2016. június 26., vasárnap

Júliusban ismét ZAKO Fesztivál a Kvártélyházban




Idén negyedik alkalommal, július 1-10. között rendezi meg a Manna a ZAaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivált a Kvártélyházzal közösen, amelynek programjában kilenc előadást láthat a Zalaegerszegre látogató közönség.
A ZAKO Fesztiválnak idén is Kvártélyház Szabadtéri Színház ad otthont, amely idén már a tizedik nyári évadát kezdi. A Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház közös szervezésében megvalósuló Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon negyedik éve vendégeskednek több mint egy hétig független előadások a Zalaegerszeg történelmi múltú belvárosi épületének udvarán felállított szabadtéri színpadon. A seregszemlén a Zala megyei közönségnek lehetősége van megismerni a kortárs független alkotókat és olyan független színházi előadásokat, melyekkel nem találkozhatnak a régióban.
Az idei válogatásban kilenc előadás szerepel, amelyek egy része - az előző évek hagyományaihoz hasonlóan - kortárs magyar szerzők művein alapul: Dancsecs Ildikó, Vinnai Andrásné, Péterfy-Novák Éva darabjait láthatja a közönség. Idén a műfaji sokszínűségre is törekedtek a szervezők, a prózai művek mellett lesz koncert-színház, élő zenés gyerekelőadások, és az opera is megjelenik, a Katona József Színház frissen bemutatott Cosí fan tutte című beavató előadása érkezik Zalaegerszegre.
A fesztivál nyitóelőadásával Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékezünk, természetesen kortárs módon, a Terminal Workhouse csapatának, a M/ámor, vagy amit akartok című zenés vígnépszínművelete a legnagyobb angol drámaíró jellemző vígjátéki fordulataira épít. A shakespearei hagyományokat felidézve Dancsecs Ildikó írta a szövegkönyvet, melyben a cselekményt egy mai magyar falusi kocsmába helyezi, ahol nem a varázsos erdőben vesznek el a szerelmesek, hanem a pálinka mámorában.
A következő napon a Katona József Színház Cosí fan tutte előadása látható Göttinger Pál rendezésében, négy csodálatos operista és két remek színész előadásában, Dinyés Dániel zongorajátékával. A legkisebbeknek szól a július 3-i délutánon, az Apró Színház produkciója, amelyben a János vitéz zenés, táncos formában lesz látható Petőfi Sándor versei nyomán. Szintén a gyermekeké lesz a főszerep a záró napon, július 10-én, amikor a Gardrób Művészeti Csoport Tökváros című előadásával interaktív, élőzenés mesejátékra hívja a közönséget. A türelemről, önzetlenségről és szeretetről szóló történetben daltanulás és izgalmakkal teli kalandok várják az 5-10 éves korosztályt.
A fesztivál programjában minden évben szerepelt egy-egy koncert is, a szervezők minden évben színésznőket hívtak, hogy megmutassák énekesi arcukat is: Péterfy Bori és Tompos Kátya után idén Hernádi Judit lesz a Kvártélyház vendége.  
A Dumaszínház és a FÜGE előadásait minden évben nagy érdeklődéssel fogadta a közönség, ezért már szinte elmaradhatatlan része a fesztiválnak ez a  koprodukciós páros. Július 5-én látható a párkapcsolatokról szóló A szerelem zsoldosai című kétszereplős produkció Bata Éva és Vinnai András előadásában.
Július 6-án Tenki Réka előadásában látható Péterfy-Novák Éva Egyasszony című monodrámája, amely azt mutatja be, hogyan lehetséges derűvel, pozitív életszemlélettel látni és láttatni akár egy tragédiát is.
Július 7-én az első Találkozások tehetséggondozó pályázat egyik nyertese, Valcz Péter előadása látható. A világhírű gyurmafilm, a Mary és Max alapján készült előadás elragadó és elgondolkodtató módon mutatja be egy ausztrál kislány és egy Asperger-szindrómás amerikai férfi barátságát. A két főszereplő Gőz István és Grisnik Petra.
Július 8-án Willy Russell Shirley Valentine című komédiájában egy negyvenes évei végén járó nő története elevenedik meg, aki arról álmodozik, hogyan tehetné színesebbé az életét. A komédiát Vándor Éva előadásában láthatja a közönség.
A IV. ZAKO Fesztivál programjában sok az érzelmes darab, a szerelmes, a mulattató - idén több női téma jelenik meg, kortárs nők tollából. Habár a futball Európa Bajnokság utolsó hétében leszünk, reméljük a férfiakat is sikerül a nézőtérre vonzani, és labdába rúgni a ZAKO idei kínálatával.
Jegyeket a helyszínen, a Kvártélyház kihelyezett jegypénztárában (Zalaegerszeg, Kossuth tér) lehet megvásárolni, valamint az interneten keresztül a jegy.kvartelyhaz.hu címen keresztül. A jegyárak előadásonként 1000 és 3000 forint között változnak, de bérlet is vásárolható a fesztiválra.
Részletes program:
július 01. 20:30 M/Ámor, vagy amit akartok, a Terminál Workhouse és a Manna közös előadása,  zenés vígnépszínművelet
július 02. 20:30 Così fan tutte, a Katona József Színház előadása, operabeavató
július 03. 18:00 János Vitéz; az Apró Színház előadása; zenés, táncos előadás gyerekeknek és felnőtteknek Petőfi Sándor verses meséje alapján
július 03. 20:30 Hernádi Pont; Orlai Produkciós Iroda; koncert-színház
július 05. 20:30 Vinnai Andrásné: A szerelem zsoldosai; A Dumaszínház és a FÜGE közös előadása; zenés párterápia
július 06. 20:30 Péterffy-Novák Éva: Egyasszony; a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda előadása; monodráma
július 07. 20:30 Mary és Max; a Behtlen Téri Színház, a Manna és a Tünet Együttes közös előadása - Találkozások sorozat; baráti történet

július 08. 20:30 Willy Russell: Shirley Valentine; konyhai komédia

július 10. 16:30 Tökváros; a Gardrób Művészeti Csoport előadása; interaktív, élőzenés mesejáték
Helyszín: Kvártélyház Szabadtéri Színház (Zalaegerszeg, Széchényi tér 3-5.)
Információ: +36/20/4410659, info@kvartelyhaz.hu
www.zakofesztival.hu
  

Nincsenek megjegyzések: