2012 – Világvége vagy világra szóló hisztéria?

Tűzeső elől menekülő lakókocsi, két összeomló felhőkarcoló között átsuhanó repülőgép, a tengerben elmerülő város – ilyen és ehhez hasonló látványelemek szerepelnek a novemberben mozikba kerülő 2012 című film előzetesében, amelyet a Holnapután, valamint A Függetlenség Napja alkotásait is jegyző Roland Emmerich német producer rendezett. A katasztrófafilmes klisékkel dolgozó mű azért is kerülhetett ennyire a figyelem középpontjába, mert a világvége időpontját kijelölő címbéli dátum egy több ezer éves, mára letűnt civilizáció szellemi vezetőinek, a maja papoknak a jóslatához kötődik. De kik is voltak a maják, és mit is jövendöltek valójában papjaik erre az időpontra? Milyen ciklus ér véget ekkor, és milyen új korszak kezdődik? Mekkora esélye van egy olyan világméretű összeomlásnak, amilyenről a film mesél és elöntheti-e egy hatalmas özönvíz az egész Földet? Sőt, vajon eltűnhetnek-e percek alatt falvak, városok, vagy akár egész földrészek is földrengések következtében, s ha igen, mindennek miért pont 2012-ben kellene bekövetkeznie?

A maják és ciklusaik

A közép-amerikai régió egykori maja civilizációját mindmáig az egyik legfejlettebb ősi civilizációnak tekintik. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint a maják ősei már i. e. 2000 körül a mai Honduras és Guatemala vidékén éltek, birodalmuk pedig legnagyobb kiterjedésekor a mostani Mexikó szívéig ért el. I. sz. 250 és 900 között, a klasszikus kor idején, a maják az akkori világ talán legfejlettebb tudományával és művészetével rendelkeztek. Tudásuk nagy része azonban a 15. század után, a spanyolok megjelenését követően elveszett. Az európaiak ugyanígy nem értették a számukra szokatlan ábrázolásaikat, amelyek olyannyira különböztek az övéiktől, és szimbólumaikat sem, amelyek piramisaikon és szobraikon ma is láthatók. Ugyanakkor az olyan ősi városok, mint Uxmal, Palenque vagy Chichén Itza még mai, romos állapotukban is csodálatot ébresztenek az odalátogató turistákban.

A maja nép magas szintű kultúrája tanító papjaik nagy tudását bizonyítja, akik nemcsak matematikai és csillagászati ismereteikről váltak híressé, de szertartásaik miatt is: a böjtölés, az áldozatbemutatás és a lélek halhatatlanságának tana mélyen átitatta rítusaikat. A napokat másképp számolták, mint mi, mivel számításaik egyaránt alapultak a Hold és a Nap ciklusain. Kétféle naptáruk volt: a haab és a tzolkin. A haab szerint 1 hónap (uinal) 20 napból (kin) áll, míg egy év (tun) 18 hónapból. Ha utánaszámolunk, akkor ez éppen 360 nap, vagyis látszólag eltűnik 5 nap. Mégsem így van, mivel az évhez szent időként hozzáadták ezt a néhány napot, amikor szertartásokat végeztek az esztendő lezárására és az új ciklus elkezdésére. Mellesleg azt is tudjuk, hogy a maja naptár pontosabb volt az általunk ismert és használt Gergely-naptárnál.

A tzolkin év 260 napos volt és 13, egyenként 20 napos hónapból állt. A másik naptárral párhuzamosan számlált, de elsősorban szent célokat szolgált, a mindennapokban nem is használták. Léteztek nagyobb ciklusok mérésére szolgáló elnevezéseik is, amelyekkel a ritkább, fontosabb események időpontjait határozták meg. A katun például 20 éves ciklust jelölt, amelynél a 144 000 napot, azaz megközelítőleg 400 évet számláló baktun még hosszabb időtartamot jelentett, de léteztek ennél nagyobb időegységek is (pictun, calabtun, stb.).

A maja naptár és a jövőkutatás

A maja naptárra irányuló figyelem az 1960-as években élénkült meg, amikor „tudományos szinten” kezdtek foglalkozni a jövővel, valamint a holnap lehetséges forgatókönyveivel. A jövőkutatás hamar felfedezte magának a közép-amerikai maja kalendáriumot, amely tudományos körökben elismerten pontos és hiteles forrásnak számít mind a mai napig. A kutatók a sztéléken található számokból, valamint a Popol Vuh-nak, a maják szent könyvének segítségével visszafejtették a mitikus teremtés napját, amely i. e. 3114. augusztus 11-re jött ki a Gergely-naptár alapján. A maják megfogalmazása szerint ez volt az ötödik teremtés kezdete. Innen pedig már csak egy lépés vezetett annak meghatározásához, amikorra a teremtett világ véget ér, és újraindul a teremtés. Ezt a dátumot a témával foglalkozó kutatók többsége 2012. december 21-re (néhányan 23-ra), vagyis a téli napforduló idejére teszi. A kitűzött dátum a 20. században sokak fantáziáját annyira megmozgatta, hogy sorra születtek, és születnek mindmáig, a világ pusztulásáról és az „ítélet napjáról” szóló tanulmányok, regények… és újabban már filmek is.

A maja jóslat és értelmezései

„A tizenharmadik baktun véget fog érni a négy Ajawkor, a harmadik Uniiw (K’ank’in) idején. … fog bekövetkezni. Ekkor leszáll (?) a kilenc támogató (?) istenség…” – áll a mexikói El Tortugueroban talált 6-os számú műemléken, az egyetlen olyan sztélén, amely a majákat kutató David Stuart szerint utalhat 2012-re. Hogy jobban megérthessük a felirat értelmét, tisztáznunk kell, hogy mit is jelent a szöveg. Az ajaw magas rangú tisztség volt a maja birodalomban, általában a városok vezetői voltak, akik kapcsolatban álltak az istenekkel is. Az ajaw egyúttal a hónap 20. napjának neve is. A K’ank’in a 14. hónap neve, valamint hozzá kapcsolódik a sárga Nap jelentés is. A Kilenc Támogató Istenségről nem ír sokat a szakirodalom, bár az istenek igen fontos helyet töltöttek be a maja társadalomban. A maják ugyanis 13 részre osztották az eget és mindegyik fölé rendeltek egy-egy istent. A négy égtáj ura tartotta az eget és magát a világmindenséget. Mindezek ellensúlyozására az alvilág is kilenc régióra oszlott, amiket szintén istenségek uraltak. De istenek uralták az egyes ciklusokat, így a katunokat vagy baktunokat is. A vizsgált sztélén szereplő Bolon Yookte' K'uh név, amit a Kilenc Támogató Istenség néven fordítanak, más helyeken úgy jelenik meg, mint a háború és az alvilág ura, ezért két kutató, Markus Eberl és Christian Prager úgy vélik, hogy a tortugueroi felirat hasonló az áldozati ünnepségről szóló hirdetményekhez, amelyeket a maja uralkodó tett közzé.
Amikor egy baktun befejeződik, véget ér a hozzá kapcsolódó világ is, hogy helyet adjon egy újnak. Értelemszerűen ez változással is jár, hiszen ahhoz, hogy eltűnjön a régi, meg kell szűnnie a hozzá kapcsolódó formáknak. Ugyanakkor arról nem szól a maja naptár, hogy a 13. baktunt követően ne létezne többé a világ. Sőt, a tzolkin években számláló tortugueroi felirat példul 20 baktunnal számol egy cikluson belül, vagyis a 13. baktun vége nem a nagy ciklus végét jelenti a maja csillagászok szerint, csupán egy kisebb ciklus lezárulását. Az első könyv, amely arról ír, hogy a jelenlegi baktun végével együtt valamiféle apokalipszis következhet be, 1966-ban született egy amerikai antropológus, Michael D. Coe tollából. A szerző A maja című munkájában arról ír, hogy armageddon várható a 13. baktun végén, amely eltünteti az elkorcsosult emberiséget és valamennyi teremtményt a világból. Néhány tudós azonban, mint Linda Schele vagy David Freidel, vitáznak ezzel a nézettel. Ők úgy értelmezik az ősi írásokat, hogy a világvége valamikor a távoli jövőben fog bekövetkezni, sokkal később, mint a tudomány mai álláspontja szerint az univerzum életkora.

Az idő ciklikussága

Ezt az ellentmondást a ciklikus időszemlélet ismerete oldhatja fel. A maják ugyanis, miként más ókori népek – így a görögök vagy rómaiak – is, az időt ciklikus természetűnek tartották. Egy ciklus végén egy korszak véglegesen lezárul, és elkezdődik egy új. A ciklusváltásokhoz megtisztulási szertartások kapcsolódtak, hiszen a maják fontosnak tartották, hogy az új időszak a korábbi korszak sajátságaitól megszabadulva kezdődjön. Egy-egy baktun egy-egy nagyobb ciklust foglal magában, amely sok kisebb ciklusból áll, a végén az egy napnyi időtartammal, amely a legkisebb a sorban. A baktun végén az idő mintegy lenullázódik és újrakezdődnek a kisebb ciklusok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az időt ne tudták volna lineárisan (múlt-jelen-jövő) szemlélni, csupán azt, hogy nem tartották fontosnak az ennél hosszabb periódusok jelölését, hanem csak elkülönítették az előzőtől. A 13 baktun kb. 5125 szoláris évet jelöl. És bár a maják életében a 13-as számnak különös szerepe volt, ez mégsem indokolja, hogy valamiféle világvége bekövetkezését kötöttek volna a 13. baktun végéhez. Ehelyett a kezdet fontosságára utalhatnak az ehhez kapcsolódó szertartásaik, arra, amelyet minden baktunváltáskor megünnepeltek: a teremtés pillanatának megismétlését.

Kataklizmák korá(b)ban

Tény azonban, hogy katasztrófák mindig is történtek, akár világméretűek is. A régi korok feljegyzései szerint az emberiségnek már több nagyméretű, hirtelen bekövetkező kataklizmával kellett szembenéznie történelme során. A világon több nép hagyományában fellelhető vízözönmítoszok is mind valamiféle kataklizmához kapcsolódnak, amely egy egész népre, vagy népek egy csoportjára volt hatással. A baj sokféle úton-módon bekövetezhet: földrengés, árvíz vagy tűzvész, amely nagyon gyorsan óriási pusztítást vihet véghez. Elég a Vezúv i. sz. 79-es kitörésére gondolnunk, ahol alig pár másodperc leforgása alatt több ezer ember halt meg és tűnt el a vulkanikus hamu és kőzettörmelék alatt. De nem kell ennyire messze utaznunk az időben, hiszen katasztrófák a mai napig vannak, ismétlődnek. Az öt éve, 2004 karácsonyán Phuketre zúduló cunami során több százezer ember veszett oda a gyorsan jött árhullámban.

Platón, aki munkáiban teret szentelt ennek a kérdésnek is, azt írja, hogy az emberiség – bár már nem emlékszik rá –, sokkal nagyobb katasztrófát is szenvedett el már: nevezetesen Atlantisz elsüllyedését, amely több természeti katasztrófa során következett be. Akkor, i. e. 11.500 környékén egyik napról a másikra egy nagy sziget tűnt el a hullámsírban. Atlantisz végső pusztulásával egy időben jelentős klimatikus átalakulások történhettek, és ha netalántán újabb, ilyen horderejű katasztrófa következne be, akkor számítani lehetne világméretű hatásaira. A modern kor modelleket gyárt és lehetséges forgatókönyveket készít. Az ókorban szertartásokat végeztek, és igyekeztek az ember és a természet közötti egyensúlyt fenntartani, vagy ha már felborult, helyreállítani.

A jövendölés és jövőkép

Világunk jelenleg nagyfokú egyensúlyvesztéstől szenved (túlnépesedés, egyre növekvő fogyasztás és az ezzel járó környezetszennyezés), amelynek hatásait egyre inkább érzékeljük, a jövő nemzedékei pedig várhatóan még több következményével lesznek kénytelenek szembe nézni. Alig száz éves technikai civilizációnk, amely a Föld tartalékainak kimerítésével – törvényszerű módon – hanyatlásnak indult, nem képes fenntartani azt az emberiséget, amely a jelenlegi életformát űzi, hajszolja tovább. A 2012 című film, amely a világ pusztulását jósolja, várhatóan inkább a tömeghisztériát fokozza majd, és erősítheti azt a képzetet, hogy ember és természet ellenségek. Ez a világra szóló hisztéria aligha segíti a megértést és annak belátását, hogy az ember a természet része, és hogy ezért törvényei rá is vonatkoznak, ahogy azt az ókor nagy gondolkodói is tanították. Épp ezért fontos, hogy az előforduló katasztrófák ellenére is, vagy annál inkább, újra megtaláljuk helyünket a természetben, és ne éljünk vissza azokkal a lehetőségekkel, amelyet mi is csak ajándékba kaptunk őseinktől.

Orbán István

A jóslat eredeti nyelven és angol átiratban:
Tzuhtz-(a)j-oom u(y)-uxlajuun pik
(ta) Chan Ajaw ux(-te') Uniiw.
Uht-oom ...
Y-em(al) ... Bolon Yookte' K'uh ta ...
The Thirteenth 'Bak'tun" will be finished
(on) Four Ajaw, the Third of Uniiw (K'ank'in).
... will occur.
(It will be) the descent(?) of the Nine Support(?) God(s) to the...[10]


Forrás: Új Akropolisz - Kulturális Közhasznú Egyesület