Június 5. - Környezetvédelmi világnap

Kakasy Éva: Környezetvédelmi világnap

1972-ben június 5-én nyílt meg Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. A Nyilatkozat az irányelvekről című okmányban szerepel: „Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.” A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAPpá nyilvánította.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

A magyar-osztrák vízügyi egyezmény 50 éve

Ausztria és Magyarország mai határtérségének vízgazdálkodási szabályzatai a 18. századig nyúlnak vissza. A lefolyástalan mocsarak lecsapolása 1795-ben kezdődött a Rábca szabályozásával.

A jelenlegi határtérség, amit a mellékelt térkép ábrázol, az osztrák-magyar monarchia idején mint a birodalom része Magyarországhoz tartozott. A vízgazdálkodási fejlesztések támogatása elsősorban a Rába-völgy „rossz vízviszonyainak megsegítésére” irányultak. Jelentősebb előrehaladás azonban csak az 1865-ös kiegyezést követően mutatkozott.

Vízszabályozás

Először a Rába-völgyben kellett a „vízbajokat” orvosolni, azaz lehetővé tenni a települések és a mezőgazdaság által hasznosított területek védelmét. 1873-ban a Rába-szabályzó Társulat megalakulásával megteremtődött a Rába-menti árvédelmi intézkedések, valamint a Hanság és a Fertő-tó lecsapolásának gyakorlati lehetősége. Az első ütemben, 1908-ban a Répce árapasztó építési munkáit végezték el, illetve 1905-re a Hansági-főcsatorna elérte a Fertő-tavat.

Az első világháború alatt és 1918-1925 között csak a legszükségesebb fenntartási munkákat lehetett elvégezni. A működési elvek azonban alapvetően megváltoztak, mivel a későbbi békeszerződések határ-megállapításait nem hangolták össze a természetes vízgyűjtő-területekkel. Az első kétoldalú szabályozást a Bécsi Szerződés 1928. évi megkötésével rögzítették. Ez elsősorban a Rábaszabályozó Társulat feloszlatását és konkrétan a Lajtára vonatkozó határozatokat tartalmaz. Ebben a szerződésben rögzítették a két állam hozzájárulását azon vizek fenntartásához, melyek kétoldalú érdekeltségi körbe tartoznak. Ezen az alapon végezték 1945-ig az Ikva, a Hansági főcsatorna és a Tőzegcsatorna fenntartási munkáit, valamint a Rába és a Répce töltéseinek emelését.

Már ekkor felállították az első árvízi riasztó rend szert. A második világháború, illetve a megszállási időszak után 1955 végén a határtérség vízgazdálkodási viszonyainak átfogó újraszabályozására törekedtek. Az 1928. évi bécsi megállapodásra építve, két éven belül kidolgoztak egy lényegesen kibővített egyezményt, és azt 1956-ban parafálták. Az 1959-ben életbe lépő „Egyezmény a határvidék vízgazdálkodási kérdéseinek szabályozása tárgyában”, az akkori időkhöz képest messze előremutató módon gondoskodott a vízgazdálkodási kérdésekről, és integrált vízgazdálkodási szabályozásokat határoz meg:

• a felek kötelezik magukat arra, hogy a határvizeken nem tesznek olyan intézkedést, amely a másik fél területén a vízügyi viszonyokat hátrányosan befolyásolná,
• a bizottságban még az államon belüli eljárás lefolytatása előtt kell megtárgyalni a határvidéken kívül eső olyan tervezett intézkedéseket is, melyek a másik fél területére hatással lehetnek,
• a szerződő államok a határvizek természetes vízhozamának fele részével – a szerzett jogok sérelme nélkül – szabadon rendelkeznek. A határt metsző vízfolyások mentén feljebb fekvő állam a természetes kisvízhozamot egyharmadánál többel nem csökkentheti. A természetes kisvízhozam meghatározása a bizottság hatásköré - be tartozik,
• a vizek védelme érdekében a szerződő felek törekednek a meglevő szennyezések csökkentésére, és új létesítményeket csak megfelelő tisztítással engedélyeznek.

Az együttműködési kötelezettség elsősorban a szűkebb, az államhatártól mért 6 km-es határtérségre vonatkozik, de tartalmazza azt az előírást is, hogy a távolabbi vízgyűjtőn tervezett beavatkozásokat is ismertetni kell a másik szerződő féllel, és ezeket a bizottságban meg kell tárgyalni.

Árvízvédelem, kárelhárítás

Már csak a történelmi fejlődésből eredően is az együttműködés különösen fontos súlypontja volt és jelenleg is az, a vízkárelhárítás területe. A magyar-osztrák vízfolyáshálózatból 6 folyó került előtérbe: a Lajta, a Répce, a Pinka, a Strém, a Lapincs és a Rába. A kétoldalúan egyeztetett védelmi célokra és a közösen meghatározott kiépítési elvekre alapulva az árvédelem mindkét állam területén módszeresen valósult meg. E megelőző árvédelemhez tarto - zik a megfelelő árvédelmi jelentő- és riasztórendszer felállítása, ez az alvizi országnak lehetővé teszi a korai elő készületek megtételét.

A vízháztartás jellemző adatai és megfelelő szabályozási határértékek alapján 1965-ben a mekszikópusztai, fertőszéli zsilipre kezelési szabályzatot dolgoztak ki, ez elsődlegesen a tóvízszint mintegy 50 cm-es emelését tette lehetővé. 1982-ben, illetve a 90-es évek közepén a nagycsapadékos időszakok a tavi árvízvízszintek mellett fenyegető belvízi viszonyokat is okoztak a Hanság főcsatorna mentén illetve a Tózugban. Annak érdekében, hogy ilyen természeti események ellen is felkészültek legyünk, módszeresen felújításra került az Ikva-Hanság-főcsatorna és osztrák hozzájárulásból átépült a fertőszéli zsilip Mekszikópusztánál.

Az Ikva-Hanság-főcsatorna rendszer felújításával 15 m3/sec lefolyási kapacitás teremtődött meg, ezzel szükségessé vált a kezelési szabályzat módosítása. A rendkívüli árvízi események megelőzése olyan vízállástól függő szabályzatot követelt, mely figyelembe veszi a Hanság főcsatorna és a Rába mentén fekvő államok hasznosítási érdekeit, valamint a téli időszakban előürítéssel, nyári rendkívüli események rugalmas tompítását. Ezek a meggondolások kiterjedtek az esetleges tóvízpótlás mennyiségi kérdésére is.

A bizottság már időben megfelelő súlypontként kezelte a határvizek minőségének és állapotának megőrzését, illetve javítását. A közös vízminőségi vizsgálatok 1972-ben kezdődtek el, és ezek lehetővé tették a minőségi viszonyok folyamatos figyelemmel kísérését.

Ezzel nem csak a kétoldali vízvédelem érdekében tett törekvések és beruházások értékelése történt meg, hanem negatív változások esetén az eredmények dokumentálása lehetővé tette a további védelmi intézkedések korai meghatározását. A vízfolyások többségénél az utóbbi 30 évben a vízminőség javulását lehetett megállapítani. Korán felfigyeltek a rendkívüli vízszennyeződések lehetőségére, és megfelelő riasztórendszert állítottak fel. Az egyezmény keretében fogalmazódtak meg a Rába habzását megakadályozó intézkedések is.

A bizottsághoz kerültek a határon átnyúló felszín alatti vízkészletek hasznosításának és befolyásolásának kérdései. A kereslet és kínálat egyeztetésének témája ma elsősorban a mélységi felszín alatti vizeket, az ásványvíz előfordulásokat érinti. 1990 óta a kutatási eredményekről, illetve tanulmányokról és a hasznosításokról illetve a tervezett feltárásokról rendszeres információcsere történik.

Európának az Európai Unióba történő egyesülésével a bizottság feladatköre is kiszélesedett. A vízzel kapcsolatos közösségi szabályozások egyeztetett megvalósítása mellett aktuális súlyponti kérdések közé tartozik a Víz Keretirányelv végrehajtása, az előírt vízgyűjtő-gazdálkodási és a Duna vízgyűjtő-szintű tervezés koordinálása.

Ez a szerződés lényegesen hozzájárult az érintett térség gazdasági és kulturális fejlődéséhez. Az időközi politikai változásoktól függetlenül a foganatosított szabályozás megfelel a mai elvárásoknak is, és kétoldali szinten lehetővé teszi a vízgazdálkodási kérdésekben az együttműködést, a szükséges egyeztetést figyelembe véve a vízgyűjtő területek vízgyűjtő-gazdálkodási terveit.

Összességében a kétoldalú vízgazdálkodás jövőbeni fejlődését a teljes vízgyűjtő terület figyelembevétele és az interdiszciplináris megközelítés fogja jellemezni az ökológiai célok elérése érdekében.

Forrás: Műszaki szaklapok