2017. október 16., hétfő

VI. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál




.
Október 18-22 között a táncé a főszerep a Gárdonyi Géza Színházban. Idén kilenc előadást láthatunk majd, többek között a Napfényes Színitársulat: "Csoda", Grecsó Zoltán: "Orfeusz és Eurüdiké", Feledi János: "Szálkák" című koreográfiáját, a Vörösmarty Színház Tánctagozatának "Pukedli" c. táncjátékát. Meghívást kapott Clébio Oliveira "Abyssal Zone", valamint a Miskolci Balett "Harlekinada" című előadása.


A találkozót a Pori Dance Company "Duett"-je nyitja meg. (Eger és Pori több évtizede ápol testvérvárosi kapcsolatokat, ez kiemelt szerepet kap most, hiszen a hevesi megyeszékhely pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre.) "Carnations és Roses" címmel új bemutatóval jelentkezik a házigazda, GGTánc Eger társulata, zárásként látható a Bozsik Yvette társulat "Kabaré" című produkciója.

Ízelítő az első napok programjából:
  1. október 18. 19:30 - Stúdiószínpad
Pori Dance Company: Duett

  1. október 18. 20:00
GG Tánc Eger: Carnations and roses
A szerelem évszázadok óta mozgatórugója az emberi gondolkodásnak, valamint meghatározó szerepet tölt be az antik mitológia, a vallások, a filozófia és a művészetek világában is, e területek központi témájának egyike.
Clébio Oliveira - a GG Tánc Eger idei stúdiószínpadi előadásának koreográfusa ezúttal az agy szemszögéből vizsgálja a szerelmet, szenvedélyt. Hogyan jellemezhető ez az érzés egy reálisabb szempontból nézve? Hogyan viselkedik az agyunk a szenvedéllyel szemben?
Mi játszódik le elménkben, mikor szerelmesek vagyunk?
Milyen kapcsolatot létesít egymás közt a test és az agy?
Oxitocin, dopamin, szerotonin.
Vágyódó test. Boldog beteljesülés. Gyönyör.
Olykor pedig elmebajhoz hasonlítható ez az állapot, stresszel, megszállottsággal, kényszerrel fűszerezve.
Koreográfus: Clébio Oliveira
Táncolják: Kelemen Dorottya, Tóth Karolina, Joni Österlund, Varga Kristóf, Törteli Nadin,
Emődi Attila, Szeles Viktória, Schlégl András, Novák Laura

  1. október 19. 11:00 (gyermek előadás) - Stúdiószínpad
Napfényes Színitársulat: A Csoda
Egy fantasztikus utazásra invitálunk, mely egy különleges világba vezet el minket. A történet főhőse belép oda, ahová csak a kiváltságosok tehetik be a lábukat. Ebben a világban kiderül, hogy a tűz vagy a szél nem más, mint hősünk legjobb barátai. Velük találkozván megtudja, mit jelent igazán bátornak lenni még a rá leselkedő gonosszal szemben is, akivel meg kell küzdenie. A még nagyobb csodáról az élőzenés kíséret, a fantasztikus vizuális effektek és remek táncosaink gondoskodnak!
Szereplők:
A Napfényes Színitársulat művészei:
Barna Zoltán, Berecz Gábor, Fenyvesi Laura, Gallyas Veronika, Grülling Zsuzsanna, Hornig Balázs, Jáki Zoltán, Kőhegyi Attila, Perger Viktória, Ulbing istván (mesemondó)
Zenészek:
Fekete János „JaMMaL” (dob, beatbox), Katanich noémi (ének),
Malomsoky ildikó (hárfa, ének), Pusztai József (fúvós hangszerek),
Szabó Gábor (hegedű), ZomboriHorváth Andrea (zongora)
Rendező: Gergely Attila
Rendező asszisztens: Szabó Edina
Zenei rendező: Zombori-Horváth Andrea
Közreműködők:
Bereczné Győrffi Mónika (díszlet, jelmez) Gáspár Tamás (vetítés), Győri László (fény),
Őry Katalin (díszlet)

  1. október 18-22.
  2. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál
Eger
Gárdonyi Géza Színház

http://www.gardonyiszinhaz.hu
https://www.poridancecompany.com
https://hu-hu.facebook.com/G-G-T%C3%A1nc-Eger-oldal-1117846244929606

Forrás: EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: