A dadaista tagadás

Tzara egy meghatározása



A dadaista mozgalom Zürichben született, 1916-ban. Tristan Tzara a francia rádiónak adott 1950-es nyilatkozatában e mozgalom kalandos születésének magyarázatát keresve a következőket mondotta: "Hogy megérthessük miként is született a Dada, részint fel kell idéznünk a fiatalok egy csoportjának lelkiállapotát. Kétségtelen, hogy a háború befejeződött, s mi a háború után más dolgok után néztünk. Ami történt, az abban a félálomban történt, amelyet közönségesen történelemnek szoktak nevezni. De 1916-17 időszakában úgy látszott, hogy a háború soha nem fog véget érni. Sőt, mivel barátaim is, én is csak távolról szemléltük, hamis arányaival tulságosan is kiterjedt távlatot mutatott. Innen a csömör és a lázadás. Határozottan a háború ellen voltunk, anélkül azonban, hogy az utópisztikus pacifizmus hajlékony redőibe bújtunk volna. Tudtuk, hogy a háborút csak úgy lehet elpusztítani, ha kitépjük a gyökereit is. Türelmetlenül élni szerettönk volna, s megcsömörlöttünk az úgynevezett modern civilizáció minden formájától, alapjaitól, észjárástól, nyelvétől, s lázadásunk olyan jelleget öntött, amelyben a groteszk és az abszurd jóval túlhaladta a művészi értéket. Nem szabad elfelejteni, hogy abban az időben egy mindent elöntő érzelmesség leplezte az irodalomban az emberit, és hogy a rossz ízlés az emelkedettség látszatát keresve táborozott a művészet minden területén, tökéletesen jellemezvén a polgárság erejét mindabban, ami a leggyűlöletesebb ..."
Előzőleg másutt Tzara ezt írta: "A Dada erkölcsi szükségből született, a tökéletes erkölcs elérésére törő nyughatatlan akaratból, abból a mély érzésből, hogy az ember -- a szellem összes teremtményeinek középpontjában -- köteles elsőbbséget bizonyítani az emberi lényegről nyert szegényes ismeretekkel, a halott dolgokkal és a csalárdul megszerzett javakkal szemben. Dada abból a lázadásból született, melyben akkoriban minden fiatalember egyesült; lázadásból, amely az egyéntől a lelke szükségleteihez való teljes odaadást követelte meg, s amely nem volt tekintettel sem a történelemre, a logikára, a közerkölcsre, sem a Becsületre, a Hazára, a Családra, a Múvészetre, a Vallásra, a Szabadságra, a Testvériségre, és sok más olyan emberi szükségletnek megfelelő ismeretre, mely már csak csonttá aszott közhelyekben létezett, miután kezdeti tartalmától régen megfosztották. Descartes mondását: Nem akarok mégcsak tudni sem arról, hogy előttem léteztek más emberek is, egyik kiadványunk tetejére írtuk fel. Ez azt jelentette, hogy új szemmel akartuk nézni a világot, hogy apáinktól ránk hagyott fogalmainkat új vizsgálatnak vetettük alá, és ki akartuk próbálni igazságát."
A "Dada" név eredetével kapcsolatosan Hans Arp a mozgalom egyik folyóiratában, 1921-ben ezt írta: "Kijelentem, hogy Tristan Tzara találta ki a Dada szót 1916. február 8-án, hat órakor. Tizenkét gyerekemmel voltam jelen, amikor Tzara kiejtette ezt a szót, és mindannyiunkban jogos elégedettséet és lelkesedést keltett vele. Mindez a zürichi Terrasse-Kávéházban történt, mialatt egy brióst emeltem a bal orrlukamhoz. Meg vagyok győződve arról, hogy ennek a szónak semmi jelentősége sincs, és hogy csak a hülyéket, valamint a spanyol professzorokat érdeklik a tények. Ami bennünket érdekel, az a dadaista szellem, és mi már a Dada létezése előtt is dadaisták voltunk." Tzara a maga részéről ehhez meg azt teszi hozzá: "A Larousse-szótárban találtam véletlenül ezt a szót, hogy Dada." És Ribemont Dessaignes megállapítja, hogy az egész dolog "egy véletlenül a szótár lapjai közé csúszott papírvágó kés" játéka volt. De Tzara más magyarázatot is adott: "Bárcsak valaki feleslegesnek találná és nem vesztegetné idejét egy olyan szó megfejtésére, ami nem jelent semmit! ... Amit ezek a javíthatatlan megfejtők elsőre gondolnak, az a bakteriológus észjárása szerint természetesen a szó etimológiai eredetének felkutatása, vagy legalább történetének és lelki jelentésének feltárása. Az újságokból arról értesülhetünk, hogy a kru-négereknél így hívják a szent tehén farkát: DA-DA. Hogy Olaszország bizonyos vidékén a kockát és az anyát így nevezik: DADA ..." Tzara mindenesetre azonnal figyelmeztet arra, hogy a Dada szó csak a lázadás és a tagadás jelképe.


Forrás: Mario de Micheli: Az avantgardizmus (második, bővített kiadás) 153-155. oldal - Gondolat, Budapest 1969