2019. március 27., szerda

Újra előtérben a kortárs irodalom - Libri irodalmi díjak 2019




.

2019-ben is átadják a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban megalapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A nyertesek 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.


A Libri Könyvkereskedelmi Kft. a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának az olvasás népszerűsítését tartja. 2016-ban létrehozta a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. A versenyben a díj átadását megelőző évben, magyar szerző magyarul megjelent, első megjelenésű szép- és tényirodalmi művei vehetnek részt, olyan könyvek, amik hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak. A szabályzat szerint a versenybe csakis élő magyar szerző könyve kerülhet be. 

2019-ben a fenti meghatározásnak 154 könyv felelt meg maradéktalanul, az ezekből összeállított listából választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló – idén már 140 fősre duzzadt – szakmai bizottság a 10 döntős művet. A felkérésnek eleget tett és a szavazást szívesen vállalta többek között Ascher Tamás, Babarczy Eszter, Bojtár B. Endre, Bárdos András, Bősze Ádám, Bus István, a Budapesti Fesztiválzenekar, Divinyi Réka, Demény Péter, S. Takács András és Závada Pál is. Idén a Libri a fiatalok véleményére is támaszkodott, és felkérte szavazni a Balassi Intézet műfordítóképzésének résztvevőit, a Pécsi Tudományegyetem magyar szakosait, a Szegedi Tudományegyetem kreatív írás kurzusának és Quadrivium Műhelyének tanulóit, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, a Politechnikum, a Fazekas Mihály Gimnázium és a Radnóti Miklós Gimnázium diákjait. Szavazataik segítségével alakult ki az a tíz könyvből álló lista, ami alapján a közönség és a szakmai zsűri dönthet a díjak sorsáról. A Libri irodalmi díj nyerteséről egy ötfős szakmai zsűri dönt, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig az olvasók szavazatai alapján veheti át a legnépszerűbb könyv szerzője.  

A 154 könyvet tartalmazó lista 43 kiadó könyveiből állt össze, összesen 38 tényirodalmi és 116 szépirodalmi kötet szerepel rajta.

A zsűri tagjai:
Bálint András - Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Beck Zoltán - dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója
Fullajtár Andrea - Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja
Károlyi Csaba - Artisjus díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató
Szilágyi Zsófia - Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke

2016-ban Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete és Bartis Attila A vége című regénye volt a díjazott, 2017-ben Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéért, Kepes András pedig Világkép című művéért vehette át a közönségdíjat. 2018-ban a közönség Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetére szavazott, a zsűri pedig Tompa Andrea Omerta című regényét ítélte a legjobbnak.
A Libri irodalmi díjak nyertesei idén már nemcsak 2-2 millió forintot, de az előző évekhez képest emelt, 30 millió forint értékű médiatámogatást is kapnak.

A közönség március 25-től május 12-ig szavazhat a Libri weboldalán és könyvesboltjaiban, áprilisban pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj átadóünnepsége május 15-én lesz.

A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik, többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportba tartozó kiadóknak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Diafilmgyártó), 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban. A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,6 millió vásárlót szolgál ki 55 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat. A Libri 2017-ben és 2018-ban is kategória nyertes volt az Ország boltja versenyen, illetve 2018-ban elnyerte könyvelrejtős karácsonyi kampányával az Év kampánya Kereskedelmi díjat, továbbá 2018-ban a Hipnózis Kreatív díját is.

 

Nincsenek megjegyzések: