Lányi Sarolta: Tavasz szól:

Leány, derekad mért remegő,
Mint fiatal fa, amit a szél ráz?
Szemed beborúltan el hova méláz?

(Ne félj, mert te vagy a nő, az erő.)

A napnak, ahogy vagy, add oda magad,
Kék ereken át hadd tüzesítse véred,
Ne félj, ha perzsel, ne bánd, hogy éget.

(Láncot kovácsolj, ami nem szakad.)

Csókláncot forrassz abban a tűzben,
Mert tart az örökkön, rozsda se sérti
És, amit őröz: boldog alázat.

Ha mikor eljő érted a férfi,
Ahogy itt állasz, kipirúlva, szűzen,
Add oda, add oda, add oda szádat.

Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 10. szám

Illusztráció: Lányi Sarolta és Czóbel Béla