2016. június 15., szerda

Június 25-én Múzeumok Éjszakája




Ebben az évben 400 intézmény 2200 programjából válogathatnak az érdeklődők országszerte június 25-én a Múzeumok Éjszakáján. A tavalyihoz hasonlóan az idén is lesz kiemelt tematika: Hősök, újítók, felfedezők címmel, és ez alkalommal is van egy kiemelt helyszíne az országos rendezvénysorozatnak: 2016-ban Kecskemét kerül a középpontba, mely a Múzeumok Éjszakája korábbi éveinek leglátogatottabb vidéki városa - jelentette be Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kultúráért felelős államtitkára az eseményt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.
Az EMMI tizenötödik alkalommal szervezi meg a rendezvényt, melynek részletes országos programja a www.muzej.hu weboldalon és mobil alkalmazáson érhető el, míg a fővárosi programokról idén is a Fidelio magazin ingyenesen hozzáférhető Múzeumok Éjszakája különszámából tájékozódhatnak az érdeklődők.
A kiemelt tematikához ebben az évben Budapesten 60, Kecskeméten 11, más vidéki településeken 129 kiállítással vagy színes programmal csatlakoztak az intézmények.  Üzemel majd Hősképző, és lesz nyomozós játék, de számtalan egyéb kaland és kihívás is várja a múzeumlátogatókat ezen az éjszakán. A debreceni Déri Múzeumban a hétköznapok hőseivel találkozhatnak majd, míg Kecskeméten Katona Józsefre emlékezve Bánk bán és Melinda alakja bukkan fel a város több pontján is.
A kiemelt helyszínen a „hírös város" ezúttal is gazdag programot kínál. A legnépszerűbb múzeumokkal - a Cifra Palotával, a Bozsó Gyűjteménnyel, a Nemzetközi Kerámia Stúdióval, a Fotográfiai Múzeummal és a Leskowsky Hangszergyűjteménnyel - együtt 47 helyszínen várják a látogatókat ezen az éjszakán, amelyek között ezúttal is a népszerű retro buszok járnak.
A budapestiek számára is lesz újdonság a közlekedésben, mégpedig a környezettudatosság jegyében: idén először elektromos kisautók is közlekednek majd a kisebb múzeumok között a rendezvény kiemelt támogatójának, az E.ON-nak köszönhetően. Az elektromos autókból álló körjáratok három útvonalon szállítják majd a karszalaggal rendelkező látogatókat 18.00 és 24.00 óra között.  Az útvonalakról a muzej.hu honlapon és a programfüzetből lehet tájékozódni.
Akik pedig szívesen kötnék össze a múzeumlátogatást a biciklizéssel, azoknak a MOL BUBI, a BKK és a Múzeumok Éjszakája közös akcióját ajánljuk. Ennek keretében a Múzeumok Éjszakája karszalag és a kapcsolódó MOL BUBI szórólap bemutatásával negyedéves MOL BUBI bérletet vásárolhatnak fél áron, így június 25-én bringára pattanva is járhatják a múzeumokat.
Ebben az évben is a megszokott módon közlekednek majd a BKK Múzeumbuszok, melyeket a karszalaggal rendelkezők vehetnek igénybe. A buszok hét különböző útvonalon járnak 18.00 és 02.30 óra között. A részletes útvonalak a honlapon és a Múzeumok Éjszakája különszámban elérhetők.
A vidékről érkezők számára a MÁV-START Zrt. És a GYSEV Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít az ország bármely belföldi állomásáról Budapestre, Debrecenbe, Nagykanizsára, Szegedre, Szombathelyre valamint Kecskemétre vonattal érkezők számára június 25-én estétől másnap hajnalig. A kedvezményes jegyváltási lehetőségről és a felhasználás feltételeiről részletes tájékoztató található a MÁV-csoport honlapján, a www.mavcsoport.hu oldalon.
A fővárosban a programok egységes karszalagbelépővel látogathatók, amelyek ára az idén sem változott. A felnőttek számára 1500 Ft-ba, a gyermekeknek 600 Ft-ba kerül. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. A karszalagok megvásárolhatóak a programban résztvevő budapesti múzeumokban és helyszíneken, illetve a rendezvény együttműködő partnere, a BKK jegypénztáraiban. A karszalag érvényes a csatlakozott budapesti intézmények minden programjára, és feljogosít az állandó és időszaki kiállítások megtekintésére is. Érdemes ugyanakkor figyelni arra, hogy egyes intézmények a korlátozott férőhely miatt előzetes regisztrációhoz kötik a belépést. Vidéken belépőjegyek a helyi múzeumokban vásárolhatóak.
Az „EVENT@HAND MUZEJ" mobil alkalmazás az MTA SZTAKI eLearning Osztályának fejlesztése, amely idén is elérhető lesz az események és a helyszínek látogatói számára. Az ingyenes alkalmazást a támogatott szoftverboltok kínálatából (AppStore, Google Play) lehet letölteni, használatához azonban már nincs szükség internet elérésre. A résztvevő intézmények és események anyagai mellett a kiemelt települések interaktív térképei és a helyi közlekedési információk is segítik az eligazodást, a „Kedvencek" listával és az „Emlékeztető" szolgáltatás használatával pedig előre fel lehet készülni a hosszúra nyúló éjszakára.
A szervezők ebben az évben is több százezer érdeklődőt várnak a Múzeumok Éjszakáján. Az elmúlt évben országosan 420.000-en voltak kíváncsiak rendezvénysorozatra, és a látogatók mintegy fele a vidéki helyszíneket választotta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Turisztikai Ügynökség az idén intézményi pályázatokat is hirdetett a kiemelt tematikához kapcsolódóan. A pályázatra három kategóriában lehetett nevezni, valamint egy intézmény a közönségszavazás útján nyerhette el a díjat. A beérkezett pályázatok 1-1 millió forintos nívódíjban részesültek. A „Múzeum hősei" kategóriában a debreceni MODEM Modern és Kortárs Kulturális Központ, a „Felfedezők az éjszakában" kategóriában a Berettyó Kulturális Központ - Bihari Múzeum, míg az „Újítóké a jövő" kategóriában a Kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény nyerte el a nívódíjat. A közönségszavazás győztese a miskolci Herman Ottó Múzeum lett.

A Múzeumok Éjszakája fővédnöke Balog Zoltán miniszter. A rendezvény kiemelt támogatója az E.ON Hungária Zrt. A rendezvénysorozat médiapartnere az MTVA. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai partnerként idén is részt vesz a Múzeumok Éjszakája promóciójában. Az Ügynökség fontos célja a kulturális programok népszerűsítése mellett, hogy felhívja a figyelmet a hazai szálláshelyekre, ösztönözze a belföldi turizmust. Az itthon.hu weboldalon külön menüpont készül kedvezményes csomagajánlatokkal a Múzeumok Éjszakája hétvégéjére, hogy a kultúra iránt érdeklődők akár több éjszakát is eltölthessenek a felkeresett városokban. Az akciós szálláshelyek mellett a Múzeumok Éjszakájának programjai és helyszínei között is böngészhetnek az oldalra látogatók.
 

Nincsenek megjegyzések: