Rozványi Vilmos: Okosság csöndes éneke

Én Kedvesem, ha szebb nálad a hajnal,
A holdvilág, a rózsa meg a rét,
Miért maradnék nálad s poharammal
Incselgő hívásom mért vón' a tiéd?

Bizonnyal, mint sirászi költők szíve,
Az enyém sem bölcsebb a szerelemben:

Hajnalnak elég nekem a vállad íve
S jó holdvilág a homlokod. És ha bennem
Zúzott apám, ki kertünket elitta,
Rózsát érint s lelkem ceglédi nyitja
Fölpattan, - akkor csak egy halk lehelet
A piros szádra: a megvan a régi rózsa,
Fejem a melledre: s meg a régi rét.
Óh minden, minden, ami még megóvja
Eszem és szívem tarka, sok színét...

Amennyit régi költőktől tanultam,
A szerelemben nincsen több okosság.
Mindenem vagy: a vágyam és a múltam,
Hold, rózsa, rét s hajnali harmatosság.

Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 19-20. szám