2017. október 3., kedd

Az Apolló Filmszínház – több mint Mozi!




.

2017. szeptember 29-én megnyitotta kapuit a teljesen megújult debreceni Apolló mozi. Míg 2013-ban 28 ezer nézőt fogadott a patinás, nagy múlttal rendelkező filmszínház, ez a szám 2016-ban már több mint 83 ezer volt. A növekvő érdeklődésre és a látogatók kényelmére való tekintettel a mozit üzemeltető Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. idén nyáron az infrastruktúra további fejlesztéséről döntött.


Ezért a filmszínház augusztus 10-én bezárt, hogy teljesen megújulva, korszerűbb szolgáltatásokkal szeptember 29-től ismét fogadja nézőit.
A teljes villanyhálózat, azaz új vezetéken érkezik az áram a büfébe, a mosdókba, a jegypénztárba, a gépházba és a klímákhoz is. Ezzel együtt a mozi megnövelte a bejövő áramfelvétel kapacitását, a jelenlegi 240 amper helyett a jövőben 360 amper összteljesítményre képes a hálózat. A nézők kényelmét szolgálja a megújult mosdó, klimatizált lett a folyosó és a Kertész Mihály-terem előtti várótér is. Vadonatúj klímaberendezés működik a két kisebb, a Soós Imre és Deésy Alfréd-termekben is. Komfortosabb lett a büfépult, és hamarosan, amikor tudjuk a csapatlétszámot is bővíteni, már két pénztáros is képes lesz majd kiszolgálni egyszerre a területileg duplájára növelt egységben. A folyosón található valamennyi lámpát kicseréltük modern izzókra, és egy átfogó tisztasági festést is elvégeztek a mozi teljes területén. A festési munkálatokat a Főnix Rendezvényszervező munkatársai önkéntes munkában végezték el.

A beruházás költsége nettó 12.650.000 forintba került. Az áramhálózat felújítását ezen felül (nettó 2.000.000 Ft) a tulajdonos, Cívisház Zrt. finanszírozta.

Az Apolló programkínálata 2017-ben:

Szemrevaló fesztivál - október 2 és 6. között ingyenes filmvetítések német nyelven magyar felirattal. A Német Kulturális Fórummal együttműködve.
https://www.facebook.com/Szemrevalo

Október 4-én díszelőadás: Hetedik alabárdos - vendégek lesznek az alkotók. A Csokonai Nemzeti Színházban forgatott magyar film bemutatója.
https://www.facebook.com/events/173379046556164/?fref=ts

Október 13-án folytatják az Esti kvíz sorozatott, amelynek keretében most horrorfilmekből válogatják a kérdéseket, hiszen péntek 13-án adja magát a tematika.
https://www.facebook.com/events/323460344732303/?fref=ts

Október 15-én lesz a II. Európai Art Mozik napja, amelynek keretében minden hazai Art besorolású mozi az egyik termében csak kiváló Art filmeket vetít egész nap.

Október 18-án a Malter Fesztivál díjátadójának ad otthon az Apolló mozi. A Malter Fesztivál felhívására az ország minden pontjáról érkeztek versenyfilmek rövidfilm kategóriában, kb. 60 alkotás. Ezekből a Kertész Mihály-teremben 28-at vetítenek le aznap, a zsűri szerint legjobbakat, és az este folyamán díjazzák is a három legjobb alkotást.

Október 23-án folytatódik Az Európai Filmművészet nagyjai filmklub Debrecen 2023-as kulturális pályázatnak támogatása céljából. Folytatódik tovább a Debreceni Egyetem DESZínházával közös filmklub, ahol mindig egy érdekes darabot válogatnak ki kibeszélésre és megtekintésre az alkotók.

Október 26-án egy héttel az országos premier előtt látható lesz a Budapest Noir című film díszelőadás keretében, vendégek lesznek az alkotók.

Október 31-én különleges filméjszakát tartanak Mindenszentek éjszakája alkalmából. Második alkalommal retteghetnek a nézők szórakozva a moziban, jön A félelem éjszakája II.
https://www.facebook.com/events/1000033160139864/?fref=ts

November hónapban az Őszi Fesztivál részeként 4 színházi felvételt is műsorra tűznek, a Royal National Theatre műsoráról, amelyekben olyan világsztárok játszanak, mint pl. Jude Law, vagy a Harry Potter címszereplőjeként ismert Daniel Radcliffe.

Novemberben még egy díszelőadás vár ránk: Antal Nimród rendezte meg az Ambrus Attila életét feldolgozó A viszkis című, nagyon várt filmet, ennek lesz díszelőadása az alkotókkal az Apolló moziban.

Decemberben folytatják évente jelentkező adventi vetítéseiket, a város különböző egyházaival szoros együttműködésben. Szintén decemberben a Debreceni Egyetemmel közös szervezésben megrendezik újból a Jótékonysági Filméjszakát a leukémiás gyermekek megsegítéséért.

Érdekességek az Apollóról:

  • 105 évvel ezelőtt, 1912-ben nyitotta meg kapuit az Apolló Mozgószínház. A mozi építése 1912-ben kezdődött, amikor Farkas Andor posztókereskedő és testvére, dr. Fejér Ferenc ügyvéd részvénytársaságként kért engedélyt, hogy az ott álló ingatlan helyére Ritter építész tervei alapján „mozgófénykép színházat létesítsenek”. Debrecen szabad királyi város tanácsa 1912. június 12-i ülésén megadta az engedélyt az építkezésre, és a mozi december 25-én meg is nyílt.

  • A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. 2004 óta üzemelteti az Apolló mozit. A filmszínház 2005 óta tagja az Europa Cinemas nemzetközi hálózatnak, melynek több mint 1200 tagmozija van. A debreceniek joggal lehetnek büszkék arra, hogy évről évre kiérdemli az Apolló az art mozi besorolást.

  • A digitális technológiára való teljes átállásra először 2012-ben kapott lehetőséget az Apolló mozi, amikor az EMMI kiírta projektor pályázatot az art mozik számára. Az eredményes pályázatoknak köszönhetően, három ütemben sikerült teljesen a vetítési technikát korszerűsíteni, amely létszükséglet volt a további üzemeltetés hatékonyságát illetően.

  • Az európai filmek és filmkultúra előtérbe helyezése hazai és nemzetközi berkeken belüli is elismerésre ad okot. Az art mozik letették voksukat a filmipar és filmművészet azon alkotásai mellett, melyek valódi értéket képviselnek. Az európai filmgyártásnak, benne az újraéledő magyar filmvilág képviselőinek missziója van!

  • Az első kistermet Deésy Alfrédról, a debreceni Apolló mozi kialakítójáról és első igazgatójáról nevezte el 2014. március 6-án! Deésy Alfréd rendező, színész, forgatókönyvíró és filmgyáralapító. 1910-ben, az akkor már rendkívül népszerű színészt a Debreceni Zsidó Hitközség akkori elnöke bízta meg, hogy a Miklós utca sarkán álló házát építse át mozivá. A Deésy Alfréd elképzelései szerint felépített mozi 1912. december 25-én kezdte meg működését. „Most már a nagyközönségé minden talpalatnyi tér, aki a Miklós-utca 1. szám alatt megnyílt Apolló-moziban pompás szórakozást, modern műélvezetet és úri kényelmet kap.” – részlet a Debreczeni Független Újság 1912. december 25-i számából.

  • A második kisterem Soós Imre, a Debrecenhez is sok szállal kötődő színész-zseni nevét vette fel 2014.október 8-án. „Parasztszínészként skatulyázták be, pedig igazi zseni és született arisztokrata volt. Nagyvonalú herceg, akit mindenki szeretett, mindenhol szívesen látták, s aki idegösszeomlást kapott attól, hogy nem arra használták, amire való. Az első ember volt az életemben, aki ilyen hamar és ennyire fiatalon égette el magát” – emlékszik vissza a nemzet színésze, Törőcsik Mari, aki a Körhinta című filmben legendás szerelmespárt alakított Soós Imrével.

  • A nagyterem Kertész Mihály, rendező, színész, forgatókönyvíró, filmgyártó emléke és munkássága előtt tisztelegve vette fel a nevét 2015. március 10-én. Kertész Mihályt a világ elsősorban Michael Curtizként ismeri, mint magyar származású, amerikai rendezőt.1926-ban ment Amerikába a Warner Filmstúdióhoz, miután Magyarországon 45, Bécsben pedig 18 filmet forgatott. Szinte minden műfajban alkotott, rendkívüli munkabírása és tehetsége az álomgyárban több mint 100 film elkészítéséhez segítette hozzá, amelyek közül 86-ot ő maga rendezett meg. 4 alkalommal jelölték Oscar-díjra direktorként. Egy nominációt váltott díjra, 1944-ben a Casablanca című filmért megkapta a legjobb rendezőnek járó elismerést. Pályafutását hatalmas szakmai ovációk és még nagyobb kasszasikerek övezték. Bár magyarságát mindig büszkén vállalta, Hollywoodból már nem tért vissza soha szülőhazájába.

www.apollomozi.hu
http://www.fonixinfo.hu

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: