2014. november 29., szombat

Ünnepvárás a Corvin téren




.

Karácsonyhoz közeledve remélik, lassan mindenkinél szokássá válik ellátogatni a Corvin térre ajándékot venni, készíteni, mesét hallgatni, vagy csupán hangolódni az ünnepre a szabadtéri koncerteket hallgatva, forralt bort kortyolgatva. Az ünnepváró vásárra idén december 6-14-ig várják az érdeklődőket, amelyet most is a Népművészeti Egyesületek Szövetségével közösen rendeznek meg, ezúttal még nagyobb hangsúlyt fektetve a társadalmi felelősségvállalásra.


Az ünnepre feldíszített Corvin téren ezúttal nemcsak népi iparművészek által készített, szakmailag ellenőrzött termékeket lehet megvásárolni, hanem kézműves szakiskolák szebbnél szebb portékáit és fogyatékkal élők által készített kézműves termékeket.
A vásár célja kettős: jó áron, jó minőségű termékekhez juttatni a vásárlót, eközben a hely és árusítási lehetőség biztosításával támogatni azokat a szervezeteket, amelyek kézművességünk jövőjét és/vagy a hátrányos helyzetben lévők munkapiaci elhelyezkedését, megélhetését biztosítja.
A résztvevők között találjuk többek között a hallássérülteket segítő Munka-Kör Alapítványt, a vakokat és gyengénlátókat foglalkoztató Világ Világossága Kézműves Műhelyházat, vagy a több mint 20 értelmi fogyatékos felnőttet szövő, gyertyaöntő, gyöngyfűző, papír és bábszövő műhelyrészlegekben foglalkoztató Bárka Műhelyt. Nagy öröm, hogy az Ózd környéki falvak hagyományait, a barkóság kultúráját fellendítő mintaprojekt során elkészült termékek is a vásár kínálatát gazdagítják.
A téren a jó hangulatról a szabadtéri színpadon népzenei koncertekkel, művészeti iskolák bemutatóival gondoskodnak. A Hagyományok Házában különböző családi és esti előadásokon, foglalkozásokon várják a néphagyományok szerelmeseit, köztük is kiemelten a tavalyi nagysikerű Összefogás hagyományőrző mesterek koncert folytatásaként Pál István dudás és mesemondó, a Népművészet Mestere megsegítésére rendezett jótékonysági koncertre.
A téren „Adventi ablakok" címmel kiállítás nyílik, a kézműves iskolák diákjai által feldíszített ablakok lesznek láthatóak a vásár ideje alatt, ezzel is hozzájárulva az ünnepi hangulat megteremtéséhez.
Mint minden évben, ezúttal is megrendezik a Hagyományok Háza kiadvány- és kézművesvásárát is (december 12-13.), értékes és egyedülálló néprajzi kiadványokat, tánc-DVD-ket és hangzóanyagokat kínálnak nagy kedvezménnyel az érdeklődőknek.
Emellett e két napon tanfolyami oktatóik és hallgatóik szemet gyönyörködtető portékái is megvásárolhatók lesznek az épületben.
A Hagyományok Háza előadásaira 40 százalékos ünnepi kedvezménnyel válthatnak jegyet a vásár teljes ideje alatt.
Kiemelt események:
December 6.: Családi nap a Hagyományok Házában
10.30: adventi rajzpályázat eredményhirdetése
11.00: Ifjú Szívek Táncszínház: Felvidéki Kakukktojás (Eltáncolt mesék sorozat),
jegyárak: 1 500 Ft, 800 Ft
12.00 - 13.30: kézműves-foglalkozás: gyertyamártás, karácsonyfadísz természetes  anyagokból, kopogtató készítése
15.00 és 16.30: mesemondás kicsiknek és nagyoknak
15.00-17.00: kézműves-foglalkozás: gyertyamártás, karácsonyfadísz természetes  anyagokból, kopogtató készítése
December 12-13.: Kiadványvásár és kézművesvásár a Hagyományok Házában
december 12., 17 óra
Aprók tánca: Mikulás-járás
december 13., 10 óra és 11 óra
Rendhagyó Luca-napi komplex foglalkozás családoknak, kézműves foglalkozások: Luca-búza, karácsonyfadísz textilből
december 13., 11-14 óra és 15-18 óra
Kézműves-foglalkozás: gyertyamártás, karácsonyfadísz természetes anyagokból, kopogtató, mézeskalács-készítés
Vásár nyitva tartása: hétköznap 11 és 19 óra között, hétvégén 10 és 20 óra között.
A vásár ideje alatt az alábbi színháztermi programokkal várják az érdeklődőket:
december 6., 11 óra Ifjú Szívek Táncszínház: Felvidéki kakukktojás
(Eltáncolt mesék sorozat)
december 6., 19 óra Ifjú Szívek Táncszínház: Hontalanítás
december 11., 19 óra Összefogás hagyományőrző mestereinkért
Jótékonysági koncert Pál István tereskei dudás javára
december 12., 19 óra Magyar Állami Népi Együttes: Hajnali Hold
http://www.hagyomanyokhaza.hu/

Nincsenek megjegyzések: