2018. szeptember 6., csütörtök

Kulturális Örökség Napjai az MNL Országos Levéltárában




.

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára az idei Kulturális Örökség Napjai (KÖN) rendezvény keretében az otthonkeresés és a családi élet tematikája köré szervezi programjait. Az épület- és raktársétákon kívül, két új kiállítás is látható lesz a Bécsi kapu téri palota épületében.


Újdonság, hogy idén a látogatók szakemberek segítségével ismerkedhetnek meg a családfakutatás első lépéseivel. A KÖN-höz kapcsolódó Gyűjtőköri napon, a Fortepannal, az Europeana portállal és a Nagy Háború Bloggal közösen helyszíni digitalizálás biztosításával teszik lehetővé, hogy bárki digitális másolatban a levéltárnak adományozhassa első világháborús magániratait, amelyek így mindenki számára elérhető közkincsé válhatnak, ezzel gyarapítva közös kulturális örökségünket.

Megtekinthető lesz az új, „Kik vagyunk? Magyarország nemzetiségei” című időszakos tárlat, amely történelmi dokumentumok, fotók, tárgyak és mozgóképek segítségével mutatja be közös múltunkat, az együttélés felemelő és árnyékos pillanatait.
Az épület második emeletén megtekinthető lesz „Óhazától Újhazáig. Emberi és családi sorsok az emigrációban” című kamarakiállítás, amelynek elsődleges célja, hogy bemutassa a diaszpórában élő magyar családok és közösségek körében az európai kulturális értékek megőrzésének módjait és stratégiáit.

Az építészet szerelmesei a „Bécsi kapu téri palota titkai” elnevezésű sétán megismerhetik a gyönyörű historizáló stílusú palota legizgalmasabb részleteit, építészeti megoldásait. Az épület gazdag belső falfestményeit Dudits Andor festőművész Klebelsberg Kuno elképzeléseinek megfelelően alkotta meg. A látogató e falfestmények és Róth Miksa színes címeres üvegablakai segítségével emeletről emeletre haladva fedezheti fel a magyar történelem egyes kiemelkedő eseményeit, alakjait.

Az idén először rendezik meg a „Háborúk, forradalmak, traumák” Gyűjtőköri napot a levéltárban. Ezen a napon kiemelten gyűjtik az első világháborúra vonatkozó iratokat, így például naplókat, leveleket, de akár a hátország mindennapjait bemutató dokumentumokat is. Az esemény célja, hogy minél teljesebb módon bemutassák, hogy milyen magánirat-gyűjtési munka folyik a levéltár falai között, és hányféle módon tudják gyarapítani, közzétenni és az érdeklődőkkel megosztani a náluk őrzött közkincseket.

„Őseink nyomában – Levéltárosi segítség családtörténeti kutatáshoz.”
Az előző évek nagy sikerére való tekintettel idén is megrendezik a családfakutatási programot. Ha érdekli családja származása, és többet akar tudni őseiről, felmenőiről, képzett és tapasztalt levéltárosok segítségével megismerkedhet a családfakutatás rejtelmeivel.

2018. szeptember 15. 10.00 – 18.00
Kulturális Örökség Napjai
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.


Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: