2018. szeptember 2., vasárnap

Díjlovas és Lovasterápiás Verseny Fóton szeptember 28-30-án




A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2018. szeptember 28-30. között, immáron tizennegyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét.  Idén a Díjlovas Verseny egyben világkupa is lesz. A rendezvény főtámogatója az OTP Bank Nyrt., kiemelt támogatók az ELMŰ-ÉMÁSZ, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Nemzeti Bank, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Hewlett Packard Enterprise.

 

Helyszín: NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központja
        2151 Fót, Vörösmarty tér 2.
A verseny időpontja: 2018. szeptember 28-30. (péntek-vasárnap)
 A rendezvény ingyenes!

A Lovasterápiás Versenyt idén is háromnaposra tervezzük. A hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek hagyományainkhoz híven önálló lovaglás keretében ügyességi pályán lovagolnak, illetve díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben. A Jámbor Vilmos Emlékversenyen csapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, a gyerekeknek játékos feladatokat kell lóháton megoldaniuk. A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámra hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek három életkori kategóriában. A Mádl Ferenc Emlékversenyen a versenyzők bármilyen mesét, történetet előadhatnak, melyben a lovason kívül a ló is fontos szerepet kap. A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdetünk meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon és gyógypedagógiai lovastornát kezdő és haladó lovasok számára.

Az idei versenyen is megrendezzük az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszámát, mely a korábbi években is nagy érdeklődésre tartott számot. A versenyszám megrendezésével az a célunk, hogy az egészséges és sérült lovasok közösen versenyezzenek, szerepeljenek, jobban megismerjék egymást, ezáltal is hangsúlyozva az integráció fontosságát.

A háromnapos esemény további célja a lovasterápia és a lovassport népszerűsítése, versenyzési lehetőség megteremtése sérült gyermekek és fiatalok számára, valamint a lovasterápia, mint kiegészítő terápiás eljárás népszerűsítése, és a benne rejlő fejlesztési lehetőségek bemutatása.

Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny, amelynek néhány versenyszáma most világkupa-forduló is lesz, és melyre várhatóan 100-120 lóval neveznek hazai és külföldi lovasok. A háromnapos Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában mérhetik össze a tudásukat.

A három nap alatt az egészségmegőrzésre is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők, hisz a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati kamionjában az érdeklődők hasznos orvosi tanácsokat hallhatnak, míg a Gyermekmentő mozgó fogászati buszában 9-17 óra között fogászati szűrést és szájhigiénés felvilágosítást tartanak a szakemberek. Pénteken a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete  fóti iskolás gyerekeknek bemutatót tart az elsősegélynyújtás alapjairól. 

A verseny kiemelt szponzora, az ELMŰ-ÉMÁSZ (innogy SE) támogatásával és közreműködésével megújuló energiákkal működő zöld parkot alakítottunk ki fóti intézetünkben, az Élhető Jövő Parkot. A verseny közönsége a helyszínen megismerkedhet a nap, a szél és a víz energiájával fenntartható módon működő környezetvédő megoldásokkal.  

Szeptember 28-án, pénteken az enHome Zöldjárat, az ELMŰ-ÉMÁSZ cégcsoport országjáró edukációs roadshow-ja is kitelepül. A kísérletekkel és interaktív elemekkel gazdagított programon a fóti általános iskola tanulói érdekes előadásokat hallhatnak a környezettudatosságról és a fizikáról.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. a verseny másik kiemelt támogatójaként MobileKids (MoKi) programjával jelenik meg a háromnapos rendezvényen. A program célja, hogy játékos formában segítsen a gyermekeknek elsajátítani a biztonságos közlekedés szabályait.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Hewlett Packard Enterprise közötti együttműködés több mint húsz éves múltra tekint vissza. A partnerség fontos részét képezi a szervezet központjaiban az IT infrastruktúra biztosítása.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hosszú távú céljai közt szerepel a legmodernebb technológiák bevezetése, ehhez tudott hozzájárulni a HPE Aruba Meridian felhő alapú navigációs rendszere, amely a Fóti Lovasterápiás és Oktató Központ területén lett kialakítva. Az egész világon ez a teljeskörű istalláció rendelkezik a legnagyobb lefedettséggel egy adott területre vetítve, Magyarországon pedig a Lovasterápiás Központ büszkélkedhet elsőként ezzel az innovatív technológiával.
 www.lovasterapia.hu

Forrás: EuroAstra
  

Nincsenek megjegyzések: