2015. május 26., kedd

„Két város meséje"




2015. május 29-étől tekinthető meg a Koreai Kulturális Központ és a kArton Galéria együttműködésével megvalósuló a „Két város meséje" című kiállítás, mely Kim Jinseok és Szatmári Gergely fotóművész alkotásain keresztül mutatja be Szöult és Budapestet, visszaadva azokat a pillanatokat, amelyekben ők külföldiként felfedezték egymás szülőhazájának fővárosait.




2015 áprilisában és májusában a két fotográfus ellátogatott egymás hazájába, hogy felfedezze és megörökítse annak jellegzetességeit, lakóinak pillanatait, ötvözve azt sajátos művészi látásmódjukkal. Szöul és Budapest 8000 kilométernyi távolságra fekszik egymástól, így érthető, hogy több különbség van a két város között, mint hasonlóság. Szöul egy tízmillió lakosú modern megacity, míg Budapestről elmondható, hogy minden szegletében egy a történelem emlékeit hordozó város. Szöult a rá jellemző állandó pörgés és dinamikusság révén gyakran nevezik egy angol szójátékkal élve „Ázsia lelkének", Budapest Koreában úgy ismert, mint „a Duna gyöngye", ezzel is utalva a városképet ékesítő gyönyörű, történelmi épületekre. Azonban a két fotóművész alkotásain keresztül bemutatja azt a meglepő hasonlóságot, ami az emberek arcára tekintve visszaköszön. Ez a párhuzam az érzelmekben ragadható meg, hiszen a nevetés, a szerelem, a fájdalom, a könnyek országhatároktól függetlenül univerzálisak, így az arcokon megjelenő érzelmek kifejezése is természetes módon hasonló. 

Szatmári Gergely együttműködési program révén tíz napot töltött Szöulban. Koncepciója a városi környezet és az emberek bemutatása volt, függetlenül attól, hogy igazolja vagy sem a nézők esetleges elvárásait, az európai sztereotípiákat vagy éppen azok ellenkezőjét. Szatmári Gergely munkássága során fényképezte már az Egyesült Államokat, Németországot, Angliát, Franciaországot és számos más európai országot.

Kim Jinseok közel egy hónapot töltött Magyarországon, és akárcsak magyar pályatársa, a városi élet és lakói arcán megjelenő, koreaihoz hasonlító vagy különböző érzelem-lenyomatokat kereste. Módszerével, melynek a minden napi, órákon át tartó gyaloglás az alapja, valódi szituációkat örökít meg, hétköznapi embereket történetek hősévé téve. Kim Jinseok-ot hazájában „sétáló fotográfusként" ismerik, hiszen ő is számos országban, többek között Nepálban, Spanyolországban, Svájcban, Franciaországban készített már képeket, melyekből egy hétkötetes fotósorozat jelent meg.

Jelen együttműködés különlegessége, hogy a két fotóművész egymás fővárosait külföldiként fedezte fel és örökítette meg. Egyedülálló lehetőség ez arra, hogy rávilágítsanak olyan mozzanatokra, amelyek a helyi lakosok számára annyira hétköznapiak, hogy általában egyszerűen átsiklanak rajta. A fényképeken megragadott szépség nem pusztán a város szépsége, hanem az ott élők szépsége is. A kiállításra ellátogatók merően új szemszögből pillanthanak rá erre a két városra és érthetik meg az ott élőket és mindennapjaikat.

kArton Galéria
Budapest, Alkotmány u.18.

http://karton.hu

Lantai József - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: