2018. szeptember 15., szombat

1971. szeptember 15-én alapították meg a Greenpeace mozgalmat




A szervezet neve magyarul: Zöld béke
 
A Greenpeace-t kanadai békemozgalmom aktivistái alapították meg 1971-ben azzal a céllal, hogy az amerikai kísérleti atomrobbantások beszüntetését követeljék. A szervezet nevéül a Green Peace („zöld béke”) kifejezést választották. Egy maroknyi bátor ember egy bérelt halászbárkával a tenger alatti atomrobbantások helyszínén folyamatosan tüntetett. A széleskörű médiavisszhang hatására az amerikai atomkísérleteket még ugyanabban az évben leállították.
A Greenpeace ma már egy nemzetközi hálózat, amely 2007-ben 41 országban volt jelen, központi irodája Amszterdamban található. A szervezet célja, hogy kampányaival minél szélesebb körben terjessze a környzettudatos szemléletet és életmódot, valamint hogy felderítse a természetet és az emberi környezetet pusztító tevékenységeket, és ezek felelőseit változtatásra bírja. A szervezet a nemzetközi környezetvédő mozgalom radikális irányzatát képviseli, és elsősorban látványos és bátor akcióiról ismert.
Ezek az akciók nemritkán komoly konfliktusokhoz is vezetnek, amelyekben a Greenpeace aktivistái minden esetben az erőszakmentesség elvét követik. Világszerte mintegy 400 000 ember vesz részt önkéntes munkájával a Greenpeace tevékenységében. A szervezet mindenfajta politikai szervezettől és irányzattól elhatárolódik.

A Greenpeace a következő témákban folytat nemzetközi kampányt:


átállás a megújuló energiaforrásokra a fosszilis tüzelőanyagok és az atomenergia helyett
a globális felmelegedés megállítása
a genetikailag módosított élőlények (GMO) üzleti érdekeket szolgáló előállításának betiltása
a tengerek szennyezésének és a tengeri élővilág pusztításának beszüntetése
a trópusi erdők megmentése
a különböző mérgező vegyi anyagok kibocsátásának beszüntetése


Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros
 

Nincsenek megjegyzések: