MARCONNAY TIBOR: HAJNAL VAN, PÁRIZS MÉG ALSZIK...

Hajnal van, Párizs még alszik, már alszik,
alig hallani egy-egy lépést az utcán.
Dús fák hajolnak át a Cluny-kerten
és szinte lágyan búgnak az autók.
Egész éjszaka esett a csendes eső,
annak a mámoros illatát érzem a légben...
Most szeretnék elindulni innen s menni, menni
a magányos aszfalton, az erdőig, a falum erdejéig. És végül lefeküdni,
jó, hófehér gombát szagolni a fűben,
nézni, hogy tollászkodik egy fácán-család,

mint hajdan, diákkoromban, amikor
szalonkalesre jártam, de most
már
fegyvertelenül, örökre szelíden

fülemben a nagyváros irtózatos zajával,

lelkemben ősi vággyal, lefeküdni egy szilfa alá
nézni a reszkető lombot, csak nézni a rózsás és kék eget...
Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 6. szám