2019. március 7., csütörtök

A legkisebbeket várja a Miskolci Balett új bemutatója – János vitéz kalandjaiból született mesebalett




.

Petőfi Sándor elbeszélő költeménye, a János vitéz elevenedik meg a Miskolci Nemzeti Színházban. A kalandokkal és szerelemmel teli történet ezúttal mesebalett formájában kerül a gyerekek elé a Miskolci Balett előadásában. Huszárokkal, óriásokkal, tündérekkel, boszorkányokkal és számos más mesehőssel találkozhatnak március 6-tól a legkisebbek a Kamaraszínházban.


Kozma Attila rendező-koreográfus látványos és izgalmas előadást ígér a nézőknek.
Igazi mesevilágot igyekszünk teremteni a gyerekek számára. A vizuális háttér, a látványos jelmezek és figurák segítségével igyekszünk a tánc, a színház világát közelebb hozni a kicsikhez. Egy rendkívül kalandos, izgalmas történetet mesélünk el nekik, és egy varázslatos világba juthatnak el János vitéz kalandozásai során. Az előadás érdekessége, hogy egyfajta összművészeti produkcióként is leírható. A tánc, a test kifejezőeszközei mellett a táncosoktól elhangzanak Petőfi Sándor verssorai, de báboznak, zenélnek is az együttes tagjai – mondja a rendező. – A Miskolci Balett egy nagyon nyitott és tehetséges csapat, él bennük a kíváncsiság minden előadásban az új lehetőségek és formák iránt. Emellett pedig a gyerekközönségnek mindig ajándék előadást készíteni. Azt látom a táncosokon is, hogy jutalomjáték számukra ez a mesebalett. Rengeteg komoly feladaton vannak idén túl, és bőven vár is még rájuk munka ebben az évadban, most viszont játszhatnak, elengedhetik magukat, ők is felszabadulhatnak ebben a mesevilágban – árulja el Kozma Attila.

Szűcs Boglárkát láthatja a közönség Iluska szerepében, aki korábban már több mesebalettben is színpadra állt. A táncművész szerint sok energiát tud adni az, hogy a gyermekek igazán őszinte közönség. Azonnali és természetes reakció érkezik felőlük egy-egy előadás során. Nem félnek kinyilvánítani a véleményüket és tetszésüket, ami nekünk is jó érzés – mondja. A szerep kapcsán elárulta, könnyen tudott azonosulni szerepével. – Iluska megformálásában igyekszem a mesebeli tiszta szívű, szerény, kedves lányt megjeleníteni. Az egyik kedvencem a Tündérország jelenet, ahol minden örök és tökéletes, eltűnnek a problémák, minden, ami rossz vagy gonosz, és csak a természetes szépség vesz körül minket. Én máig tudok hinni a meséknek ebben a tökéletes világában, bármennyire is naivan hangzik, a lelkem mélyén mindig ott élnek a mesék. Azt gondolom, hogy a gyerekeknek és felnőtteknek is szüksége van mesékre és csodákra – fűzi hozzá Szűcs Boglárka.

A címszereplőt alakító Dragos Dániel elárulta, a János vitéz kedvenc meséje volt, gyermekként nem telhetett el hét anélkül, hogy ne nézte volna meg a Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján született mesét. – Még ma is kívülről tudom a verssorokat, így szerencsém volt, nem kellett sok idő a szövegtanulásra – mondta el a táncművész. – János Vitéz számomra az igazi hős karakterét testesíti meg, aki bátorságával, erős lelkével és kitartó szerelmével leküzdi a vándorlása során elé kerülő akadályokat – meséli. – Izgalmas élmény a tánc mellett szöveggel és zenével is dolgozni ebben a darabban. Azt gondolom, mindannyiunknak új élmény, és nagy kihívás ez az előadás – teszi hozzá Dragos Dániel.

Petőfi Sándor: János vitéz - mesebalett 12 éves korig
Rendező: Kozma Attila
Amíg Kukorica Jancsi Iluskát öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled. Ezért Jancsit elüldözi gazdája a faluból. A fiú vándorlása alatt találkozik zsiványokkal, óriásokkal, beáll lovashuszárnak, harcol a háborúban, ahol megmenti a francia király lányát, meglesi a boszorkányok gyűlését, és még a sárkánykígyót is legyőzi, hogy végül János vitézként beléphessen Tündérországba, és ott újra ölelhesse kedvesét.

A kalandokkal teli előadás játékosan hozza közel a gyerekekhez a tánc, a színház és Petőfi Sándor klasszikusának világát.

Bemutató előadás 2019. március 6. 14:00
Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház
További előadások:
2019. március 7., 12., 13., 20., 21.

Nincsenek megjegyzések: