2015. május 22., péntek

Oláh György





Oláh György 1927. május 22-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte. Ezután a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult kémiát, és 1949-ben doktorált. A következő években az egyetemen tanított. A szerves kémia érdekelte különösen, és a szerves kémia legrangosabb magyarországi professzorának, Zemplén Gézának kutatási asszisztense lett. Az 50-es években publikálni kezdett, már első tanulmányai nemzetközi érdeklődést váltottak ki. 1954–1956 között a szerves kémia tanszék vezetője és az MTA újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója volt.
Az 1956-os forradalom után családjával együtt elhagyta Magyarországot. Előbb Londonban éltek, majd a család Kanadába költözött. Itt a Dow Chemical-nál dolgozott 1964–1965 között. 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Clevelandban kapott munkát, a Case Western Reserve University-n. 1971-től amerikai állampolgár lett. 1977-től Kalifornia államban él, ahol a Dél-Kaliforniai Egyetemen (University of Southern California) tanít. Még 1977-ben kinevezték az egyetem Szénhidrogénkutató Intézetének tudományos igazgatójává. 1991 óta a Los Angeles-i Loker Szénhidrogénkutató Intézet (Loker Hydrocarbon Research Institute) igazgatója.
A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteleti tagjává választotta. Oláh György folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyarországi kutatókkal.
Kutatásainak legjelentősebb eredményét a karbokationok kutatásával érte el, szupersavak segítségével alacsony hőmérsékleten előállította a karbokationokat, és tanulmányozta szerkezetüket, tulajdonságaikat. E területen végzett munkájáért a Svéd Tudományos Akadémia 1994-ben kémiai Nobel-díjjal jutalmazta. Az Oláh György vezetésével kifejlesztett direkt metanolos tüzelőanyag-cella (Direct Methanol Fuel Cell, DMFC) az utóbbi időben az egész világ érdeklődésének fókuszába került. A találmány a hagyományos energiahordozók előteremtési költségeinek és a globális felmelegedésnek a növekvő problémáját oldhatja meg.
A Kémiai Nobel díjat 1994-ben kapta meg. 2001-ben Corvin-lánc, 2002-ben Bolyai-díj kitüntetésben részesült. 2005-ben American Chemical Society Priestley-éremmel tüntette ki. 2006‑ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. 2006 óta Budapest díszpolgára. 2011-ben Széchenyi-nagydíjat kapott.

Forrás: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Nincsenek megjegyzések: