közegünkben - a testét. A materialisták számára a test halála egyenlő a teljes megsemmisüléssel, az anyag újrahasznosulásával. A vallásos embernek a halál az új lét kezdete, legyen ismét a földön, vagy a túlvilágon. …a kis herceg pedig ezzel váltja meg "menetjegyét" haza.

"Számomra ez itt a világ legszebb és legszomorúbb tája. Ugyanaz a táj, mint az előző lapon, de még egyszer lerajzoltam, hogy jól lássátok. Itt jelent meg a Földön, s aztán itt tűnt el róla a kis herceg. Tanulmányozzátok figyelmesen, hogy biztosan ráismerjetek, ha egyszer Afrikában utaztok, a sivatagban. S ha netalán arra visz az utatok, kérve kérlek, ne siessetek, időzzetek el egy kicsit ott, pontosan a csillag alatt. Ha akkor egy gyerek lép hozzátok, és nevet, és aranyhaja van, és nem felel, ha kérdezik: nyilván kitaláljátok, ki az. S akkor aztán legyetek kedvesek, és ne hagyjátok, hogy tovább szomorkodjam: írjátok meg nekem, hogy visszajött..."

Saint-Exupéry 1943-ban veti papírra e sorokat - a Kis herceg záró sorait. Bizonyára senki sem írt neki az aranyhajú kisfiú visszatértéről, így aztán Saint-Ex maga indult kis barátja után.

1944. Saint-Exupéryt kora miatt nem akarják többé a levegőbe engedni, ő azonban eléri, hogy újabb bevetéseket engedélyezzenek neki. Utolsó bevetésén tűnik el gépével együtt.

2000. nyár elején repülőgép-roncsra bukkannak a Marseille-t övező tengerrészen. A hallgató roncs - többek szerint - nem más, mint Saint-Ex "szárnysegédje", hű társa útjain. Holttestet azonban nem találnak.
Antoine de Saint-Exupéry kapitány "hazatért".


Forrás: Sulinet