Radó Sámuel: A politikáról ....

Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak

A politikai mozgalmakban bizonyos jelszavak kerekednek felül. Ezek a frázisok és szállóigék bizonyos felfogást rendszerint nagyon éles kidomborításban fejeznek ki. Ennélfogva többnyire egyoldalúsággal vádolhatók. Dacára annak azonban nagy hatást gyakorolnak és a közvélemény kialakulását erősen befolyásolják. Az alábbiakban néhány ilyen jelszót vizsgálat alá vettem és behatóan elemeztem.

Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak
A politika úri huncutság.

Ez a szálló ige bizonyára onnan ered, hogy dacára a politikusok és különösen a képviselőjelöltek hangzatos ígéreteinek, a nép helyzete a pártok változó kormányai alatt aránylag keveset javult. Ezt a nép fia természetesen csalásnak nézte és ennek a fájó érzésnek az említett szállóigében adott kifejezést.

A németek még tódították és azt az általános tételt állították fel, hogy a politika rontja a jellemet.

Ezt nemcsak a csábos, hiú ígéretekre vonatkoztatták. Látták ugyanis, hogy a pártszenvedély elvakítja az embereket és különben igazságos férfiak is pártjuk érdekében olyan dolgokra vetemednek, melyekért mint magánemberek nem vállalnák el a felelősséget.

Az a tudat, hogy nem a tulajdonképpeni egyéni haszon, hanem a pártérdek forog kockán, a politikusokat vakmerőkké teszi és abban a relatív önzetlenségükben úgyszólván menlevelet látnak sok kifogásolható és gonosz cselekedet elkövetésére.

A közéleti küzdelemben felkorbácsolt szenvedélyek kitörései is hozzájárulnak ahhoz, hogy a politikának túlnyomóan rossz befolyást tulajdonítanak az erkölcsökre. Pedig ebben nincs igazság.

A politikai hitszegésről és az ígéretekről való megfeledkezés olyan szemrehányás, mely sok esetben nem helytálló. Jóllehet sok jelölt ámítás céljából és a teljesíthetetlenség tudatában hamis ígéretet tesz, mindazonáltal hamis ígéretről csak akkor lehet szó, ha a politikai ígéret természete szerint elbírálva is hamisnak kell azt mondani.

Mert a politikai ígéret rendszerint inkább egy program, egy patetikus szózat jellegével bír, körülbelül ilyen hangnemben: áldozzuk fel az utolsó embert és az utolsó garast! Ezt mindig cum grano salis kell érteni.

A politikai ígéret többnyire az általános elvet jelöli meg és annak megvalósítása tudvalevően sok stádiumon megy keresztül.

A tapasztalat azt mutatja, hogy minden reformot tízszer megígértek, amíg végre keresztülvitték és így tízszer hazugságban maradtak. A politikai ígérethez mindenki hozzáteszi: »Amennyire tőlem telik,« Rebus sic stantibus stb. stb.

A hamisság vádját csak akkor lehet a politikusra rásütni, ha egy elvet hirdet és annak hirdetése által érvényesülni kíván, azután pedig azt az elvet szubjektív okokból cserben hagyja.

A politikai ígéret természetszerűen nagyon sokszor teljesítetlen marad. De nincs olyan terrénum, amelyen a vis-majoron alapuló mentsége annyira jogosult lehet és elfogadható, mint a politikában. És az ígéretek teljesíthetetlensége folytán az egész politikát szőröstől-bőröstől úri huncutságnak megbélyegezni: nagyfokú igazságtalanság.

És ha igaz is, hogy a pártvélemény sokszor az elfogulatlanság és tárgyilagosság rovására megy, viszont az is áll, hogy a politikai küzdelem valósággal neveli az embert arra, hogy az ellenfél erejét és jellemét megbecsülje.

A politikában a szenvedélyek inkább a tömeget izgatják, a magasabb régiókban a politika a tárgyilagosság és a realitás magas iskolája.

Az a politikus, aki felzaklatott indulatai hevében nem tud az ellenfél erejének megbecsülésére emelkedni, az képzelt világban él, az rossz hadvezér és eleve elvesztette a csatát, mielőtt még abba belebocsátkozott volna.

A szenvtelen tárgyilagosság nagy tényező a politikai hadviselésben. Az ellenfél megbecsülése azután a legnemesebb formában juthat kifejezésre.

Sok kérges szívű parlamenti ember könnyezett, amidőn Gladstone a feleségét gyászoló Disraelinek nyílt ülésen legbensőbb részvétét fejezte ki és ellenfelének nagy vigasztalására az elhunyt asszonyt, mint férjének nemes bajtársát, mint küzdelmének részesét, mint életének díszét és ékességét ünnepelte. Viszont Beaconsfield, amidőn Gladston Herbert szűzbeszédét elmondta, nem mulasztotta el a miniszteri székből a polémiába beleszőni, hogy a házban mindenki, a párthívek és az ellenfelek, osztoznak a boldog apa örömében, aki a sasfiók szárnybontását büszkén szemlélhette.

Valóban, nincs az életnek olyan területe, amelyen az ellenfél megbecsülése annyira a mesterség kellékeihez tartoznék, mint a politika. Így tehát a politika, ha futólag elvadítja is az embereket, viszont humanizálja is, amennyiben együttműködésre, kölcsönös megbecsülésre, alárendeltségre és önmegtagadásra tanítja őket.

Már a szüntelen kritika, melynek a politikus minden cselekedete alá van vetve, neveli a felelősségérzetet és kényszeríti, hogy a közvélemény éber ellenőrzését tartsa szem előtt.

Ha tehát bizonyos szempontból nézve, a politika úri huncutságnak látszik is, viszont az is áll, hogy a közvélemény Damoklész kardja mindig a politikusnak feje felett lebeg és cselekedeteiről a közvélemény nagyon ritkán szokott, mint elnéző és kegyes bíró ítélkezni.

Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 3. szám · / · Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak