DR. TÓTH TIBOR (1929 – 1991)

A keleti magyarok újra felfedezõje

Dr. Tóth Tibor antropológus neve Magyarországon szűk körben ismert, annak ellenére, hogy nevéhez a magyarságkutatás szempontjából a XX. század legjelentősebb felfedezése fûzõdik. Ottó barát 1232-es és Julianus barát 1236-os útja után 1965-ben ő találkozott elõször Közép-Ázsiában olyan személyekkel, akik magukat keleti magyar népcsoport tagjainak vallották. Felmerül a kérdés: mi lehetett az oka a szenzációs felfedezés elsikkadásának? A tudós a hatvanas években, Moszkvában készült akadémiai doktori disszertációjának megvédésére. Több mint háromezer mérést végzett sokkötetes, máig kiadatlan disszertációjához a Szovjetunió több köztársaságában. 1964 tavaszán Baskíriában megkezdett munkáját, a kipcsakok felmérését szerette volna folytatni a Kazak Szovjet Köztársaság területén. Almatiban, a Kazak Akadémia ülésén Szeitbek Nurhanov torgaji származású nyelvész hívta fel a figyelmét a torgaji madijar törzsre. 1965-ben ők ketten el is jutottak a torgaji területre, ahol Tóth Tibor számos antropológiai felmérést végzett a magát madijarnak nevezõ törzs tagjai között.

Szeitbek Nurhanov, a híres kazak nyelvész – aki évtizedekig dolgozott Almatiban a Kazak Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében –, 2002-ben (75 éves korában) a következõket mondta a neves antropológussal kapcsolatos emlékeiről az õt felkeresõ Benkõ Mihály történésznek:

„– Tóth Tibor 1964 decemberében érkezett Alma-Atába. A Kazakisztán fõvárosa környékén élõkazak népesség körében akart antropológiai felméréseket végezni. Rövid idővel érkezése után elõadást tartott a Kazak Tudományos Akadémián a magyar etnogenezisrõl. A Moszkvában végzett magyar kutató elsősorban baskíriai expedíciójáról számolt be. Elmondta, hogy közvetlen antropológiai kapcsolatokat talált a baskírok és a Kárpát-medence magyarjai között. Elõadása után arra kérte a hallgatóságot, hogy írott kérdésekkel forduljanak hozzá, megválaszolja õket. Két kérdést tettem elé:
1.) Hogy nevezik a különbözõ európai nyelveken „Hungarian, Ungarn, Vengr" és más elnevezéssel emlegetett magyarok saját magukat?
2.) Milyen kapcsolata lehet a Kosztanaj város vidékén és a Torgaji-medencében élõ madijaroknak az önök népével?
Ugyanis jó magam a Torgaj-medencében születtem, származásomra nézve kipcsak vagyok. 1950-51-ben tanító voltam odahaza, és argün-madijar gyermekeket oktattam kazak nyelvre.
Tóth Tibor elsõ kérdésemre elmondta, hogy népét odahaza magyarnak nevezik. A második kérdéssel kapcsolatban mindössze ennyit mondott: „– Kérem, aki ezt a kérdést tette fel, maradjon tovább, hogy szót válthassunk róla."

Az elõadás végeztével odaléptem hozzá. Izgatottan kérdezte, hány argün-madijar élhet a szülõvidékemen.
„– Pontos számot nem tudok mondani, de legalább ezren” - válaszoltam.
„– Kérem, hogy ne beszéljen errõl senkinek! Most nagyon kevés itt az idõm, de jövõre, ha megérem, visszatérek."

Tóth Tibor valóban visszajött Alma-Atába 1965 tavaszán. Azonnal Kosztanajba és Torgajba akart utazni, de ez nem ment olyan gyorsan. Elhúzódott az ügy. Pár nappal Tóth Tibor fõvárosunkba érkezése után magához hivatott a Kazak Tudományos Akadémia káderpolitikai osztályának vezetõje, egy titkos állományú KGB-ezredes. Mellemnek szögezte a kérdést:
„– Ön el akar kísérni egy magyart Kosztanajba?"
„– Igen."
„– Van kettejüknek közös kutatási témájuk?"

A kérdés hallatán már le is tettem az útról.

„– Nincs…"
„– Semmi baj, csak érdeklõdtem. Menjenek nyugodtan. Jó munkát kívánok!"

Ez óriási szerencse volt, ugyanis a Kosztanaj-Torgaj-vidék egyike volt Kazakisztán külföldiek elõtt szigorúan zárt területeinek. Egyébként a Kazak Szovjet Köztársaságba mindig is csak felsõbb engedéllyel jöhettek külföldi kutatók, de Tóth Tibor Moszkvában készült megvédeni nagydoktori disszertációját. Meg kell mondanom, hogy a Kazak Tudományos Akadémia elnöke is szilárdan pártunkat fogta. Ekkoriban találkozott az Akadémia tudományos titkárával. „– Segítsünk vendégünknek!" – gyõzködte.

Végül is április 7-én útnak indulhattunk. Emlékszem, a repülõgép a rossz idõ miatt nem szállt fel idõben. Ott aludtunk az alma-atai repülõtéren, a váróteremben. Másnap délelőtt értünk Kosztanajba. Levelünk volt a kosztanaj terület titkárához, akivel megtanácskoztuk a teendőket Torgaj vidékén akkor éppen olvadás és áradás volt, a terültet autóval nem lehetett megközelíteni. Végül U-2-es kis repülõn mentünk Torgajba. Az első éjszakát az ottani párttitkárnál töltöttük, a másodikat az én családomnál, majd továbbutaztunk Szaga környékére, a Szarikopa-tavak melletti központi településre, szintén repülõn. Tóth Tibor itt gyûlést hívatott össze, és ezen a gyûlésen ismertette a helybeliekkel utazásának célját. Száznyolcvan madijar törzsbélit mért meg a Szarikopán. Feljegyezte magasságukat, fejméretüket, arcszélességüket, orrméreteiket, leírta szemük vágását, színét, hajuk, szõrzetük színét, sûrûségét. Felhívta a figyelmemet arra, hogy egyes ott fellelt helységnevek és nemzetségnevek Magyarországon is ismerõsen csengenek. Ilyen például Sümegti és Tomaj. Magyarországon a Balaton-felvidéken van egy Sümeg nevû város és egy Badacsonytomaj nevûűfalu.

A szagai temetõben meglátogattuk egy nagyon híres madijar személyiség cseréptetõs sírját, és a helyi mullahhal beszédet mondattunk a sír felett. Sajnos, sem jellegzetes, az állatok ellen árokkal körülvett temetõrõl, sem a leírt személyekrõl nem készíthettünk fényképeket, merthogy a fényképezést nem engedélyezték.

A torgaji kutatást Közbel körzetében fejeztük be. A helyiek azt mondták, ha legközelebb jövünk, repülõt küldenek értünk Kosztanajba. Méréseket végeztünk a Torgaj-vidéki kipcsakok körében is. Köztük is akadt néhány madijar. Ezután Kosztanajba utaztunk. A város közelében élt néhány madijar Mirzsakip Dulatov rokonságából. Tibor közöttük is végzett méréseket. Egyikük kérte, hogy az Alma-Atában mezõgazdasági egyetemet végzett fiát ne mérjük meg, ne hívjuk fel ezzel rá a hatóságok figyelmét.

A következõ évben a tudós hiába repült Almatiba, nem utazhattunk el Kosztanaj-Torgaj vidékére, sõt, késõbb nekem magamnak is támadtak kellemetlenségeim. Az nem a Kazak Tudományos Akadémián múlott. Õk minden megtettek, ami tõlük tellett. Például elküldtek anyagot gyûjteni a Nyugat-Szibéria határán, az Irtis partján élõ madijar Akszakalhoz, aki a hírek szerint negyven nemzetségre tudta visszavezetni családja történetét."

Felfedezését publikálta Budapesten és Alma-Atában is („Tanulmányúton a Szovjetunióban (Újfalvy Károly nyomában)”. Anthropológiai Közlemények, X. (1966/4), 139.), „Az ősmagyarok mai relictumáról. (Elõzetes beszámoló)”. MTA, a Biológiai osztály közleményei, 1966, 283-299.).

Megállapította, hogy az argün népcsoportnak a Torgaj-mélyedésben élõ madijar törzse száznyolcvan családból, mintegy kilencszáz-kilencszázötven fõbõl áll. Tagjai az argünök más törzseinek tagjaival és környékbeli kipcsakokkal házasodnak össze. Nomád életet élnek. Nemzetségfõjük nevét valamennyien ismerik, családfájukat tíz-tizenkét nemzedékig tudják visszavezetni. Antropológiailag a dél-szibériai rasszhoz tartoznak, embertani jellegzetességeik a kazak nép Középsõ és Kis Hordájának vizsgálati szériáihoz állnak közel.

Késõbb szeretett volna Magyarországról visszamenni a Torgaj-vidékre magyarokból álló néprajzos, nyelvész-, régészexpedícióval. Szenzációs felfedezésérõl népszerû formában a Magyar Nemzetben írt Aczél Kovách Tamás 1967-ben és 1968-ban. Azonban a megálmodott expedíció nem jött létre. Már az is csoda volt, hogy a tudós egyáltalán eljutott a külföldiek számára szigorúan zárt területre. Fényképezésre nem kapott engedélyt. Idehaza irigység és közöny, az értetlenség sodorta eredményeit a teljes feledésbe.

Tóth Tibor meg nem értett, csalódott emberként halt meg 1991-ben – éppen abban az évben, amikor megalakult a független Kazak Köztársaság, és ezzel elhárultak az adminisztratív akadályok a kazak földön folyó elfogulatlan néprajzi, történeti, régészeti kutatások elõl. Emlékét Magyarországon szinte teljesen elfeledték. Kazak földön viszont mindmáig jól emlékeznek rá mind tudományos körökben, mind a torgaji, szarikopai madijarok között.

Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a kazak tudományos körökben – az akadémiai intézetekben és múzeumokban – minden kutató ismeri a magyar tudós nevét, utazásának történetét. A kazak történészek, nyelvészek, néprajzosok körében nem különösebb meglepetés, hogy a magyar antropológus találkozott kazakisztáni madijarokkal. Számukra létezésük köztudott, nem megy felfedezésszámba.
Orazak Iszmagulov antropológus professzor, a Kazak Tudományos Akadémia levelező tagja – aki 1964-ben végzett közös felméréseket Alma-Ata környékén, 2002-ben a következőket mondta arra a kérdésre, miért nem folytathatta kutatásait a Torgaj-medence madijarjai között:
„– 1965-ben Tóth Tibor csak véletlenül jutott el a Torgaj-medencébe. Oda külföldinek nem adtak utazási engedélyt a cári és a szovjet uralom idején, sem a magyar antropológus előtt, sem utána. Tóth Tibor szerencséjére valami hiba csúszhatott az adminisztrációs gépezetbe. 1966-ban azonban már hiába jött kazak földre. A hibát időközben kijavították."

Harmatta János akadémikus egy késõbbi kutatás kapcsán így fogalmazott:
„– Rendkívül nehéz, szinte csak véletlenül lehet a keleti magyarság nyomára bukkanni. Julianus korában a magyar anyanyelv megõrzése még megkönnyítette azonosításukat, ma már ez is eltûnt.”
Történetünk esetében ez a véletlen Szeitbek Nurhanov nyelvésszel való találkozás volt. Az azonosítás megkönnyítését a sok évszázadon keresztül megõrzött etnikai név tette lehetõvé.

A kazak tudós elbeszéléséből tudjuk, hogy Dr. Tóth Tibor ismerte és tanulmányozta az etnikai nevet őrző bizonyítékokat, a sírfeliratokat, bár nem tett róluk említést. Nyilván reménykedett abban, hogy későbbi útján sikerül ezeket lefotóznia és közvetlen írásos bizonyítékként közzétennie, erre azonban soha nem nyílt lehetõsége. Rosszkor volt jó helyen.

Benkõ István (1944, Budapest) E-mail: benkoi@mail.kvvm.hu

Forrás: PR Herald