2017. október 12., csütörtök

A kortárs jazz színe-java a CAFe Budapesten




.

Klasszikus és modern, hagyományos hangszerek és az elektronika bűvölete, magyar és nemzetközi művészek: október 22-éig a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál a jazz műfaj színe-javát felvonultatja, így minden jazzrajongó biztosan megtalálja a szívéhez legközelebb álló előadást.


Avishai Cohen, a legendás izraeli nagybőgős Omri Mor zongoristával és Noam David ütőssel kiegészülve trió formációjával érkezik a fesztiválra, ám a CAFe Budapest legkülönlegesebb jazz eseményének mégis a német bariton, Thomas Quasthoff koncertje ígérkezik. A Thomas Quasthoff and His New Jazz Project rendhagyó a programok között, hiszen a klasszikus dalénekléstől visszavonult művész egy teljesen új oldalát mutatja meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségének október 13-án. Schubert dalciklusainak egyik legkiemelkedőbb előadója most azt is bebizonyítja, hogy a jazz műfajában is legalább olyan otthonosan mozog, mint a klasszikus zenében. „Nem szeretem, ha határok átlépéséről beszélnek a zenében, mert én semmilyen határt nem látok” – mondja interjúiban Quasthoff, aki ez alkalommal a soul, a pop és a blues számára legkedvesebb előadóinak műveiből válogat és többek között a Great American Songbook legnépszerűbb dalaival, George Gershwin, Cole Porter, Irving Berlin, Jerome Kern kompozícióival lép színpadra.

A kortárs jazz szemtelenül fiatal üstököse, a mindössze huszonhárom éves Jacob Collier a modern technika kínálta eszközökkel nyúl a nagy klasszikusokhoz, ezzel teremtve meg azt a különleges hangzásvilágot, mely az elmúlt években védjegyévé vált. A különlegesen invenciózus, show-elemeket sem nélkülöző koncert október 17-én látható-hallható a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Az idén Izraelt és a zsidó kultúrát is fókuszába állító CAFe Budapest további kiemelt programja az izraeli kötődésű, valódi fúziós csemege a Grammy-díjra jelölt mandolinművész Avi Avital és a kiváló zeneszerző, jazzmuzsikus Omer Avital koncertje: az Avi Avital meets Omer Avital című esten klasszikus zene, világzene és jazz műfaja fonódik majd össze október 12-én.

A Budapest Jazz Club (BJC) ismét nívós eseményeivel hívja fel magára a figyelmet, október 14-én a szaxofon kerül előtérbe az Elek István Quartet és Bacsó Kristóf koncertjén. A BJC-koncertek sorát Danilo Pérez, John Patitucci és Brian Blade előadása zárja, akik a nagy érdeklődésre tekintettel két koncertet adnak október 22-én. Az együttes 2015-ös Children of the Light című albumát mutatja be, melynek zenei inspirációját Wayne Shorter szolgáltatta.

A BMC, azaz a Budapest Music Center két különleges jazzkoncertnek ad otthont: október 10-én a fantasztikus lengyel hegedűs, Adam Bałdych lépett fel Tore Brunborg szaxofonos és a Helge Lien Trio társaságában, október 11-én pedig Lukács Miklós mutatja be, hogy a cimbalomnak a kortárs jazzben is legalább akkora szerepe lehet, mint a tradicionális népzenében. Muzsikustársai között ott lesz New York egyik legfoglalkoztatottabb nagybőgőse, Harish Raghavan is.

Oláh Kálmánt nem csupán kitűnő jazzmuzsikus, de a Liszt Ferenc Zeneakadémia zongora- és zeneszerzés professzoraként is aktív szerepet vállal a hazai jazzélet alakításában. Neve az évek során összefonódott Bartók, Liszt és Kodály muzsikájának jazz-fuzionálásával. Október 12-én, a Zeneakadémián ez utóbbi zeneszerző műveiből összeállított programot hallhat majd a közönség, a koncert különlegessége, hogy Herczku Ágnes népdalénekesnő első ízben lép színre a zongoraművésszel.

Szintén a crossover – és magyar mesterek – szerelmeseit várja a Jazzical Trió koncertje október 16-án. Az együttes Szőke Nikolettával és Balog Józseffel kiegészülve részben eredeti formában megszólaltatott művekkel, részben pedig Káel Norbert jazz-átirataival tiszteleg Kodály Zoltán és Bartók Béla munkássága előtt.

Avishai Cohen Trio
  1. október 11., 20.00
Müpa — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Közreműködik: Avishai Cohen – nagybőgő, ének, Omri Mor – zongora, Noam David – dobok
https://www.facebook.com/events/147834055762645/?active_tab=about

Thomas Quasthoff and His New Jazz Project
  1. október 13., 20.00
Müpa — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Közreműködik: Thomas Quasthoff – ének, Frank Chastenier – billentyűs hangszerek, Dieter Ilg – nagybőgő, Wolfgang Haffner – ütőhangszerek
https://www.facebook.com/events/292500621210020

Jacob Collier
  1. október 17., 20.00
Müpa — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
https://www.facebook.com/events/1343326005774609

Avi Avital meets Omer Avital
  1. október 12., 19.30
Uránia Nemzeti Filmszínház — Díszterem
Közreműködik:Avi Avital – mandolin, Omer Avital – arab lant, nagybőgő, Yonathan Avishai – zongora, Itamar Doari – ütőhangszerek
https://www.facebook.com/events/1861845244137594

Elek István Quartet feat. Bacsó Kristóf
  1. október 14., 20.00
Budapest Jazz Club
A kvartett tagjai: Elek István – szaxofon, Weisz János – zongora, Molnár Péter – nagybőgő, Cseh Balázs – dob

Danilo Pérez-John Patitucci-Brian Blade: Children of the Light
  1. október 22., 19.00
Budapest Jazz Club

Lukács Miklós (cimbalom), Dés András (dob) és Harish Raghavan (nagybőgő) koncertje
  1. október 11., 19.30
Budapest Music Center — Koncertterem
https://www.facebook.com/events/1814555515450158

Oláh Kálmán: Kodály Impressions
  1. október 12., 19.30
Zeneakadémia — Nagyterem
Közreműködik: Herczku Ágnes – ének, Klenyán Csaba – klarinét, Oláh Kálmán Sextet
A szextett tagjai:Oláh Kálmán – zongora, Borbély Mihály – klarinét, szaxofon, Bacsó Kristóf – szaxofon, Barcza Horváth József – nagybőgő, Schreck Ferenc – harsona, Balázs Elemér – dob
https://www.facebook.com/events/1899333747022001

Szőke Nikoletta (ének), Balog József (zongora) és a Jazzical Trio
  1. október 16., 19.00
Zeneakadémia — Solti György Kamaraterem
ének: Szőke Nikoletta
zongora: Balog József
A trió tagjai: Káel Norbert – zongora, Lakatos Pecek Krisztián – nagybőgő,
Lakatos Pecek András – dob
https://www.facebook.com/events/148081352447228

  1. október 6-22.
CAFe Budapest

http://www.cafebudapestfest.hu
https://www.facebook.com/CAFeBudapestOfficial
 

Nincsenek megjegyzések: