Derkovits - A művész és kora (kiállítás)

2014. április 4 - július 27.

A Magyar Nemzeti Galéria a kiemelkedő életműveket bemutató sorozatában a két világháború közötti korszak egyik legjelentősebb alakjának, Derkovits Gyulának (1894-1934) a művészetét mutatja be. Derkovits jelentőségét már a kortárs kritikusok, a gyűjtők és a múzeumi szakemberek is felismerték. A művész megítélését azonban a későbbiekben viták kísérték: vagy csak stílusát és festői kvalitásait, vagy csak a társadalmi, politikai állásfoglalását tükröző témaválasztását értékelték, illetve ítélték el. A festő születésének 120.

Önarckép (1921)

évfordulója jó alkalmat nyújt az életmű újraértékelésére. A mintegy kétszáz Derkovits-művet (festményeket és grafikákat egyaránt) bemutató kiállítás korabeli magyar festők, grafikusok és fotóművészek, továbbá német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák alkotók munkáival egészül ki, világosan rajzolva meg Derkovits Gyula korszakalkotó művészetének hazai és nemzetközi kontextusát.
Kiállításunk célja, hogy megragadja Derkovits művészetének eredetiségét, amellyel munkássága kiemelkedik korának festészetéből, miközben annak mindvégig elválaszthatatlan részét alkotja. A kiállítás vezérfonala Derkovits alkotásainak az a sajátossága, hogy a művek közvetlenül szólítják meg a nézőt, és állásfoglalásra késztetnek. A modern művészet eszköztárának birtokában a művész arra törekszik, hogy összehangolja az egyéni képi látásmód, a gondolati kifejezés és az érzelmi ráhatás szándékát. Ennek a szuggesztív, megszólító hangnak az érzékeltetésére irodalmi kifejezéseket választottunk. A kiállítás öt nagy fejezetbe csoportosítja a rövid művészpálya gazdag termését, amelyek az elégia, a dráma, a szatíra, az esszé és a himnusz hívószavával érzékeltetik azt az érzelmi-hangulati töltést, amellyel Derkovits hatni kívánt a szemlélőre. Az ezekkel az irodalmi fogalmakkal jelölt tartalmak, hangulatok a kortól, időtől, történelmi helyzettől független, és a stílusoknál, műfajoknál szilárdabb elemei egy műalkotásnak.
Az elégia hangja Derkovits korai műveinek a sajátja. Ezekben a munkákban mindig

Koncert (1922)

van az idő múlása felett érzett melankolikus érzés. Derkovits aktkompozíciói nemcsak ezt az elégikus hangulatot közvetítik, hanem egy sajátos idilli világot is megidéznek a szántóvetőkkel, a pásztorokkal, a természettől elválaszthatatlan közelségben élő emberekkel. A Nagy fa alatt, a Koncert vagy a Pásztorfiú című képek határozzák meg ennek a kiállítási egységnek a jellegét, de ehhez a csoporthoz tartoznak a művészt prófétaszerepben ábrázoló olyan kompozíciók is, mint az Utolsó vacsora, vagy a Püspöksüveges önarckép.
A dráma a rendkívüli helyzetek művészete, amelyet az erős érzelmi felfokozottság jellemez. Derkovits két legsúlyosabb drámai alkotása a Menekülés és a Halottsiratás. Mindkettőnek személyesen átélt élmények adják az alapját. A menekülés az első világháború utáni évek általános élménye volt. Az egymásra torlódó emberek, állatok képe, és általában is a tömeg ábrázolása Derkovits expresszionista munkáinak egyik legjellemzőbb sajátossága.

Hídépítők (1932)

Derkovits művészetének egyik hangsúlyos vonása a szatirikus hang. Annak az olykor lázító, olykor beletörődő és együtt érző tudomásulvétele, hogy a valóság és az eszmények között feloldhatatlan ellentétek húzódnak. A nagyváros, a gazdagok világának kövér, eltorzult arcú szereplői, vagy éppen a gondoktól gyötört proletárok és a szegénységbe belerokkant dinnyeevők ennek a kiállítási blokknak a főszereplői.
Az esszé irodalmi műfajának a képzőművészeti megfelelői azok a bonyolult kompozíciók, amelyeken a rafinált térszerkezet, a klasszikus művészettörténeti utalások és szimbólumok olyan képi rendszert alkotnak, melyeknek értelmezése tág teret hagy a nézői képzeletnek is. Derkovits kép-esszéinek legjellemzőbb technikai megoldása a montázs,melyekben sokszor még a képbe komponált betűk, szövegek is értelmezik a művet.
Derkovits himnikus hangvételű kompozícióinak középpontjában az ember világát és sorsát meghatározó magasabb rend áll. Legyen szó a művész és feleségének elválaszthatatlan közösségéről, a szerelemről, a munka világának dicséretéről vagy éppen az embert megnyomorító erőszakról.

Hajókovács (1934)

A tárlat szakít a Derkovitsról kialakult sztereotípiákkal. Nem a magányos zseniről, a szándékosan a proletár lét szegénységét vállaló, különc "őstehetségről" szól, hanem egy olyan alkotóról, aki kora képzőművészetében alaposan tájékozódott, ugyanakkor tudatosan merített a hagyományokból. Derkovits munkásságának jellegzetes, egyéni ízt kölcsönöz, hogy felhasználta kora vizuális kultúrájának, a fotónak, a filmnek, a karikatúrának és a plakátnak a képi eszközeit. Mindezek szemléltetésére a Derkovits-műveket kortársainak rokon szellemű grafikái, festményei és fotói kísérik. A kiállítás külön szekciójában párhuzamként, illetve ellenpontként láthatók a korabeli magyar modern és hivatalos művészet emblematikus alkotásai. Német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák művészek festményeivel és grafikáival még szélesebb, közép-európai kontextusba helyezzük el Derkovits művészetét. 

A kiállítás kurátorai Bakos Katalin és Zwickl András művészettörténészek.

Forrás: Magyar Nemzeti Galéria