Május első vasárnapja - Anyák Napja

Az amerikai eredetű hagyományt Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték. Az anyák napját Magyarországon minden évben május első vasárnapján ünnepeljük. 

Kányádi Sándor: A kisfiú, aki ibolyát látott

A kisfiú hazafelé lépegetett az óvodából. Az utca fölött rigók röpdöstek át egyik kertből a másikba. A kertekből innen is, onnan is kesernyés füstszag érzett.

- Égetik a tavalyi lombot - állapította meg a kisfiú, ahogy kíváncsian ide is, oda is be-bekukkantott a kerítések résein. „Zöldül már a fű. Szép zöld lesz újra minden" - gondolta a kisfiú. És megállt. A zsendülő fű között, a kerítésen túl, alig karnyújtásnyira icipici, kék szemű ibolya nézett szembe vele.
- Hát ezt hazaviszem édesanyámnak - határozta el a kisfiú, s már nyúlt volna is, hogy leszakítsa.
- Ne szakíts le, kisfiú! - szólalt meg az ibolya, olyan halkan, hogy csak a kisfiú hallhatta.
Erre valaki nagyokos azt mondaná, hogy az ibolya nem is tud beszélni. De én állítom, hogy tud beszélni. Tanúm rá a kisfiú, aki hallotta. És magam is számos történetben, mesében hallottam, olvastam, hogy a virágok beszélgettek. Még a tévében is láttam, hallottam, s éppen az ibolyát hallottam beszélni. A hóvirággal beszélgetett. Csak hát tudni kell meg is hallani az ilyen finom hangokat. A kisfiú meghallotta.
- Miért ne szakítanálak? - nyúlt be a kisfiú a rácsos lécek között.
- Mert még kicsi vagyok, ki sem nyíltam egészen. Különben is, lopni szégyen.
- Szégyen? - torpant meg a kisfiú.
- Egyenesen bűn.
- Egy ilyen kis virágot is?
- Azt is. Kicsi szégyen. Kicsi bűn.
- Pedig nagyon szerettelek volna hazavinni édesanyámnak.
- Várd meg, amíg kinyílok egészen!
- Akkor nem lesz szégyen, nem lesz bűn?
- Nem, ha megkéred a bácsit.
- Melyik bácsit, azt a gereblyést ott, aki a tüzet rakja?
- Azt.
- Kérni nem bűn?
- Nem.
- Nem is szégyen?
- Nem is szégyen.
- Akkor jó, megvárom, amíg kinyílsz egészen.
- Köszönöm - mondta a kis ibolya a kisfiúnak -, de hogy ne menj üres kézzel, itt egy levelem, ezt vidd el édesanyádnak.
- Kösz - mondta a kisfiú.
- Viszontlátásra! De szedte is már a lábát szaporán, mert a beszélgetéssel eltelt az idő, s az édesanyja biztosan már várja a sarkon. Várta is.
- Hát te hol maradtál, kisfiam?
- Láttam neked egy szál ibolyát, de még nem nyílt ki egészen. Addig is ezt a levelet küldi szeretettel.
- Hát ez valóban ibolyalevél, köszönöm - mondta az édesanyja, s nemcsak kézen fogta, mint máskor, hanem egy picit ölbe is kapta az ő kisfiát, aki olyan kedves volt, hogy látott neki egy szál ibolyát.