2017. október 2., hétfő

„Testi-lelki feltöltődés” - egészséghétvége Harkányban




.

Geszler Dorottyával és Fodor Zsókával készülhetnek fel az őszre a Harkányi Gyógyfürdő látogatói. Október 7- én és 8-án Geszler Dorottya és Fodor Zsóka segítségével üzen hadat az őszi fáradtságnak a Harkányi Gyógyfürdő „Testi-lelki feltöltődés” egészséghétvégéje, amelyen ingyenes életmód, valamint egészségügyi előadások és programok várják a megújulásra vágyó fürdőzőket.


Ősszel a nappalok rövidülése és a nyirkos, hűvös, változékony időjárás miatt sokaknál jelentkezik az „őszi fáradtság”. A rosszabb kedélyállapot, folyamatos álmosságérzet, a szokásosnál gyakoribb vírusfertőzések, vagy akár az emésztési és ízületi problémák is megelőzhetők a megfelelő felkészüléssel.

Ezért szervezi meg október 7-én és 8-án a Harkányi Gyógyfürdő „Testi-lelki feltöltődés” elnevezésű egészséghétvégéjét, ahol a gyógyulni és egészségüket megőrizni vágyó látogatókat a világhírű, egyedülálló összetételű harkányi gyógyvíz mellett ezúttal számos ingyenes program és szolgáltatás is várja.

A kétnapos rendezvény során a résztvevők az ingyenes szűrővizsgálatok mellett hiteles szakemberektől ismerhetik meg az egészéges életmód titkait és a betegségmegelőzés leghatékonyabb módszereit, valamint a Harkányi Gyógyvíz előnyeit.
Az idei évben a Harkányi Gyógyfürdő országosan is nagy népszerűségnek örvendő vendégeket hívott meg az egészséghétvége előadói közé: az érdeklődők október 7-én 13 órától egy beszélgetésen, majd 15 órától egy közös Pilates tornán vehetnek részt Geszler Dorottyával, október 8-án 13 órától pedig meghallgathatják Fodor Zsókát, mindenki „Magdi anyusát” a vitalitás megőrzésének titkairól.

Mivel a testmozgás alapvető feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtésének, így a látogatók szombaton és vasárnap is csatlakozhatnak a fürdő tapasztalt munkatársainak vezetésével tartott gerinc és csontritkulás tornához, illetve a gyógymedencében zajló vízi tornához is.
Ha mindez nem lenne elég, két kedvezményes ajánlatot, a Vitalitás vagy a Főnix csomagot is választhatják azok a vendégek, akik szívesen kipróbálnák a Harkányi Gyógyfürdő további wellness és spa szolgáltatásait is októberben.

https://www.facebook.com/events/841969175971768
http://www.harkanyfurdo.hu/esemeny/444/testi-lelki-feltoltodes
 

Nincsenek megjegyzések: