2018. szeptember 21., péntek

Nyílt Nappal indítja évadát a Nemzeti Színház




.

Szeptember 22-én, szombaton, 13 és 22 óra között megnyitja kapuit az érdeklődők előtt a Nemzeti Színház. A teátrum két következő bemutatójának, a Viktor Rizsakov által rendezett Álomgyár (Dreamworks) és a Vidnyánszky Attila által színrevitt Az ember tragédiája próbájára is beülhetnek a



Az érdeklődők végignézhetik a színház előadásainak plakátjaihoz készülő fotózást, amely során Bánsági Ildikó, Söptei Andrea, Barta Ágnes, Blaskó Péter, Hobo, Bakos-Kiss Gábor, Rátóti Zoltán és Szarvas József pózol majd a fényképezőgép előtt. Találkozhatnak Az ember tragédiájában Lucifert játszó színészekkel, a gyerekeket számtalan izgalmas színházi játék várja! A Nemzeti Színházban ezen a napon, 14 órakor leplezik le Németh Antal, a legendás színidirektor szobrát, Matl Péter alkotását. Németh Antal munkásságát különleges, interaktív tárlaton mutatja be a színház. Még lehet jelentkezni a kulisszajárásra, amely során a színház rejtett, izgalmas zugaiba is bepillanthatnak a nézők.

17 órától az idén 90. éve született Sinkovits Imre életét és alakításait idézik meg a Nemzeti színészei a Kaszás Attila teremben.

19 órától koncert zárja a programot: a csak erre az alkalomra megalakult formáció, a "Hétre ma várom a Nemzeti Band" a 60-as, 70-es évek slágereiből válogat. Pop, rock, sanzon, jazz lesz a műsoron. Közreműködnek: Szűcs Nelli, Pál Lajos, Tóth Auguszta, Söptei Andrea, Szabó Sebestyén László, Fehér Tibor, Bordás Roland, Trill Zsolt, Mátyássy Bence.

A programokon való részvétel természetesen ingyenes, szeretettel várnak mindenkit!

A teljes program és még sok más érdekesség a Nemzeti Színház oldalán és a teátrum facebook oldalán olvasható!

 

Nincsenek megjegyzések: