2017. október 18., szerda

Otthon a Zeneakadémián




.

A 2017-2018-as évad rezidens együttesének és vendégeinek koncertsorozata. Idén első alkalommal kért fel rezidens együttest a Zeneakadémia. A 2017-2018-as évadban a „Zeneakadémia rezidens együttese” címet a legendás Kelemen Kvartett viseli. Nagy megtiszteltetésnek számító, egyedülálló felkérést a muzsikusok azzal teszik emlékezetessé, hogy neves szólistákat kértek fel vendégművésznek.


A Kelemen Kvartett első sztárvendége Horti Lilla (szoprán), a II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny második díjasa
Otthon a Zeneakadémián címmel szervezett öt részes koncertsorozatukhoz a sorozat első hangversenyén a Junior Príma díjas Horti Lilla, a II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny második díjasa lesz a vendégük a Zeneakadémia Nagytermében október 24-én.

A Kelemen Kvartett 2010-es megalakulása óta sikert sikerre halmoz: világszerte koncertezik, és számos nemzetközileg is nagyra becsült díjat mondhat magáénak. Az együttes fellépett már a Carnegie Hallban, a Musikverein-ban, a Berlini Filharmoniaban, és visszatérő vendége többek között a londoni Wigmore Hallnak, az amsterdami Concergebouw-nak és a velencei Teatro Fenice-nek is. A Zeneakadémia első rezidens együtteseként októbertől áprilisig tartó, öt részes koncertsorozatuk keretében a vonósnégyes formációban rejlő sokszínűséget kívánják a közönség elé tárni, sok más, izgalmas összeállítású mű megszólaltatása mellett. 

Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Homoki Gábor és Fenyő László szoros szálakkal kötődnek alma materükhöz. Az Otthon a Zeneakadémián címmel megrendezendő hangverseny-sorozathoz a legjobb hazai és külföldi szólisták közül válogatták vendégeiket. Az első hangversenyen a Junior Príma díjas Horti Lilla énekművész lesz a vendégük a Zeneakadémia Nagytermében. Schönberg 2. vonósnégyese a zeneszerző életének egyik legfájdalmasabb időszakában született, amikor felesége, Mathilde rövid időre otthagyta közös barátjukért, a festő Richard Gerstlért. A darab nemcsak a személyes dráma kifejezése miatt izgalmas, hanem azért is, mert Schönberg itt számol le végleg a hagyományos tonalitással. A harmadik és a negyedik tétel ráadásul a műfaj határain is túllép, amikor szoprán szólót emel be a hangszeres kamarazene csúcsának számító vonósnégyesbe. Közismert, hogy a speciális énekhangra írott szólót csak kevesen tudják elénekelni.

Schönberg mellett felhangzik az idén 185 éve született Johannes Brahms első, valamint Puccini Krizantémok című vonósnégyese. Brahms első vonósnégyese 1873-ban, a szerző negyvenéves korában született. Brahms állítólag több mint húsz vonósnégyest írt és semmisített meg, mire az elsőt felvállalta: a végeredményből úgy tűnik, érdemes volt várnia. Puccini kevés kamaraművének egyike, a Crisantimi című vonósnégyes alig több, mint másfél évtizeddel később, 1890-ben született egyetlen éjszaka alatt.

Az Otthon a Zeneakadémián című sorozat keretében a Kelemen Kvartett decemberi vendége Frankl Péter Londonban élő, világhírű zongoraművész. A Dohnányi-muzsika örömünnepének nevezhető műsorban olyan remekművek csendülnek majd fel, mint a C-moll és az Esz-moll zongoraötös és a C-dúr szextett. A műsor egyúttal tisztelgés a 20. századi magyar zene egyik meghatározó személyisége, Dohnányi Ernő emléke előtt a művész születésének száznegyvenedik évfordulóján. Januárban Nils Mönkemyer brácsaművész, a müncheni Zeneművészeti Főiskola professzora, februárban a világ első számú klarinétművészeként számon tartott Andreas Ottensammer, a Berlini Filharmonikusok első klarinétosa lesz a Kelemen Kvartett vendége. A magyar származású művész külföldön rengeteget játszott a Kvartettel, ám Magyarországon most lépnek először együtt színpadra. Áprilisban, az Otthon a Zeneakadémián című sorozat utolsó hangversenyén a szintén magyar származású, szerb zongoraművész Alexander Madžar lesz a Kvartett vendége. A koncerten Brahms mellett Haydn és Schumann vonósnégyeseit hallhatják a zenekedvelők.
Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont.

  1. október 24. 19:30
Otthon a Zeneakadémián
Horti Lilla és a Kelemen Kvartett
Zeneakadémia

http://zeneakademia.hu

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: