2017. október 30., hétfő

Stroke Világnapja 2017




Világszerte évente 15 millió ember esik a stroke áldozatául, ugyanakkor minden hatodik percben meghal egy ember szélütés következtében. A gutaütés nem válogat, a legváratlanabb pillanatban csap le. Ahhoz, hogy a betegek idejében megkapják az életmentő vérrögoldó kezelést, ismerni kell a betegség tüneteit, és azonnal mentőt kell hívni. Tegnap volt a  Stroke Világnapja.

A stroke angol szó, ami ütést, csapást jelent, így a magyar köznyelv nem véletlenül hívja a betegséget szélütésnek, gutaütésnek. Kutatások bizonyították, hogy az agyvérzés érrendszeri megbetegedés. A  szélütés való igaz, hogy az agyban történik, azonban következményei az egész szervezetet érinthetik.
Világszerte évente 15 millió ember esik a stroke áldozatául, ugyanakkor minden hatodik percben meghal egy ember szélütés következtében. A rák és a szívbetegségek után a gutaütés a harmadik leggyakrabban halált okozó betegség.
Magyarországon évente 40-50 ezer új eset fordul elő, ugyanakkor 18 ezren halnak meg szélütés következtében. Minden negyedik beteg 60 év alatti.
A  statisztikai adatok szerint a túlélők 48 százaléka féloldali bénulásban, 12-18 százalék beszédzavarban szenved, 22 százalék járásképtelen, 24-53 százalék részben vagy teljesen mások segítségére szorul, 32 százalék küzd depresszióval. Egy évvel a stroke után a betegek egyharmada már nem él, egyharmada maradvány tünetekkel, csak mások segítségével tudja élni a mindennapjait, egyharmada pedig vissza tud térni a munkába és el tudja látni önmagát.  
Az összes stroke esetet tekintve mintegy 10 százaléka 50, míg 27 százaléka pedig 60 éves kor alatt jelentkezik. Az elmúlt években nem egy fiatal és középkorú felnőtt esett a stroke áldozatául, sőt, ez a betegség gyerekkorban is egyre gyakrabban fordul elő.  
A stroke betegség hátterében legtöbbször az agyat ellátó ér elzáródása áll, csak az esetek 15-20%-ában beszélhetünk agyvérzésről, mint kiváltó okról. Ma már széles körben ismert, hogy a stroke kezelése azért is sürgős, mert a szélütés minden órájában kb. 700 km idegpálya és 2 millió idegsejt pusztul el. 

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: