2014. november 11., kedd

Ritmusban a A koreai Do Dance



.


A koreai Do Dance csapata 2014. november 12-én és 13-án 18 órától a Koreai Kulturális Központban mutatja be legújabb zenés és táncos produkcióját, kiegészítve hagyományos teaceremónia bemutatóval.


A művészeti határokat átlépő formáció 7 főből áll, előadásaikban ötvözik a kalligráfiát, a hagyományos koreai zenei műfajokat, a tánc és a videóművészet elemeit, melyekkel mély filozófiai gondolatokat közölnek. A Do Dance különlegessége, hogy gesztusaikkal, mozdulataikkal azon emóciókat is megjelenítik, melyeket az adott pillanatban éreznek. Professzionális mozgásuk pedig azt az illúziót keltik a nézőkben, mintha nem is egy színielőadást, hanem egy filmet néznének. Kosztümjeik önmagukban is művészi alkotások, melyeket maguk az együttes tagjai készítettek hagyományos koreai hanji papírból.

A november 12-i előadáson egy 6 részből álló zenei válogatás és egy hagyományos koreai teaceremónia kerül bemutatásra. A program keretében hallható lesz egy geomungo szóló, bemutatva egy improvizatív műfajt. A Szoptatós dajkát kereső férj dala egy történetet mesél el Shim Hak-gyu-ról, a vak férfiról, akinek felesége szülés közben meghal. A temetés után visszatér otthonába, de hiába kiáltja fájdalmas hangon felesége nevét, nem érkezik válasz.
Az éhes csecsemővel a karján elindul, és sorra járja a házakat, hogy szoptatós dajkát találjon. Az úton egyszer csak felcsendül a csecsemő nevető gügyögése, és a hatalmas szomorúságot hordozó, reményvesztett férfit elönti a boldogság. A zenés est harmadik részében különleges együttműködésnek lehetnek részesei. A magyar históriás énekek hagyományos előadásmódjához hasonlóan gyakran csendültek fel versek és történetek geomungó kísérettel. A geomungo évszázadokon keresztül volt a koreai tudósréteg közkedvelt hangszere. A Pánti Anna operaénekesnő előadásában felcsendülő magyar verset An Eung Jung kíséri a hagyományos koreai hangszeren, ezáltal a színpadon megelevenedik a két ország kultúrája közötti jelképes híd. Három tradicionális koreai népdal csendül fel az est utolsó három műsorszámában, többek között a 2012-ben UNESCO kulturális örökség részének nyilvánított népdal, a világhíres Arirang. Végül a finom, Zen-stílusú háttérzenét hallgatva különleges teaceremónia élményben lehet része a közönségnek.

November 13-án 18 órától a Do Dance együttes egy 8 számból álló, Koreát jelképező műfajokat, történeteket mutat be kreatív táncmozdulatokkal. Az ecset énekel, a tus táncol című előadás alatt megjelenik a Jeonju várost jelképező hanjiból készült ruha és hanji legyező, melyen kalligráfiai motívumok láthatók. A Janggo tánc modern változatában a koreai modern táncvirtuóz, Kim Baek Bong előadását felhasználva, a koreai tradicionális tánc legfőbb vonásait mutatja be. A könnyed, lassú, lótuszvirághoz hasonlító tánc közben a táncosok vörös jangot ütnek, a mozgás a sámánzene ritmusát követi. A Bibim Pumba című mű helyszíne egy három napig tartó koreai vidéki piac, főszereplője pedig egy Pumba nevű humoros férfi. Energikus alkotás, mely a koreai érzelmi világot ötvözi a modern tánccal. A hatalmas virágot formáló, Koreát jelképező legyezőtánc mutatkozik be negyedikként az est folyamán. Jindo dobtánc ihlette Dobtánc a repertoár ötödik műsorszáma, mely egy dinamikus és vidám hangulatú darab. A táncoló szellőrózsa című darabban a hagyományosan földművesek körében népszerű sangmo népi játék interpretációja életörömöt sugárzó dinamikussággal elevenedik meg a színpadon. Az improvizatív jellegű mozdulatokban pop és flashmob elemek is megjelennek. Ezt követi a Seopyeonje, azaz a dal útja, melyet az azonos címmel bemutatott film inspirált. A szakma és a közönség köreiben is rendkívüli népszerűségnek örvendő alkotás ráébreszti a nézőt, mekkora értékek rejlenek a hagyományos koreai táncművészetben. Végül A király és a bohóc című film táncos adaptáció látható a színpadon, mely az emberi kapcsolatok kusza kötelékeit jeleníti meg a színpadon.

A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációt igényel, amelyet a koreaikultura@gmail.com email címen tehetnek meg az érdeklődők

2014. november 12. és 13. 18 óra
Do Dance együttes: Kreatív táncos előadások
Koreai Kulturális Központ
1124 Budapest, Csörsz u. 49/51.

www.koreaikultura.hu

Nincsenek megjegyzések: