2017. február 23., csütörtök

Újra itt a kulináris élmények hete



Idén tavasszal sem fognak unatkozni azok, akik szeretnek finomakat enni, megfizethető áron. Az Országos Étterem Hét ugyanis több mint 120 étterem részvételével immár XII. alkalommal várja az érdeklődőket. A 3.300 forinttól kezdődő 3 fogásos menüsorokat 2017. március 13-19. között kóstolhatják meg a www.etteremhet.hu weboldalon keresztül.
vendégek. A résztvevő éttermekbe február 22-től lehet előzetesen asztalt foglalni, kizárólag a
Az 1 hétig tartó gasztronómiai programot legutóbb tavaly ősszel rendezték meg, akkor a program eddigi legjobb eredményeként, több mint 25.000 vendég látogatott el a résztvevő éttermek valamelyikébe. Bőven akadtak olyanok is, akik több vendéglátóhely menüsorát is végigkóstolták a program keretében.
A vendégek visszajelzései kiemelten fontosak, ez segít a programban résztvevő éttermeknek, hogy minden évben a legmagasabb kiszolgálást tudják nyújtani és, hogy minél maradandóbb kulináris élményeket szerezhessenek az érdeklődőknek. A legutóbbi alkalommal közel 3.000 vendég értékelte a programhoz csatlakozó éttermeket: ennek alapján a vendéglátóhelyek összteljesítménye 5 pontos skálán 4,56 pontot ért el.
A programhoz már most több mint 120 étterem csatlakozott, amelyek 3.300 Ft-os áron kínálják a 3 fogásból álló menüket. Az éttermek között van néhány exkluzív és gourmet étterem is, ezeknél 4.900 Ft-os áron érhetőek el a menüsorok.
A XII. Országos Étterem Hét kínálatában a tradicionális magyar fogásokat felsorakoztató éttermek és a modern, merészebb ízvilággal kacérkodó vendéglátóhelyek is megtalálhatóak.
Néhány résztvevő étterem a teljesség igénye nélkül: 
67 étterem (Székesfehérvár), A38 hajó-étterem, Apacuka étterem, Baalbek libanoni étterem, Cyrano étterem, Gundel étterem, Halászbástya étterem, Icon étterem (Hilton Budapest), IKON étterem (Debrecen), Innio /foodwinecoffee/, Kistücsök étterem (Balatonszemes), Macesz Bisztró, Manna lounge&étterem, NANO bar&restaurant, Pesti Disznó Bisztró, Rézkakas Bistro, Rickshaw étterem (Corinthia Budapest), SonkaArcok bárkonyha, Spoon hajó, Urbán Betyár étterem, Wasabi éttermek, Yamato grill&sushi...stb.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: